Felpörgette az iparipark-fejlesztést a NIPÜF Zrt. - Európa egyik legnagyobb ipari parki beruházássorozata kezdődött el

Nagy léptekben halad az országos iparipark-hálózat kiépítésével a NIPÜF Nemzeti Ipari Park Üzemeltető és Fejlesztő Zrt. A 2015 decemberében alapított, és Inpark néven bevezetett vállalat jelenleg 12 telekakvizíción, valamint két, összesen több mint 22 milliárd forint értékű és 80 ezer négyzetmétert meghaladó ingatlanfejlesztésen dolgozik. A projekteket a telkek kiválasztásától az üzemeltetésig a cég valósítja meg, így a betelepülő hazai és nemzetközi partnerek előkészített területeket vehetnek birtokba, vagy kulcsrakész létesítményekben folytathatják tevékenységüket.

 

A kormány 2016 júniusában döntött egy országos iparipark-koncepció megvalósításáról. A gazdaság újraiparosítási stratégiájába is illeszkedő terv értelmében a NIPÜF Zrt. végzi a fejlesztési projektek tervezését, kivitelezését és üzemeltetését.

 

Az állami tulajdonú cég fő feladata az országos iparipark-hálózat kiépítése, illetve fejlesztése, ezen keresztül hazai és külföldi cégek letelepedésének ösztönzése. Ennek keretében tucatnyi, az érintett régiók gazdasága és növekedési potenciálja szempontjából kulcsfontosságú területen hajt végre komplex fejlesztéseket. A gyors, egyben rugalmas, testre szabott megoldás érdekében a projektek között egyaránt megtalálhatók lesznek sztenderd és egyedi igények szerint kialakított - úgynevezett built-to-suit - létesítmények, de igény esetén az előkészített, kiépített infrastruktúrával rendelkező telkek értékesítésére is sor kerül.

 

A jelenleg is zajló két, kiemelkedő léptékű projekten túl további városokban megvalósítandó beruházásokra vonatkozóan is születtek kormányhatározatok, tizenkét helyszínhez már a szükséges forrásokat is hozzárendelték. Az érintett településeken tervezett telekvásárlásokra összesen több mint 40 milliárd forintot bocsátottak a NIPÜF Zrt. rendelkezésére. A forrásbevonás jelentős része tőkeemelés révén történt, amelyet több lépésben hajtott végre a tulajdonosi jogokat gyakorló Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. Négy városban, Békéscsabán, Nyíregyházán, Tatabányán és Veszprémben már meg is köttettek az elővásárlási szerződések, és a többi helyszínen - Érd, Miskolc, Nagykanizsa, Pécs, Sopron, Szekszárd, Szolnok és Zalaegerszeg - is előrehaladott fázisban vannak az ezekről szóló tárgyalások. A NIPÜF Zrt. célja, hogy az idei év végéig további tíz városban álljon a rendelkezésére megfelelő nagyságú, fejlesztésre alkalmas terület, jövőre pedig újabb 3-5 településen tervez telekakvizíciókat.

 

Az intenzív előkészítő munkák révén a kialakítandó ipari parkokba betelepülő vállalatokat - amelyek közül jelenleg is több logisztikai, autóipari és egyéb gyártó céggel folynak tárgyalások - azonnali fejlesztésre alkalmas területek várják, konkrét igény esetén pedig egyedileg kivitelezett létesítményeket vehetnek bérbe. Az egyes projektek megvalósítása piaci források bevonásával történik, jelentős a banki hitelek aránya. Ez is azt mutatja, hogy a NIPÜF Zrt. által kidolgozott üzleti modell nemcsak a fejlesztéssel érintett régiók és a betelepülő vállalkozások számára kedvező, hanem a finanszírozó szektor szerint is megalapozott.

 

Az Inpark első beruházása 2016 novemberében kezdődött a Pest megyei Pátyon. A helyi ipari park - amelynek ügyét nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségűvé nyilvánították - mintegy 42 hektáros területén elsőként egy több mint 23 ezer négyzetméteres autóalkatrész-elosztó központot épít a cég a világ egyik vezető logisztikai vállalata, a Kühne + Nagel számára. A körülbelül ötmilliárd forint értékű zöldmezős fejlesztés a befejezéshez közeledik, az átadásra heteken belül sor kerül. A parkba hamarosan újabb bérlő érkezhet, lezáráshoz közeli fázisban vannak ugyanis a második ütemről szóló egyeztetések egy hazai kereskedelmi vállalattal.

 

Ennél is nagyobb volumenű az Inpark Hatvanban küszöbön álló, a kormány által szintén kiemeltként kezelt fejlesztése. A cég a 17 milliárd forintot meghaladó beruházás első ütemében 60 ezer négyzetméteres csarnokot épít a Bosch számára. A német iparvállalat itt rendezi be a legmodernebb digitális technológiákat alkalmazó logisztikai központját. A több mint 30 hektáros területen további épületek kapnak helyet, ezek hasznosításáról is zajlanak már tárgyalások.

 

Az egész országot lefedő nemzeti iparipark-hálózat kialakítása során az Inpark által 2020-ig megvalósítandó beruházások összértéke elérheti a 150-200 milliárd forintot. Ez Európa legnagyobb ilyen jellegű ingatlanfejlesztési programja, amelynek nyomán az ország számos stratégiai pontján jönnek létre ipari centrumok.