3 az 1-ben

3 az 1-ben, és remélem ismerős már a cím. Az eddigiek folyamán kiállítás, design, színház azaz három kulturális esemény szerepelt ajánlataimban. Ezúttal filmcsemegék, hangoskönyv és whiskey van a tarsolyomban, no de nem az ivásra buzdítanék, hanem az új designos palackot mutatnám be. Válasszanak kedvük szerint, és jó szórakozást. Egy korty whiskey azért belefér.

 

Két igazi filmcsemege kerül vászonra a Lumière Filmklubban. Tilla Csicskája az Európa Pontban.

Filmrajongók figyelem! Kedden két gyöngyszem kerül sorra az Európa Pont filmklubjában. Először Till Attila Csicska című rövidfilmjét vetítik, majd a tavalyi Lux-díjas Die Fremde (Az idegen) című alkotás kerül sorra. A vetítés vendége Till Attila, akivel Gyárfás Dorka beszélget.

Október 25-én Till Attila lesz az Európa Pont vendége, ahol a Lumière Filmklubban két nagyszerű alkotást is vetítenek. Az egyik Tilla Csicska című kisfilmje, amely a 42. Magyar Filmszemlén elnyerte a kisjátékfilmes kategória fődíját, Sanghajban pedig a Mobiltelefonos rövidfilm kategóriában lett a legjobb játékfilm és Cannes-ban is sikerrel vetítették. A másik pedig a tavalyi év Lux díjas filmje, a Die Fremde (Az idegen) lesz. Utóbbi alkotás számos fesztiválon szerepelt már sikerrel, és Magyarországon mindössze egyszer volt látható. Forgalmazó hiányában egyelőre nincs is kilátás arra, hogy a mozikban megnézhetitek. A német film egy 25 éves, török anya megrendítő története, aki kisfiával elhagyja férjét és Isztambult, hogy Berlinben élő szüleihez költözzön, egy jobb élet reményében.

Időpont: 2011. október 25. (kedd) 19:00

Helyszín: Budapest II. ker., Lövőház u. 35.

A belépés ingyenes!

 

Ennyi

Rendhagyó (hangos) könyvbemutató az Országos Színháztörténeti Múzeum és Intézet szervezésében.

Egy fiatalember keresi önmagát. Keresi önmagában és önmagán kívül, családjában, kapcsolataiban, az alkotásban, pótszerekben és pótcselekvésekben, lázálmokban és lázadásokban, alakváltásokban és tévutakon. Rávetül egy híres és ellentmondásos apa árnyéka, naponta megküzd saját bonyolult személyisége árnyékos oldalával. Tévelygésének természetes stációi az alkohol, a kábítószer, börtön, egy súlyos baleset... Mindezt újraéli, álmodja, elképzeli, kommentálja, elhazudja, elméletté formálja... Egy önértelmező, énkereső utazás különböző állomásaiként.

Az előadást a tragikusan fiatalon elhunyt Guillaume Depardieu élete és filmjei ihlették.

Szereplők: Kovács Krisztián, Végh Péter, Zborovszky Andrea, Rusznák Adrienn

A rendező munkatársa: Tucker András

Az előadás szövegét összeállította és rendezte: Sediánszky Nóra

2011. október 25. kedd 17.00 óra

Helyszín: Országos Színháztörténeti Múzeum és Intézet körterme

1013 Bp. Krisztina krt. 57.

Minden érdeklődőt szeretettel várnak!

 

Új külsővel hódít tovább a Jack Daniel's.
Változatlan minőségben és a már megszokott ízzel hódít tovább milliók kedvenc whiskey-je, csak éppen egy új, szebb köntösben: rajongói mostantól szögletesebb formában találkozhatnak a Tennessee Whiskey-vel. A füstös ital idén már az új üveggel került fel a világ vezető márkáinak TOP 100-as listájára.

Jack bácsi mindig is tudta, hogy a szép csomagolás elengedhetetlen a sikerhez, és a belbecs mellett éppoly fontos a külcsín, ezt bizonyítja, hogy a Jack Daniel's üvege már többször öltött új formát a hosszú évek során. Idén ősszel ismét új "testet" kapott: a dizájn ezúttal jóval karakteresebb és letisztultabb lett, a négyszögletes forma azonban megmaradt, hiszen ez az aranysárga ital védjegye immár a 19. század vége óta. Jack Daniel szelleme ismét megihlette a tervezőket, és híres mondását: „egyenes emberhez egyenes üveg illik", megfogadták. A motorosok, rock and roll sztárok és életművészek körében valóságos nemzeti italként jegyzett fekete-fehér whiskey mindig képes a megújulásra.

Az új üveg megjelenésével egy időben a márka idén is bekerült az amerikai TOP 100 brand - a legsikeresebb 100 márkát felvonultató - listára. Az égetett szeszek között ráadásul az első lett. Mind az új, szögletesebb üveg, mind a listán elfoglalt hely egyfajta virtuális tisztelgés Jack bácsi előtt, aki idén lenne 161 éves. Boldog születésnapot, Jasper Newton "Jack" Daniel!

Az idén ősszel Budapesten megrendezett II. Whisky Show-n elért eredmények:

Legjobb stand: Jack Daniel's

Legjobb whisk(e)y: Glenfarclas 40 years old.

 

Lantai József