Mégis kinek a lobbyja?

Magyarországon nincsen lobby törvény. Pontosabban van valamilyen szabályozásszerűségecske, de ezt a folyamatot teljesen átláthatatlanul intézik. Hagyományosan.

 

Addig nincsen semmi baj, amíg a kormánykörök ezt megfogadjak. Jön a kijáró, aki bejáratos és megsúgja: ezt vagy azt nagyon nem kellene csinálni. És akkor megszületik a Lex Akármi, ami érdekes módon éppen arra a problémára a megoldás. De mi van akkor, ha a bejárt csatorna bedugul? Ennek láthatjuk most nagyon szép példáit a magyar sajtóban és a kommunikációban.

 

Egyik ékes példája a Véleményvezér blog egyik postja, ami most jelent meg - és ami lustaságom ellenére ingerelte, hogy billentyűzetet ragadjak - http://velemenyvezer.blog.hu/2012/10/15/lesujtana_a_kormany_bosszuja_ha_tudnanak_torveny_irni . Szóval itt a szerző bosszút kiáltott, hogy a távközlési szolgáltatók megfúrták az első kormányérdekeltségű távközlési szolgáltató tenderét. Nos ez tényleg igy történt, hiszen köztudomású nagyon régen még itt Brüsszelben is, hogy Magyarországon az állóvizet megzavarná egy valóban önálló távközlésim szolgáltató megjelenése, amelyik nem csak a klasszikus piaci megfontolásokat végzi. (megjegyzendő, hogy minden országban van egy honos, saját érdekeltségű szolgáltató, amely a bizalmas kommunikációt és az állami szolgáltatásokat is intézi....)

 

Erre jön most egy írás, mely szerint kormányzati bosszú. Hogy a csekk díjat meg az adót nem háríthatják át a fogyasztókra. De bocs. Ezek olyan működési költségek, amelyek az állam szerepéből erednek. És ki kell gazdálkodni. Mi történne akkor, ha például Bamberger Hugó független vállalkozó, amikor vásárolnak nála a vegyesboltban azt mondaná: Bocs még legyen szíves 5 Ft számladíjat fizetni, mert nekem ennyibe kerül, hogy a kötelezően kiállítandó papírfecnit megcsináljam. És akkor még olcsó vagyok, mert nekem ez valójában 10 forintba kerül:gépkopás, internetes költség, nyomtatópapir. Az ügyfél, ha nem a jó magyar birka fajtából való, akkor fogná magát és kifordulna a boltból. Csapot papot árut otthagyva.

 

Nos ilyen a szituáció. És ezért érthető a kormány reakciója. Az hogy ilyenkor a szolgáltatók sírnak természetes. Saját érdeküket képviselik. De... miért nem teszik ezt egy hivatalos közleményben? (ami az ilyen közlemények megérdemelt helyére kerül általában a koöralakú iktatóba..., talán ezért.)

 

A másik  szemet szúró jelenség a szerencsejáték-gépek betiltása utáni siralom és cikközön. Hogy milyen nagy nemzetgazdasági kár. Ha a kormány vállalja, akkor ezt tudatosan vállalja. És már elege van abból, hogy a segílyke kifizetés után egyik vagy másik krimó gépébe kerül nagyon gyorsan. És akkor jön a sirás:éhenhalunk kérem, kérek még több segélyt. (Ha ugyanis erre a segély csökkentésével válaszolnak, akkor a tisztességes, de önhibájuk miatt nem kereső embereket kergetik kilátástalan helyzetbe, akik nem szerencsejátékoznak. Csak megélni akarnak...)

 

Itt is működött a magyar sajtó lobby, telesírva a médiát. Ilyenkor csupáncsak egy a kérdés: Mégis kinek a lobbija folyik itt? Kinek érdekében?

 Ha csak egy kicsit tovább gondoljuk a helyzetet, akkor ott vannak a gyógyszergyárak siralmai. Vagy másoké... De tudják mit: Lobbyról ami nincs, csak mint tudjuk független vélemény, többet szó se esseék. Mint az osztrák közszolgálati TV-ben, ahol Paul Lendvai ( Lendvai Pál) különlegesen egyoldaló szemüvegen keresztül mutatta be Magyarországot. Olyannyira rosszindulatúan, hogy azok az ausztriai magyarok, akik nyilvánvaló sérelem miatt hagyták el Magyarországot szükségét érzik annak, hogy megvédjék. Most áláírást gyűjtenek a szemellenzős film miatt.

ADVOCATUS DIABOLI