Toldi a Fesztiválon

A Budapesti Tavaszi Fesztivál keretében országos kőszínházi ősbemutató a Fővárosi Első Élményszínházban a RaM Colosseumban 2012. március 23-án. Arany János Toldi című klasszikus művének különleges zenei megfogalmazása Szarka Gyula (GHYMES) kottájából, az ExperiDance Tánctársulat közreműködésével.

 

Szarka Gyula, a Ghymes zenekar egyik alapítója és meghatározó tagja zenés játékot írt a magyar irodalom klasszikusából, Arany János Toldijából. Művének különleges hangszerelése, a tárogató, a duda, a szaxofon, a csembaló és az orgona hangja is színesíti a zenekari hangzást. Távoli korokat kapcsol össze, reneszánsz dallamok, végvári énekek olvadnak fel a Ghymes félreismerhetetlen világzenei hangzásában. Bár az egyes dalok önmagukban is megállnák a helyüket, a teljes mű - Szarka korábbi albumához, az Alkuhoz hasonlóan - valósággal színpadra termett. Ez vezette a rendezőt, Meskó Zsoltot, hogy a zenés költeményt színre vigye, a táncokat Román Sándor koreografálta, a pompás jelmezeket Zoób Kati tervezte, a dalokat a musical világából ismert sztárénekesek szólaltatják meg. A darab izgalmas látványvilágához nagyban hozzájárul az Experidance tánca, a cselekményt mozgalmas koreografikus jelenetek közvetítik. Az alkotók szándéka szerint az Új zenés játék Toldi Miklós férfivá és emberré válásának meséje, egy élete célját kereső ifjú története.

Szarka Gyula zenéje nagyon kellemes hangzású, tökéletes összhangban a „románsándoros" koreográfiával. A zene és tánc mellett narrátor idézi a vers-részeket, a táncok ragyogóan illusztrálják az elmondottakat, így pl. élvezetes a farkaskaland megelevenítése és hangsúlyt kap a „paraszt! melyik út megyen itt Budára?" klasszikus sorok megjelenítése. Az egyszerű és céltudatos színpadkép és díszlet tökéletes teret hagy szabadon a fergeteges táncoknak. Annak ellenére, hogy a zene és talán a kórusok is felvételről szólnak, a címszereplők hangjukkal tökéletesen uralják a színpadot. Az előadás - gondolom Önök is hasonlóan vélekednek - bátran ajánlható korhatár nélkül mindenkinek. Sőt!

 

Szarka Gyula: Toldi - bemutató

Arany János Toldi című elbeszélő költeménye nyomán
Zenés költemény két felvonásban.
Toldi: György-Rózsa Sándor / Bot Gábor

Király: Egyházi Géza / Csengeri Attila

Toldi György: Derzsi György / P. Petőcz András

Bence: Józsa Imre / Makrai Pál

Toldiné: Fehér Adrienn / Ambrus Rita

Özvegy: Andrádi Zsanett / Simon Boglárka
Cseh vitéz: Gábor Géza
Lány: Kovalik Ágnes / Jarábik Klára
Közreműködik: Patonai Norbert, Falvai Miklós, Bistei Judit, Reszneki Domán, Görög Zoltán, Sátori Júlia, Péli Róbert - tánc
Jelmez: ZOÓB Kati
Látvány: Szimeiszter Balázs
Koreográfia: ROMÁN Sándor
Rendező: MESKÓ Zsolt
Szarka Gyula (Ghymes), az Ister Film Kft. és az ExperiDance Produkció előadása.

Jegyárak: 4900, 4300, 3900 Ft

További előadás: 2012. március 25.

RaM Colosseum

1134 Budapest, Kárpát u. 23.

www.ramcolosseum.hu

 

A félidőben járunk, de bátran megállapíthatjuk, az idén is nagy siker a Budapesti Tavaszi Fesztivál. Már a Fesztivál nyitónapja előtt elkelt az összes jegy a programban szereplő számos előadásra: így többek között a március 17-i Maxim Vengerov és a Liszt Ferenc Kamarazenekar hangversenyére - amit hatalmas ováció fogadott, az I Musici di Roma Vivaldi-estjére, a Royal Philharmonic Orchestra koncertjére, a Wiener Sängerknaben fellépésére és a Pokoli vígjáték - Egy sorozatgyilkos vallomásai című darabra, melynek sztárja John Malkovich.

Teltházas volt a Hungarian HeartBeats című program, az Alföldi Róbert rendezte Hamlet a Nemzeti Színházban, Israel Galván flamenco-előadása és az Arabella Bereményi Géza rendezésében. Óriási siker volt a Fesztivál március 16-i nyitókoncertje és Mihaela Ursuleasa március 18-i zongoraestje.

Már most eladtak minden belépőt a Művészetek Palotája és a Katona József Színház közös produkciójára, a MÚSICA, MUSIQUE, MUSIK-re, és a Magyar Állami Operaházzal közös Traviatára, a Cziffra György emlékére rendezett előadásra, Vásáry Tamás és Tunyogi Henriett közös estjére és Koki Murata zongoraestjére.

