Német Krisztina: A sikertelenség elkerülése a diákoknál: A Waldorf iskola és a Motessori pedagógia - tanulmány

Rudolf Steiner a Waldorf módszer megteremtõjeRudolf Steiner a Waldorf módszer megteremtõje 

Jó ideje volt már, hogy általános, majd középiskolába jártam, de egyes kellemetlen érzések mind a mai napig  megmaradtak emlékeimben. Félelmek a feleléstõl, dolgozatírástól, egyestõl, kettestõl, de bizony sokszor a tanártól is. Ha nem felelsz meg, rossz jegyet, intõt, szidást kapsz. Sok-sok év az új ismeretekkel, tudományokkal, érdekességekkel, de telis-tele stresszel. Van azonban néhány iskola -szerencsére lényegesen több, mint amirõl írni fogok- ahol arra törekednek, hogy a gyermeknek a lehetõ legkevesebb stresszel, félelemmel teljenek azok az évek, melyek során az Õ képességeit figyelembe véve folyik az oktatás.

Egyik ilyen intézményben a Waldorf pedagógia szerint folyik az oktatás.

A Waldorf iskolai mozgalom a reformpedagógia fejlõdésének harmadik évtizedének sajátos irányzata.

Elsõ iskoláját Rudolf Steiner hozta létre, az Astoria cigarettagyár igazgatójának kérésére. Az igazgató megbízta Steinert, hogy alapítson egy olyan iskolát, ahova a munkások gyermekei járhatnak, legyen az nyitott minden gyermeknek, legyen koedukált, 12 évfolyamos, s a tanárok egyénileg is foglalkozzanak  a diákokkal, s mindezt minimális állami beavatkozással.

Magyarországon az elsõ iskolát 1926-ban hozták létre Budán, mely a háborúig mûködött, s majd 60 évnyi szünet után jelent csak meg újra.

A Waldorf pedagógia lényege, hogy figyelembe veszi az életkori sajátosságokat, melyek meghatározzák a módszert s a tananyagot is. A nevelés során a gyermekben megteremtik a gondolkodás, érzés, akarat harmóniáját. Az ismereteket az emberhez kapcsolja, hogy jobban érezze a gyermek, hogy ehhez köze van,  neki szól.

Az oktatás során mindvégig a szépségre kell összpontosítani, a gyermeket szépséggel kell körülvenni, éreztetni vele, hogy a világ szép. A gyermek  ezáltal a saját munkáját is szépen, gondosan fogja elvégezni. A különbözõ képességû gyermekek egy osztályba járnak, így azokat sem rekesztik ki, akik lemaradtak, gyengébb képességûek.

A Waldorf iskolát szokás szív-kéz-fej iskolának is nevezni.

Szív a mûvészeti képzések miatt. A diákok tanulnak zenét, festészetet, szobrászatot, színészetet. Foglalkoznak euritmiával, mely a ritmus összekapcsolása a mozgással.

Kéz a kézügyesség fejlesztésének fontossága miatt. A gyermekek természetes anyagokkal, fával, agyaggal, selyemmel foglalkoznak.

S fej, az általános értelemben vett tananyagok miatt.

A tanév epochális oktatásban zajlik, vagyis egy tananyagot tömbösítve, egy-több hetes szakaszokban vesznek. Így jobban el tudnak mélyülni az új ismeretekben. Az órák sem a szokásos 45 perces tagolásban folynak.

Az iskolába érés után a tanító a gyermekekkel kezet fog, üdvözlik egymást, s beszélgetnek Ezután közösen énekelnek, verseket mondanak.

A következõ szakaszban ?hagyományos" tanítás zajlik, az epochális oktatásnak megfelelõen.

A tízórai, s nagyszünet után a szakórák következnek. A gyermekek elsõ osztálytól kezdve két idegen nyelvet tanulnak, természetesen az elsõ években nyelvtan nélkül.

Tankönyvek helyett saját készítésû munkafüzetük van, melybõl tanulhatnak. Ebbe nem csak a tananyag van írva, hanem rajzok is díszítik azt, segítve a könnyebb tanulást. Felsõbb évfolyamokban már használnak egy-egy könyvet, kivonatot, és házi dolgozatokat, elõadásokat is írnak..

A Waldorf iskolákban nincs osztályzás. A munkát rendszeresen megbeszélik, a füzeteket ellenõrzik, s a hóünnepek alatt elõadást tartanak a gyermekek a tanultakról. Év végén szöveges értékelés van. Sajátos értékelési forma, hogy a bizonyítványban kapnak egy névre szóló kis verses útmutatót, mely segít a további fejlõdésben a diáknak. Ezt a tanító írja, minden gyermeknek személyre szabottan. A következõ tanévben ezt a verset a gyermekek minden reggel elmondják.

