3 az 1-ben, azaz pontosabban Armel Operaverseny, jégszobrászat és Aranymúzeum.

Nemrég fejeződött be az Armel Operaverseny és Alföldi Róbert máris New York-ban castingol, Magyarország legjobb jégszobrásza (!) pedig Oroszországba készül. Végezetül pedig tízezredik látogatóját köszöntötte az Aranymúzeum. Érdemes végigolvasni.

 

Alföldi Róbert újra New York-ban castingol.

Alföldi Róbert az Armel Operaverseny és Fesztivál rendezőjeként már két alkalommal megfordult az USA legnagyobb városában - hiszen a Dicapo Opera Theatre-ben 2008-ban itt állította színpadra Robert Ward "Salemi boszorkányok", 2009-ben pedig Tobias Picker "Emmeline" című operáját, melynek címszereplője, Kristin Sampson el is nyerte abban az évben a legjobb női előadónak járó díjat. (Az előbbi operát a verseny nemzetközi zsűrije Anatolij Vasziljev elnökletével a 2008-as év legjobb produkciójának választotta.)

A verseny tradíciói szerint Alföldi operája versenyszereplőivel, vagyis a két főszerepre  jelölt énekesekkel csak a verseny második fordulójában, a 2012 májusában, Szegeden megrendezésre kerülő válogatáson fog találkozni. Ez most sem lesz másként.

De mivel a Fesztivál 2012-es produkciójának New York-i partnere, a Center for Contemporary Opera a versenyszerepeken kívüli teljes szereplőgárda castingját idén ősszel, november 20-án és 21-én rendezi, Alföldinek New Yorkba kell utaznia a versenyszerepeken túli  összes további karakter kiválasztására. 

A Center for Contemporary Opera igazgatója, Jim Schaeffer fagottművész, karmester, zeneszerző elmondása szerint a válogatás meghirdetése óta közel ötszáz jelentkezőt regisztráltak. Így kénytelenek lesznek első körben maguk szelektálni az operaénekesek közül, hiszen Alföldi két nap leforgása alatt - november 20-21-én - aligha tudna ennyi jelentkezőt meghallgatni.

A tervek szerint így Alföldinek "mindössze" kb. száz szerepre vágyó énekessel kell megbirkóznia a két nap során Manhattan-ben, a Studio 353-ban.

 

Magyarország legjobb jégszobrásza M. Tóth Zsolt Oroszországban képviseli hazánkat.

Magyarország legjobb és legeredményesebb jégszobrásza újabb kimagasló teljesítményt nyújtott. Egy 2 méteres jégtömbből húsz perc alatt kifaragta a finn vodka emblematikus állatát, a rénszarvast. A tüzes show-val és óriásbuborék-performansszal kiegészített lélegzetelállító előadás lenyűgözte a Fridge fesztivál közönségét.

 M. Tóth Zsolt látványos produkcióval készült Magyarország egyetlen téli fesztiváljára. Speciális eszközökkel kifaragta a Finlandia vodka jellegzetes állatát, a rénszarvast. Az önmagában is bámulatos show-t tűzzsonglőrök valamint egy különleges óriásbuborék-performansz tette egyedülállóvá.

 „Az évek során megtapasztaltam, hogy az emberek figyelme 20 percig terjed, ezért ennyi időt adok magamnak, hogy elkészítsem a szobraimat. Ugyanakkor több alkotást már tizenkét perc alatt képes vagyok kifaragni. Ez a produkció teljesen egyedülálló volt. Tűzzsonglőrökkel még sosem dolgoztam együtt és ilyen szarvast sem készítettem még" - mondta el a jégszobrász.

M. Tóth Zsolt nemcsak itthon, külföldön is megméretteti magát. Legközelebb Oroszországban, ahol egy több állomásos bajnokságon vesz részt.

Hamarosan utazom Szibériába, Yakutsk-ba, a bajnokság első helyszínére, ahol három alkotást kell elkészítenem. Aztán, ha bekerülök a legjobb tizenöt közé, akkor tovább Moszkvába, ahol szintén három szobrot kell kifaragnom, majd végül Szentpétervárra. Az első helyezett 3000 dollárt nyer, a további négy döntős 1000-1000 dollárral lesz gazdagabb" - mesélt a világversenyről Zsolt, aki bízik benne, hogy ott lehet a legjobbak között. Ehhez persze sokat kell gyakorolni és a rendkívüli hidegre is fel kell készülnie. Oroszországba speciális ruházatot vásárol, amely a -20 fokban is melegen tartja és biztosítást is szükséges kötnie, amely nélkül nem versenyezhet.

M. Tóth Zsolt eddigi kiemelkedő eredményei:

2002. - Graz közönség díj

2003. - Belgium, Bokrijk XII. helyezés

2003. - Helsinki, közönség díj

2004. - Helsinki, III. helyezés

2006. - Téli Olimpia - Ice Art Fesztivál XI. helyzés

2009. - Bocuse d'OrLyon

2011. - London Canary Wharf National Ice Carving Festival I. helyezés.

Szerepléséhez sok sikert kívánunk.

 

Tízezredik látogatóját köszöntötte az Aranymúzeum.

Délkelet-Ázsia - Már csak egy hónapig látható VII. Jayavarman feliratos tálkája

Angliából hazalátogató fiával nézte meg a tárlatot az Aranymúzeum tízezredik látogatója. A bíróként dolgozó Szabó Ágota ajándékba pálinkát, bort és könyvet kapott a belépője mellé.

Két hónappal ezelőtti megnyitását követően már a tízezredik látogatóját köszöntötte a héten a Zelnik István Délkelet-ázsiai Aranymúzeum. Dr. Szabó Ágota, Londonban közgazdászként dolgozó fiával nézte meg a tárlatot. - Az Aranymúzeum felülmúlta minden várakozásomat és érzelmileg is megérintett, a rendkívül elegáns környezetben sem éreztem magam idegennek - mondta a családjogi bíró, aki az egykori Rausch villában folyó építkezésre tavaly figyelt fel, amikor fia esküvőjét a szomszédban ünnepelték. - A tárgyak szokásos rideg bemutatására számítottam, ehelyett már az első teremben a gyűjtő személyes levele fogadott, a vitrineknél elhelyezett információk pedig közel hozták hozzám Délkelet-Ázsiát - mondta a bírónő, aki másik fiával és barátaival is tervez egy újabb látogatást a közeljövőben. Szabó Ágota a belépője mellé egy üveg, az apci Zelnik-kertből származó bort és pálinkát, valamint egy dedikált könyvet kapott.
A hét minden napján nyitva tartó múzeumban már csak egy hónapig láthatja a közönség azt a világon egyedülálló, VII. Jayavarmann khmer uralkodó által a XII. század végén egy templomnak adományozott feliratos arany-ezüst tálkát, amelyet Zelnik István hamarosan a kambodzsai Nemzeti Múzeumnak ajándékoz. Ezt követően jövőre pedig minden hónapban egy-egy kimagasló darabot mutat be az Aranymúzeum a mintegy hatvanezer darabot számláló Zelnik-gyűjteményből.

A múzeumtól függetlenül is látogatható, az orchideákkal teli Sövény Aladár Teaház és Wunderkammer valamint az ahhoz kapcsolódó trópusi szoborkert pedig a múzeummal megegyező nyitvatartási időben fogadja a vendégeit szintén a hét minden napján.

Zelnik István Délkelet-ázsiai Aranymúzeum

Magyar Indokína Társaság

1062 Budapest, Andrássy út 110.

 

Lantai József