Nem csupán egy perc: Örkény 100.

Megkezdődött az Örkény István-emlékév.2012-ben országszerte megünnepeljük Örkény István születésének századik évfordulóját.A Petőfi Irodalmi Múzeum 2012. április 5-én megnyitott centenáriumi kiállítása Örkény István életműve előtt tiszteleg.

 

Bemutatja az életút főbb állomásait: a jómódú polgári családban született, gyógyszerész és vegyészmérnöki diplomát szerzett, ámde írói ambíciókat dédelgető fiatalemberből a háborút, hadifogságot megjárt, az 50-es évek végén kényszerű hallgatásra ítélt, majd a 60-as 70-es években világhírű szerzővé, alkotó művésszé váló embert.

„Arról, hogy mi a groteszk" Örkényt olvasva tanulhatunk legtöbbet.
A kiállítás Örkény legnépszerűbb műveit, az Egyperceseket és a világ számos színpadán bemutatott, máig játszott abszurd drámáit állítja középpontba, azokon keresztül mutatja meg írói filozófiáját, groteszk látásmódját. A kiállítás látványát a világhírű Tóték című művének fő motívuma, a dobozolás ihlette. A látogató az életrajzot bemutató első terem után egy dobozlabirintusba jut, ahol rátalálhat kedves egyperceseire, miközben feltárulkozik a rendkívül röviden és tömören, sokszor filozofikus mélységgel megfogalmazott örkényi groteszk világ. A feje tetejére állított világot szemlélve a közönség magára ismerhet, mindennapi szorongásait, rémületét oldhatja nevetés közben. Egy-egy szöveg újraolvasásakor rádöbbenhet arra, hogy ezek ma is aktuálisak, semmit nem vesztettek érvényességükből, és érezheti, hogy írójuk is otthonosan mozogna mai világunkban.
Örkény számít olvasóira, amikor egyperceseiben - a szokásosnál jobban megdolgoztatva képzelőerőnket - a „közlés minimumát nyújtja és a képzelet maximumát várja" tőlünk. Ugyanígy a kiállítás is számít a látogatók aktív részvételére, felfedező kíváncsiságukra.

A kiállítás megtekintése nem mentesít Örkény műveinek olvasása alól!

Mi mennyi? - Örkény István százéves
Emlékkiállítás a Petőfi Irodalmi Múzeumban
Megtekinthető: 2012. április 6-túl december 31-ig.
A kiállítást rendezője: Pádár Eszter, PIM
Látványterv: Kemény Gyula, PIM
Tipográfia: László Csaba

 

A jubileumi évben szervezett eseményeket a Hungarofest összesíti és koordinálja, illetve egységes ernyőkommunikációt biztosít az évforduló programjainak. A Hungarofest szeretné, ha a centenáriumi évben minél többen kézbe vennék Örkény köteteit.

Az ún. Örkény-sziget programhoz eddig tíz kávéház csatlakozott, ahol április közepétől kellemes környezetben Örkény-kötetek várják a hazai és külföldi vendégeket. A kreatív és vállalkozókedvű fiatalokat pedig Örkény életművének újragondolására szeretnék ösztönözni a Van egy perced? - Alkoss! című művészeti pályázattal.

 

Fedezze fel Ön is az Örkény-szigeteket!

Örkényről szigeteket, sőt szigetcsoportokat is elneveztek a centenáriumi év szervezői. Az új helyeket idén táplálhatják be saját „belső GPS-ükbe" az irodalomkedvelők. Az első budapesti Örkény-sziget a centenárium hivatalos megnyitóján, április 5-én nyit meg a Petőfi Irodalmi Múzeumban. A hónap közepétől további tíz kávéház csatlakozik Örkény-szigetekkel az emlékévhez, hogy a szerző műveit minél többször, több mint egy percben, sokan fellapozzák. Az Örkény-szigetek az év során „vándorolni" fognak, így más vendéglátóhelyek törzsközönsége is elmerülhet Örkény groteszk világában.

A kávéházakban megtalálható Örkény-szigeteken magyar illetve idegen nyelvű Örkény-kötetek lesznek elérhetőek. Egy kávé vagy egy nyári fröccs mellett a vendégek fellapozhatják többek között a Válogatott egypercesek, az Azt meséld el, Pista! vagy a Párbeszéd a groteszkről című köteteket. Az érdeklődők itt tájékozódhatnak az emlékév egyéb eseményeiről is a kihelyezett programfüzetekből. Az Örkény-sziget programban részt vevő kávéházak listája az orkenyistvan.hu oldalon is elérhető.

 

Van egy perced? - Alkoss! Művészeti pályázat 14 és 28 év közötti fiataloknak.

Örkény István a 20. századi magyar irodalom egyik legeredetibb hangú, megkerülhetetlen alakja. Egypercesei és drámái kivételesen széles olvasóközönség körében népszerűek és ismertek a speciális megközelítésnek köszönhetően. A 2012-es emlékévben két fiatal és lelkes Örkény rajongó ötletét támogatva a Hungarofest művészeti pályázatot hirdet, hogy minél több fórumon, formabontó módon mutassa be Örkény jellegzetes stílusát, az életmű frissességét és értékeit.