Más iskolákba az átjárhatóság a 3. és 6. év végén biztosított.  Ilyenkor természetesen a szöveges értékelés, átírható hagyományos osztályzatokká.

?A gyermeket tiszteletben kell fogadni, szeretetben kell nevelni, és szabadságban kell elbocsátani." (Rudolf Steiner)

Maria Montessori a BBC nek nyilatkozik (Foto BBC Archiv)Maria Montessori a BBC nek nyilatkozik (Foto BBC Archiv)Egy másik hasonló, mégis különbözõ reformpedagógiai irány a Montessori pedagógia.

Maria Montessori (1870-1952) egy olasz származású orvosnõ volt, aki Róma nyomornegyedeiben hátrányos helyzetû gyermekekkel foglalkozott. Tapasztalatai alapján folyamatosan fejlesztette oktatási, nevelési technikáit, módszereit. Nevelési alapgondolata rousseau-i ihletettségû, hisz vallotta, hogy úgy a legeredményesebb a nevelés, ha hagyjuk a gyermeket önállóan cselekedni.

Montessori fontosnak tartotta az aktivitást és a szabadságot. Az aktivitás a megfelelõ tevékenységi tér, s benne a tevékenység. A szabadság az, hogy a gyermek mindent megtehet, ha azzal nem sérti a többi gyermek tevékenységét. Az agresszivitás viszont itt is szigorúan tilos.

A pedagógus nem fõszereplõje a tanórának, hanem csak a feltételeket teremti meg. Feladatai közé tartozik, hogy megfigyelje a gyerekeket, és adottságuk szerint irányítsa õket a fejlõdés útján. ?Segíts, hogy egyedül csinálhassam!" A gyermekek az órák menetét maguk tervezik, önállóan választanak taneszközt, egyéni ritmus szerint dolgoznak, s ellenõrzik a munkafolyamatokat. A curriculumokban, tantervekben mindig figyelembe veszik a fiatalok szükségletét és a társadalom igényét egyaránt. ?A gyermek fejlõdésének szabadsága nem azt jelenti, hogy egyszerûen magára hagyjuk a gyermeket, hanem azt, hogy segítõ szeretettel emeljük köréje a megfelelõ környezetet"  (Maria Montessori)

Az oktatás anyagai elsõsorban a tanszerek, eszközök. A taneszközök egyben fejlesztõ eszközök is. Külön találhatunk a szín-, tapintás-, szaglás-, hõérzékelés-, írás-, számolás fejlesztésére eszközöket. A mindennapokra az egyénre szabott feladatok, a hozzájuk tartozó taneszközök jellemzõek.

A nap itt is beszélgetéssel indul, melynek végén csendgyakorlat van, a munkára felkészülés részeként. Ezután következik a tanítás. Nem a megszokott tábla-tanár, ezzel szemben a diák felállás (úgynevezett frontális oktatás) szerint, hanem egy kis létszámú osztályban, tantárgyakhoz alakított légkörben folyik a munka. A tananyagot az epochális oktatáshoz hasonlóan, ismeretblokkokban sajátíthatják el. A napi oktatásban a szakaszokat játékok, közös étkezések lazítják. Házi feladat nincs, a délutáni foglalkozásokon a diákok elvégzik feladataikat, s azt le is ellenõrzik.

Az iskolák közötti átjárás minden évben biztosítva van. Osztályzás helyett évközben szóbeli értékelés van, a tanév végén viszont Montessori és hagyományos bizonyítvány egyaránt van.

Véleményem szerint, nem feltétlenül szükséges egy ?nem állami" iskola ahhoz, hogy a diák jól érezze magát. Talán elég lenne az is, hogy a tanító, tanár tegye barátságosabbá az órákat, s kevésbé feszültségforrásá a ?kötelezõ" felelést, dolgozatokat. Kevesebb harag, szigor kellene a mindennapokban, kevesebb hiányosságokra feltûnõen kiélezett értékelés a számonkéréseknél, s több tisztelet a diák felé is a  kommunikációban.

Németh Krisztina

(Az írás eredeti változata, egy egyetemi házi dolgozat)

http://www.awsna.org/education-intro.html

http://www.zpok.hu/waldorf/iskalt.htm

http://www.montessori.hu/

http://www.esoember.hu/esoember.php?cikk=73

Mészáros-Németh-Pukánszky:

Neveléstörténet / Bevezetés a pedagógia és az iskoláztatás történetébe. Osiris; 2003. 191-192, 197-200