A március 18-i Ütős nap programjai és családi kísérőrendezvényei iránt szintén nagy volt az érdeklődés, a kísérőprogramok közül pedig továbbra is látogatható a Tavaszi vásár a Vörösmarty téren és a Virtuóz szecessziós városi séta.

 

Apropó! Megnyitott a Tavaszi Vásár a Vörösmarty téren.

Vásárolhatnak kézműves, népművészeti tárgyakat, megkóstolhatják az egyedi, kézzel készített ételeket, italokat, a hagyományos, magyar ízeket!

A 32. Budapesti Tavaszi Fesztivál egyik kísérő programja a 2012. április 9-ig nyitva tartó Tavaszi Vásár a Vörösmarty téren. A rendezvény idén a termékek mellett a mestereket és kézműveseket állítja a középpontba, cél továbbá, hogy a vásár kulturális élménnyel is gazdagítsa a látogatókat. A népművészet mellett a hagyományos magyar ízek, a tradicionális technikával készült, ám újragondolt és modern formába öntött népművészet tárgyai és a design is helyet kap. Kuriózumnak számít, hogy a vásárra számos kézműves készült az alkalomra tervezett portékával. A szervezők számára fontos szempont, hogy a rendezvényen valóban minőségi, manufakturális áruk jelenjenek meg. Ezért a Vásáron szereplő munkákat a Skanzen, a Magyar Kézműves Szövetség és a Néprajzi Múzeum szakemberei válogatták.

Az egyedi, kézzel készített ételeket kínáló büfék, meleg konyhák, italos standok a tér keleti oldalán találhatóak, a többi manufaktúra képviselői pedig a Duna felőli oldalon várják az érdeklődőket. Vásárolhatunk egyedi ékszereket, kézműves házi sört, fűszereket, bábokat, egyedi papírárut, kerámiákat és más, kézzel készített dísztárgyakat.

Hétköznap délelőtt tíztől este nyolcig, szombaton és vasárnap kilencig tart nyitva a rendezvény. A hétvégén a kicsiket külön gyerekprogrammal várják, aki pedig a délelőtti napsütésben érkezik, akár meg is reggelizhet a vásáron.

A Fesztivál többi programjára a Vörösmarty téren is válthatnak jegyet, a Budapesti Fesztiválközpont pavilonjában, a „nagy piros szék" mellett.

 

A 32. Budapesti Tavaszi Fesztivál keretein belül négy kiállítás is várja az érdeklődőket Budapest múzeumaiban.

A Balassi Intézetben április 30-ig látogatható a Kikelet című kortárs művészeti tárlat. A fiatal alkotók dadaista, szürrealista és pop-art stílusjegyek, és az újmédia - videó installációk, street art - segítségével, progresszíven reflektálnak és hívják fel a látogatók figyelmét a napjaink társadalmát foglalkoztató kérdésekre. A művekben fellelhető figuralitás és a mindenki által jól ismert szimbólumrendszerek használatával kívánják a kortárs művészetet befogadhatóvá tenni.

1812. február 9-én, kétszáz évvel ezelőtt nyílt meg a pesti Német Színház (1812-1849), a mai Vörösmarty téren. A 3500 nézőt befogadó intézmény elsősorban zenés darabok, operák bemutatását tette alkalmassá, de prózai színműveket is játszottak itt - német nyelven. Az évfordulót a Budapesti Tavaszi Fesztivál, a Budapesti Történeti Múzeum és az Országos Széchényi Könyvtár közös, a Múzsák a Teátrum téren című kiállítással ünnepli a BTM Vármúzeumában, amely március 20-án, tegnap nyílt, és szeptember 2-áig tart nyitva.

A Bauhaus nevével fémjelzett „klasszikus modern" erős hatását modelláló, elegáns art deco, a magyar közízlést mélyen meghatározó eklektika és népies irányzatok összetett képét rajzolják a korszak lakásművészetének. Az Iparművészeti Múzeum nagyszabású kiállítással mutatja be az 1920-as, 30-as évek művészi igényű, belsőépítészek iránymutatása nyomán létrejött enteriőrjeit, iparművészek alkotta lakberendezési tárgyait, a magyar iparművészet e fényes, nemzetközi sikereket felvonultató időszakát. Az Art deco és modernizmus - Lakásművészet Magyarországon 1920-1940 című összeállítás szeptember 30-ig várja a látogatókat.
Jubileumi, harmincadik évfordulójához érkezik a Magyar Sajtófotó Kiállítás. Az elmúlt években számos alkalommal bebizonyosodott, hogy a magyar fotográfia klasszikusai mellett mai utódaik is milyen sokat tudnak hozzáadni a magyar és nemzetközi művészet- és kultúrtörténethez. A világ élvonalában című tárlat az elmúlt év legizgalmasabb pillanatait, természeti csodáit, drámai, örömteli, mulatságos élethelyzeteit, kivételes művészeti és sportteljesítményeit idézi fel. A Harminc év képekben című kísérőkiállításon az elmúlt három évtized legjobb sajtófotóiból készült válogatás is látható lesz. Március 24. és május 6. között a Magyar Nemzeti Múzeumban tekinthető meg.

 

www.btf.hu

 

Lantai József