logo
Közzétéve: EuroAstra Internet Magazin (http://www.euroastra.hu)

Vége a technodoppingnak – a Nemzetközi Úszószövetség szigorítja a verseny úszódreszek készítésének-használatának szabályait

Megjelentette: johannes
Dátum: 2009 már 15 - 13:32

 Speedo cég LZR Racer ruhája [0]Speedo cég LZR Racer ruhája Foto: Speedo

Morbus idioticus - azaz az idióta bürokraták betegsége. Így lehetne megfogalmazni azt a döntést röviden, amit a Nemzetközi Úszószövetség hozott 2009 március 14-én szombaton, a Dubai egyik luxusszállójában tartott kongresszusán. A döntés azért tartozik azon hülyeségek sorába, amit később majd sokáig emlegetni fogunk, mert ez az úgynevezett dopping nem káros az egészségre. Kizárólag a pénztárcára, mert ezek a csoda dresszek komoly pénzbe kerülnek.

Ugyanakkor ez volt az utóbbi időben, amely egy kicsit megmozgatta a divatban eltunyult sportszergyártó cégek fantáziáját, valódi technológiai fejlesztések irányába indítva el őket. Remélhetően erre a válasz a szponzori pénzek visszatartása lesz. Nagyon ráférne a FINA urainak kiéheztetésére!

Elemzés a két konkurens ruháról [0]Elemzés a két konkurens ruhárólA most hozott szabályokat már a nyáron tartandó  római világbajnokságon fogják alkalmazni. A szabályt több dologgal indokolják:

  1. 2008-ban 100 nál több világcsúcs született, aminél (állítólag) nem volt humán dopping.é A technikai dopping meg juujj de csúnya. (Ezért a pénzért tessék betiltani a rúdugrók új technológiájú botjait, a sielők síléceit és ruháit, a futók futócipőit, hogy ötleteke adjuk a sport idiótáknak újabb szabályok kiagyalására.)
  2. Ezt ők doppingnak tartják. No meg szerintük nincsen meg az esélyegyenlőség sem. (Jó akkor tessék a lassabb úszót előnnyel inditani.. stb...)

Nos miről határoztak a Nagyurak:

  1. A jövőben az úszódresszek nem fedhetik a nyakat, nem takarhatják a karokat és a bokát, maximális vastagságuk 1 mm lehet, s 2010-től a világszövetség csakis az általa hitelesített mezekben elért világrekordokat ismeri el. ( Akkor minek is alapján fogadja el? Aki többet fizet azé jó? És természetesen akkor mindeki ugyanazt kapja? Vagy tán mégse: itt bizony Dr Lucifer fő sport korifeus szőrős kecsepatája kilátszik a lebernyeg alól!)
  2.  A FINA-vezérkar, a Büro arról is döntött, hogy az idén használható ruhákat e hó végéig, vagyis március 31-ig a gyártóknak ismét be kell vizsgáltatniuk, és újból engedélyeztetniük a szövetség által elfogadott svájci laboratóriumban. És tessék mondani meléyek a nyilvános szempontok: Amelyik megfelkelő hátrányt okoz, az jó?
  3. A FINA a „szűrővizsgálatok" után nyilvánosságra hozza a jóváhagyott, az új szabályokhoz alkalmazkodó modellek listáját, amelyekben 2010. január elsejétől versenyezhetnek az úszók. Az egységesítés jegyében a vizsgá(lato)n átment ruhának használat közben légmentesen követnie kell a test vonalát, azonos szabásúnak kell lennie, átalakítások, egyedi megoldások, személyre szabott darabok nem lehetnek, s egyszerre csak egy dresszt szabad felvenni.

Szóval ismét a gladiátor képzésen és doppingon lesz a hangsúly. Pedig végre a fejlődésnek elindult egy olyan iránya, amely nem ártalmas az egészségre. De kérdés az, hogy ennek elvágása kinek jó? Mert igy rekord jóval kevesebb lesz, hiszen tudottan a jelenlegi rekordok már jóval az emberi teljesítőképesség határait feszegetik, ahonnan csak illehgális orvosi eszközökkel és géntechnológiával van továbblépés: a versenyző biorobotok kitenyésztésével.

Speedo FS Pro Bodyskin Foto: Speedo [0]Speedo FS Pro Bodyskin Foto: SpeedoJelenleg a high tech versenyruhák karrierje 2008 februárjában indult. Ekkor jelent meg a Speedo cég LZR Racer ruhája.Eredmény a 108 világcsúcs. A rivális ruhagyártók a NASA áramlástechnikai kutatási segitségét igénybevéve megcsinálták hasonló ruháikat, amelyet tecvhnológiai paramétereikben minimálisan tértek el egymástól. Így mindenki számára elérhetővé váltak. Csak pénz kell hozzá.

Mindez nem tetszett a FINA nagyurainak. Megpróbáltak egy sajátos rendet csinálni. Ez a rend - megjósoljuk - nem fog soká tartani, mert a versenyúszás rövidesen olyan dilemma elé kerül e miatt a korltozás miatt, mint amilyenben most van a kerékpársport. Ott mindenki tudja, hogy az élversenyzők kötelezően doppingolnak. Ezért szép lassan már a kutyát sem érdekli. De előtte amikor a technológia fejlődött, még az érdeklődés középpontjában volt. Ha nem csalnak érzéseink rövidesen a versenyúszás lesz a következő persona non grata sport.


Forrás URL:
http://www.euroastra.hu/node/24195