logo
Közzétéve: EuroAstra Internet Magazin (http://www.euroastra.hu)

Gáyor Tibor: Staccato

Megjelentette: johannes
Dátum: 2010 már 11 - 04:58

[0]A megnyitóról nagyon jókat hallottam, sajnálom, hogy elmulasztottam. Érdekes volt, igazi interaktív megnyitó. A kiállítást viszont nem késtem le, 2010. március 21.-ig látogatható Gáyor Tibor Staccato című tárlata a Budapest Galériában.

[0]Gáyor Tibor 1929-ben született. A Műszaki Egyetemen szerzett építészmérnöki diplomát, majd építészként helyezkedett el, később tanársegéd lett a Technische Universitat-on. Tanulmányutakon volt nyugat-európai országokban, valamint Egyiptomban is. Első önálló kiállítása 1964-ben volt. Bécs megbízására gyermekjátszótereket tervezett és kivitelezett. Bécsben és Budapesten él.

[0]Önálló kiállításai voltak többek között Bécsben, Kölnben, Pécsett, Budapesten, Székesfehérváron, Bonnban, Győrött. Csoportos kiállításai Budapesten, Varsóban, Pécsett, Bécsben, Sárospatakon, Moszkvában voltak. Művei közgyűjteményekben is megtalálhatóak, így pl. a Szépművészeti Múzeumban, a Magyar Nemzeti Galériában, a győri Városi Művészeti Múzeumban, Bécsben, Berlinben, Essenben, Zágrábban, Krakkóban.

[0]Staccato: zenei előadásmódra utaló kifejezés, minden hangot röviden, elkülönítve játszani. Gáyor munkásságának a 60-as évektől máig tartó következetes vonulatában a sík törése, osztása, térbe-hajtása (a tradicionális, fehérre alapozott festővászon színének-visszájának képbevonása, gazdag játékossága) központi szerepet kap. A kétdimenziós felület valós térbe-lépése, síkjának törése által valósul meg műveiben.

A törésvonal Gáyor számára linea in statu nascendi, - a vonal születése. Irány, hosszúság, szín, az egymáshoz viszonyított arányok, - mind a nem-komponált, tektonika-meghatározta törések, mozgások eredményei. A vonal-szerűvé transzformálódott két- és háromdimenziós elemek színes staccatója a kiállítás záró motívuma.

Gáyor Tibor kiállítása a Budapest Galéria Szabad sajtó úti termében tekinthető meg.

Németh Krisztina

http://www.budapestgaleria.hu/ [1]


Forrás URL:
http://www.euroastra.hu/node/37744