A magyarok kétharmada, a szocialisták fele nem ért egyet a kifütyüléssel

A magyarok kétharmada (67 százalék) szerint elfogadhatatlan, hogy október 23-án ellenzéki pártok szimpatizánsai füttyel zavarták meg a miniszterelnök beszédét - derül ki a Nézőpont Intézet Magyar Idők számára készült legfrissebb közvélemény-kutatásából.

A felmérés szerint a kifütyülést mindössze a megkérdezettek 22 százaléka véli elfogadhatónak, míg 11 százalék nem adott választ a kérdésre. Érdekesség, hogy e téren a baloldali szimpatizánsok megosztottak: míg az MSZP-támogatók közel fele (52 százalék) nem tartja elfogadhatónak a kormányfő kifütyülését, addig más baloldali pártok (DK, Együtt, Párbeszéd) szimpatizánsainak túlnyomó többsége (legalább 83 százalékuk) ugyanezt elfogadhatónak véli.

Ami a pártok támogatottságát illeti, a kvótanépszavazás kampányhatása után a Fidesz-KDNP tábora továbbra is rendkívül magas, a kormánypártokat a teljes felnőtt népesség 34 százaléka támogatja. Azonos bázison a Jobbik a szeptemberi 11 százalék után ezúttal 12, az MSZP két százalékpontos csökkenés után 8, a DK változatlanul 5 százalékon áll. Az Együttel továbbra is 2, a Fodor Gábor által vezetett Liberálisokkal 1, míg az LMP-vel az a teljes felnőtt népesség 3 százaléka szimpatizál. A felmérésben a Kétfarkú Kutya Párt ismét, a Párbeszéd pedig újra elérte az 1 százalékot.

A legvalószínűbb listás eredményeket nézve a kormánypártok 45 százalékon állnak, míg a Jobbik 23, az MSZP 9, a DK 7, az Együtt 3, a Párbeszéd és a Liberálisok 1-1, az LMP ezúttal mindössze 3, a Kétfarkú Kutya Párt 1, az egyéb pártok pedig összességében 7 százalékon.

Módszertan:

A Nézőpont Intézet telefonos közvélemény-kutatása 2016. október 24-26. között készült 1000 fő megkérdezésével. A minta reprezentatív a 18 évesnél idősebb lakosságra nem, kor, régió, településtípus és iskolai végzettség szerint. 1000 fős mintanagyság esetén a maximális mintavételi hiba 3,2 százalék.