Kis-Kovács Vilmos kalandjai, avagy hogyan csökkentsük a telefonszámlát?

Kis-Kovács Vilmos nemrég nyitott fordítóirodát, a napi munka már gördülékenyen zajlott, köszönhetően a stabil és megbízható belső és külső hálózatnak. Amióta a vállalkozás az interneten is könnyedén megtalálható, a megrendelések elkezdtek záporozni. Emiatt aztán egyre gyakoribbá váltak a vidéki ügyfelekkel folytatott telefonbeszélgetések, sőt újabban a nemzetközi hívások is mindennaposak lettek. A telefonos kommunikáció költsége így aggasztó ütemben kezdett emelkedni, ezért Kis-Kovács úr alternatív megoldás után nézett.

 

 

A technológia, amit Vilmos tudtán kívül keresett, nem más, mint a VoIP. Nevét a Voice over IP kifejezésből kapta, lényegében a beszédhang internetes adatfolyamként történő továbbítását jelenti, és teljes értékű alternatíva a hagyományos telefonálásra. Az ACE Telecom munkatársai elmagyarázták Vilmosnak, hogy ennek kiépítése nem igényel hagyományos vezetékes vonalat, hiszen a már meglévő széles sávú internet kapcsolatán keresztül működik. A hangminőség pedig beszédcsatornánként 64 kbps mellett már kiváló. Vilmosnak ráadásul a magas telefonköltségből fakadó gondjai is megoldódnak, hiszen akár 30 százalékos megtakarítást is elérhet a hagyományos telefonszolgáltatásokhoz képest. Ráadásul a várható forgalom alapján akár havonta módosíthatja az előfizetési csomagot, amelynek havi díját teljes egészében lebeszélheti, a vállalt forgalomtól függően pedig percdíj-kedvezményekben részesülhet.

 

A teljes körű helyszíni felmérés után egy testre szabott árajánlatot és egy megtérülési kalkulációt is kapott Vilmos, illetve az ACE Telecom munkatársai az IP szolgáltatáshoz szükséges eszközöket is megmutatták. Elmondták neki, hogy a szolgáltatás egyaránt használható hagyományos analóg, valamint IP telefonnal, sőt, a multimédiás számítógépekről akár szoftveresen is. A rendszer kiépítése során egy routeren keresztül csatlakoznak a telefonálásra alkalmas eszközök az internethez, a beszédhang pedig azon keresztül jut el a hívott félhez. Felhívták Vilmos figyelmét arra is, hogy ha az induláskor nem kíván IP-telefonokat beszerezni, akkor a meglévő hagyományos telefonkészülékei esetén szüksége lesz egy IP-adapterre is, ami átalakítja a hangot adatcsomagokká. Ahhoz pedig, hogy például az irodán belül rövid számon hívhassák egymást a kollégák, közös legyen a hangposta és akár azt is meg lehessen határozni, hogy kinél csörögjön tovább a telefon, ha a hívott fél éppen nem elérhető, a rendszer kiegészül egy alközponttal, és valamennyi készüléket ehhez kapcsolják. Az alközpont használatának további előnye is van, mégpedig az, hogy ha egy alközpontból mennek ki a hívások, akkor ott aggregálódik valamennyi kimenő forgalom tehát még nagyobb kedvezményeket lehet elérni.

 

Vilmost még egy gondolat foglalkoztatta, mi lesz akkor, ha esetleg újabb irodákat nyit. Kétségei azonban hamar eloszlottak, amikor megtudta, hogy a telephelyek közti belső kommunikáció akkor is ingyenes, ha a telephelyek külön fizikai helyen találhatóak. Ehhez egyetlen dolog szükséges: a közös VoIP hálózat.

 

Kis-Kovács urat meggyőzték a számok és az előnyök, nem is habozott tovább, megrendelte a VoiceNet szolgáltatást. Az ACE Telecom ráadásul a számhordozást is elintézte helyette, így azt a honlapon sem kellett átírni, és az ügyfeleket sem kellett tájékoztatni telefonszám változásról. Vilmos ismét hátradőlt székében, és már azt fontolgatta, hogy milyen fejlesztésre fordítsa a telefonáláson megspórolt összeget...