A pályázat célja, hogy fiatal tehetségeink és kreatív elméink az örkényi groteszk szemléletmód újraértelmezésével bemutatkozhassanak és bekerülhessenek a köztudatba. Mi más nyújthatna jobb inspirációt, mint Örkény groteszk világa?

Minden olyan kulturális, művészeti alkotással lehet pályázni, amely egy adott művészeti ágat képvisel (fotóművészet, filmművészet, grafika), vagy akár a művészeti ágak közötti választóvonalak elmosódását szemlélteti, legyen szó képzőművészetről, iparművészetről, népművészetről, illetve mindezek audiovizuális megjelenítéséről.

Minden 14. életévét betöltött, 28 év alatti magyar állampolgár pályázhat már meglévő, vagy újonnan elkészített egy vagy több saját művészeti alkotásával. A pályaműveket 2012. június 30-ig kell elkészíteni és leadni. Eredményhirdetés: 2012. július 30-ig. Az értékes díjak kiosztását követően a legjobb művészeti alkotásokat a Hungarofest kiállítja.

A Nemzeti Erőforrás Minisztériumának (a Nemzeti Kulturális Alap forrásából), valamint a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztériumnak köszönhetően a Hungarofest az Örkény centenárium alkalmából széleskörű együttműködést hozott létre a Petőfi Irodalmi Múzeum, az Országos Széchényi Könyvtár, az Országos Színháztörténeti Múzeum és Intézet, valamint a Palatinus Kiadó közreműködésével. A Hungarofest a felsorolt partnerek számos Örkény-centenárium keretében megvalósuló programját támogatja az év során.

 

Az Örkény István életműve előtt tisztelgő honlap (www.orkenyistvan.hu) az Örkény-család és az Országos Széchényi Könyvtár (OSZK) között létrejött megállapodás eredményeként készült 2009 tavaszán. A 2012-ben több ponton megújuló szolgáltatás az Örkény-év programjairól, fontos eseményeiről is tájékoztatja a nagyközönséget.

A pályázatokról 2012. április 30. után - Örkény István prózamondó verseny (OSZK) és

„Van egy perced - alkoss!" című művészeti pályázat (Hungarofest) - is innen értesülhet a nagyközönség.
A honlap arculatát az Örkény István lakásában készült fotók ihlették, belépéskor az író Continental típusú írógépének hangja hallható. Az idei centenáriumi évre megújuló és folyamatosan gyarapodó szolgáltatás átfogóan mutatja be Örkény István pályaképét és illusztrációkkal gazdagított életrajzát. Számos Örkény-szöveg közzététele mellett elérhető az író műveinek és ezek műfordításainak bibliográfiája, valamint a róla szóló szakirodalom válogatott és folyamatosan gyarapodó könyvészete is. A honlap közli az Örkény és művei által ihletett szépirodalmi alkotások listáját, valamint az író legismertebb drámáinak magyarországi és külföldi színházi bemutatóit tartalmazó, kattintható tartalmakkal színesített listáit. Számos színházi jelenetkép, Örkény István életét bemutató fotó, színlap, színházi- és filmplakát, kézirat, újság- és folyóiratrészlet látható a szolgáltatásban a nemzeti könyvtár és az Örkény-család gyűjteményéből. A mintegy 350 kép mellett több multimédia-elem is gazdagítja a honlapot.
A szolgáltatás közzéteszi az Örkényről készült, illetve a művei által ihletett képzőművészeti alkotások fényképeit, az „Érdekességek" menüpont alatt pedig az író műveiből elhíresült, közszájon forgó szavak, idézetek, történetek és egyéb különlegességek olvashatók.

A honlaphoz angol nyelvű összefoglaló készült - kiegészítve az angol fordítások bibliográfiájával, több szöveggel és néhány angol nyelvű méltatással is.

 
Pályázati felhívás: Örkény István prózamondó verseny a nemzeti könyvtárban.
Örkény István születésének századik évfordulójára emlékezve az Országos Széchényi Könyvtár (OSZK) prózamondó versenyt hirdet középiskolás (gimnazista, szakközépiskolás és szakiskolás, 9 -12/13. évfolyamos) diákok számára. A verseny társkiírói: Petőfi Irodalmi Múzeum, Magyartanárok Egyesülete, Magyar Olvasástársaság, Palatinus Kiadó. A verseny döntője 2012. november 26-án lesz Budapesten, a Budavári Palotában, az Országos Széchényi Könyvtár dísztermében. A rendezvény fővédnöke: Prof. Dr. Örkény Antal.
A szavalóversenyre minden magyarországi és határon túli iskola egy-egy diákot nevezhet a területi döntőkbe. A diákok az iskolájukon keresztül jelentkezhetnek.

 Mennyi? Harminchárom. Mi harminchárom? Mi mennyi?

Örkény István százéves - jegyezzük meg, és ünnepeljük Őt egész évben!

 

www.pim.hu
www.orkenyistvan.hu

 

Lantai József