880 ezer forint gyűlt össze a Bock Pince Szent Márton-napi jótékonysági árverésén

Hatalmas érdeklődés mellett, igen jó hangulatban telt az idei Márton-napi újborünnep a villányi Bock Borászatnál.UPDATED: 2016-11-21 17:07:41

 

Ahogyan azt Bock József, a pincészet tulajdonosa bevezetőjében elmondta, lassan másfél évtizede már, hogy felelevenítették ezt a nemes hagyományt, és azóta minden évben ízletes libaételekkel és újborokkal ünneplik a gazdasági év zárását és az adventtel kezdődő böjti időszak beköszöntét. Ám az idei Szent Márton-nap már nem csak a lakomáról szólt, a Bock Borászat ugyanis jótékonysági árveréssel adózott az egykori szerzetespüspök emlékének. 

 

Az újborünnep iránt egyre nagyobb az érdeklődés, ezért a Bock Borászat az idén is két estére nyitotta ki kapuit. Pénteken és szombaton összesen 1300 vendég szórakozott a pincészet összes termeiben és az udvaron felállított hatalmas rendezvénysátorban. A szervezők kéttonnányi libahússal és színvonalas programokkal készültek, az ideiből, vagyis a 2016-os Szent Márton Borából pedig kétezer palacknyit töltöttek a nagy eseményre. Az újborra ünnepi külsőségek között Kecskés Márta református lelkész és Darnai Ágoston római katolikus plébános mondott áldást.

„Megáldom-e borokat, hogy áldottak legyenek, akik alkották, akik művelték, kapálták a szőlőt, és legyenek áldottak önök is, akik megtették ezt a hosszú utat, hogy most együtt ünnepelhessünk" - hangzottak a lelkészasszony szavai.

 

A rendezvény azonban nem csupán a lakomáról és a vigalomról szólt. Az idén ünnepeltük a jótékonykodásáról is híres szerzetespüspök, Szent Márton születésének 1700. évfordulóját. Az emlékév tiszteletére a Bock Pince Kft. képzőművészeti pályázatot hirdetett, amelyre Szent Márton legendája és Márton-napi szokások témában várták a hazai képzőművészeti intézmények hallgatóinak alkotásait. A zsűri által legjobbnak ítélt 13 művet december 15-ig tekintheti meg a közönség a Bock Körpincében rendezett kiállításon.

 

A Márton-napi újborünnepen került sor a pályázat eredményhirdetésére, a neves képzőművészek alkotta zsűri képviseletében Kovács Ferenc festőművész méltatta az alkotásokat. „Heterogén volt a mezőny, hiszen síkban és térben gondolkodó pályaművek egyaránt érkeztek. Mi mindegyikben az egyediséget kerestük, és azt néztük, hogy a tematika milyen módon valósul meg, a tartalom és a forma hogyan alkot egységet a kompozícióban" - mondta Kovács Ferenc.

 

Az első díjat és a vele járó 100 ezer forintot Németh Gábor  Szent Márton és az árulkodó lúd című szobrának ítélték, a második helyet és az 50 ezer forintos díjat  Szöllősi Dóra  Szent Márton legendája című festménye nyerte el, a harmadik helyezettnek járó 30 ezer forintot pedig  Murányi Marcell vehette át   Ypres (Szent Márton) című  kartonrelief alkotásáért.

 

Az eredményhirdetés után került sor a beérkezett munkák jótékony célú árverésére.

A rendezvénysátorban hatalmas volt az izgalom, és igen élénk a licitáló kedv. Az árak felsrófolásába maga Bock József is beszállt, lelkesen emelgette 1-es számú tárcsáját. Volt, aki kifejezetten azért vett részt az aukción, mert szívesen jótékonykodik, volt, aki Pest megyei családi házának nappalijában állítja majd ki a megvásárolt kisplasztikát, és volt, aki egy siklósi borozó falára szánja a nagy harc árán megszerzett képet, mert úgy véli, kiválóan illik egy 200 éves épület hangulatához, és ráadásul szívmelengető az érzés, hogy a mű megvásárlásával segített a rászorulókon. Bock Valér ádáz csatában, 100 ezer forintért szerezte meg Jámbor-Mihályi Mónika Márton napi vacsora című festményét. A képet a felesége már hetekkel ezelőtt kiválasztotta, a nappali falát díszíti majd, ha lebontják a kiállítást a Körpincében. Az est folyamán valamennyi aukcióra bocsátott műalkotás gazdára talált. A legmagasabb összeget, 110 ezer forintot Burián Norbert Sok lúd disznót győz című kisplasztikájáért és Varga Richárd Alvó lúd című szobráért fizették.

 

A befolyt összeg 880 ezer forint, amelynek kedvezményezettje a Magyar Máltai Szeretetszolgálat Pécsi Csoportja. Mint Ifj. Csonka Pál, a Máltai Szeretetszolgálat Dél-Dunántúli Régiójának vezetője elmondta, a felajánlott összeg a téli krízishelyzet enyhítésében játszik majd fontos szerepet. A pénzből 2000 forint értékű élelmiszercsomagokat állítanak össze, amelyek a legnehezebb időszakban kerülhetnek a rászoruló családok asztalára.

 

Bock József húsz évvel ezelőtt vezette be Villányban a palackozott újbor divatját.

Akkor még senki más nem készített hasonlót Magyarországon, és a beaujolais nouveau-hoz hasonlító bor szinte berobbant a köztudatba. Az idén 10 ezer palacknyi készült a friss portugieserből, és ennek majdnem ötöde elfogyott a Márton-napi ünnepen.

A konyha is kitett magáért. Az Óbor étterem csapata Nemesné Barbara séfasszony és Hadnagy Attila mesterszakács vezetésével alaposan felkészült mindkét estére. Bevezetésként ropogós libatepertőt, fűszeres libasajtot, libamájjal töltött libanyakat és füstölt libahúsgolyókat tálaltak kemencében sült, friss kenyérrel. A meleg ételek sora tárkonyos libazúzalevessel kezdődött, amit friss spenóttal kínáltak. A lángolt libakolbászt mustárba mártva, a ropogósra sült libacombot balzsamos céklasalátával, a kemencében készült, libahúsos töltött káposztát pedig tejföllel gazdagon locsolva fogyaszthatták az est vendégei.

 

A rendezvény zenei kínálata is igen változatos volt, a két nap során a Villányi Ifjúsági Fúvószenekar, a Borchanto, St. Martin, a Csík zenekar, a Bohamian Brass, a Hot Jazz Band, a Vivat Bacchus és az Exit zenekar adtak koncertet a Bock Udvaron felállított sátorban.

 

http://bock.hu

 

Lantai József