Orbán Viktor igazságbeszéde

 

Tegnap napirend előtti felszólalásában Orbán Viktor ismertette a gazdasági intézkedések első csomagját. A huhogányok már megpróbáltak hangulati előkészítést adni: Nem valódi, csak elleplezi a további kifosztást stb. Azaz magukból kiindulva el sem tudták képzelni, hogy valaki nem csak a saját zsebét és elvtársainak a zsebét nézi.

Ha az MSZP-nek volt az Öszödi beszéde, úgy ezt a FIDESZ és vezetőjének Igazságbeszédeként kell majd bevonulnia a történelembe. Mert bizony történelmet csinált. Kimondta: Az államnak semmi köze sincsen a családon belüli gazdasági folyamatokhoz. Azaz nem kell, és nem is szabad fináncot, adóellenőrt ültetni a családi asztalhoz, kivezényelni a nászágy mellé.

Aki joggal foglalkozik, az tudja, hogy az állam ha nem tetszett neki valaki hogyan tudta zsarolni és természetesen a jog(látszatát) keltve teljesen törvényesen kifosztani. Elég volt csak egy vagyonvizsgálatot indítani, ahol a családon belüli vagyonmozgásokra - ajándékozási illeték - megállapítani adó elmaradást, nem elismerve, hogy férj, feleség, szülők és gyerekek egyetlen egységet képeznek. Éppen ezért bejelentette, hogy a családon belüli vagyonmozgás az adómódosítások értelmében illeték és adómentes lesz.

Szintén alapvető szabadságjognak nevezte, hogy aki leadózott pénze után az az övé. Azaz ha ebből úgynevezett nem termelő kisegítőt alkalmaz - kertész, házitanár, takarító, gyereknevelő - akkor az természetesen adómentes, mint a rokoni segítség azaz a kaláka is.

91 esztendős szabadságharcnak nevezte - és ebben tökéletesen igaza van - hogy a parasztember visszakapta a szabad, fináncmentes gyümölcspárlat készítési jogot. Ezzel nem csak a hungaricum azaz a pálinka kelhet új életre, hanem segítséget jelent a parasztgazdának is. Hiszen a hullott gyümölcsöt fel tudja dolgozni. A világ röhögött rajtunk, amikor a borászoknak az alföld közepére kellett saját költségén szállítani a szőlő törkölyt, nehogy valaki pálinkát főzhessen belőle. Az pedig külön vicc, hogy adó optimalizálási okokból a főzdék kevés kivétellel csakis 40 fokost készítettek. Pedig az igaz pálinka sok esetben bizony 43-45 fokos (mint az is, ami itt van előttem, jogfajta szatmári szilva...). Az pedig külön tiszteletlenség volt, hogy az MSZP és az LMP erre - központi jelre - röhögésben tört ki.

Ki is mondta Orbán Viktor ezt válaszában. Hogy az egyik dolog ami ellen küzd az a cinizmus. Amit itt a T ház ellenzéki fele kiröhögött, az sok ember, jelen esetben a vidéki ember számára NAGYON fontos. Ezt mint ügyvéd tudom csak megjegyezni, hogy aki átélt egy fináncrazziát, az olyan mintha kínvallattak volna. És biztos hogy találnak pár deci zárjegy nélküli pálinkát, elfelejtett hordós gyümölcs cefrét. Es akkor repkednek a százezres milliós bírságok. (Az onbudsman éppen tegnap számolt be a fináncok pár hasonló humánus bírásgolásái esetéről....)

Az is tarthatatlan, hogy a könnyített alkalmi munka, nem könnyített. Büntetési tétel. Helikopterrel vadásznak a parasztoknál alkalmi munkásokra, hogy azután megint repkedjenek a százezres bírságok. A tudatosan betarthatatlan jogszabályok miatt.

Orbán Viktor és kormánya úgy tűnik lépéseit az emberek érdekében hangolja össze. Olyan költségvetési egyensúlyi játszmába kezdett, amit a társadalom jobbik felével meg is tud nyerni. Ezért még a minimálbér adómentességének megszűnése sem nagy ár, hiszen jócskán lesz ellentételezés: a közszolgáltatások áremelkedésének megfékezése és a bankok megregulázása.

Azt, hogy mindezt komolyan gondolja, láthatjuk az ellenzék viselkedéséből. Igaz azt nem lehet tudni kinek az érdekét képviseli a Legyen Más a Politika és az MSZP. A jelenlegi viselkedés azonban egyértelművé tette, nem az emberek érdekeit. Józan párt nem járathat le külföldön és belföldön egy másikat azért, mert intézkedései - adócsökkentés és sok egyéb - a polgárok érdekét szolgálják. Hacsak... de ez már inkább a büntető jog területére tartozik.

A cinizmus mondatja ezekkel az urakkal: Orbán Viktor királlyá koronázza magát. Tegye, ha ezt a hagyományok alapján teszi, és a nép jólétét akarja. (Biztos nem teszi...) De ha folytatja a jelen intézkedési csomaggal megkezdett tevékenységét ugyanabba az irányba, akkor nagyon gyorsan elérkezünk egy olyan szintre amikor egyszerűen nem éri meg adót csalni. És ez a szabadság tisztességessé tesz.

Talán ezért fél mindettől az LMP és az MSZP mint ördög a tömjénfüsttől.(Én a szivart szeretem, de nem mondhatom szivarfüsttől. Az bizony sok MSZP-s, és néhány LMP-s is szereti...)

Ha pedig ilyen királyunk lesz, akkor szívesen és szívből - nem pártutasításra - mondja az ország az angolokkal: God save the King! Azaz Isten óvja a királyt!

Advocatus Diaboli