Virtuális személyi edzőtől az intelligens zajfelismerőig

Tizenkét magyar cég mutatkozott be Hannoverben a ma megnyílt CeBIT információtechnológiai kiállításon a Nemzeti Külgazdasági Hivatal (HITA) segítségével, összesen 50 négyzetméteren. A HITA által szervezett komplex program egyedülálló lehetőséget nyújt a hazai vállalkozásoknak: a kiállítás ideje alatt kerül sor a "Future Match" üzletember találkozóra az Enterprise Europe Network hálózat szervezésében. Az esemény kiváló lehetőséget biztosít az ICT területen tevékenykedő vállalkozásoknak új üzleti lehetőségek, partnerek vagy K+F kapcsolatok felkutatásában, kiépítésében.

A 2012-es Future Match-en 39 országból 390-an vettek részt 1500 tárgyalást lebonyolítva - jóval többen, mint az azt megelőző években bármikor.  Míg a tavalyi évben 8 cég vett részt az üzletember találkozón, idén 13 vállalat képviselője regisztrált és utazott ki a szektor legjelentősebb kiállítása alatt megrendezendő programra.

A Nemzeti Külgazdasági Hivatal a kiállító cégek mellett további 20 ICT-vállalkozás képviselői számára biztosított belépőjegyeket, valamint az Út a Harmadik Évezredbe Közgazdasági és Külkereskedelmi Szakközépiskola 20 diákja számára is lehetővé tette a CEBIT-en való részvételt.

 

A kiállítók:

 

A 3d Kreatív Innovációs Klaszter a 3d teljes spektrumát lefedő vállalati összefogás, a 3D fejlesztéstől kezdve a gyártáson át a terjesztésig, marketingig. A klaszter tagjai képelőállító, képelemző, 3D képalkotó és képtovábbító és más innováció központú vállalkozások, már 2011 óta. A klasztervállalatok technológiái megtalálhatók az egészségügy, földmérés, 360 fokos scannelés, 3D alapú webfejlesztés. A klaszter gesztora a Crossinfo Hungary Kft. A projekt az Új Széchenyi Terv Dél-Alföldi Regionális Operatív Program támogatásával valósul meg.  

Az Attrecto Zrt. egy nemzetközileg is elismert mobil alkalmazás fejlesztő vállalkozás. A CeBIT-en való részvétellel a cég ezt a pozícióját kívánja tovább erősíteni komoly és fizetőképes nemzetközi ügyfelek és partnerek felkutatásával. További cél a saját projektjeik számára partnereket találni, akik a saját országukban képviselik a termékeiket / szolgáltatásaikat. A rendezvényen két terméküket szeretnék bemutatni: az InstApp-ot és az idoo okostelefon alkalmazást. Az InstApp egy online elérhető keretrendszer, amely segítségével bárki elkészítheti saját Android, iOS és Windows 8 alkalmazását. Az idoo egy okostelefon alkalmazás, amely lehetővé teszi, hogy a felhasználó bárhol és bármikor irányított testedzést végezzen egy virtuális személyi edző felügyeletével. Ez az első olyan Android és iPhone telefonokra letölthető alkalmazás, amely képes pontos visszajelzést adni a gyakorlat elvégzésének hatékonyságáról.

 

Az Aximit Pro Kft. (www.aximit.hu) egy innovációval szeretne bemutatkozni a CeBIT-en: a ReSoNo fantázia névre hallgató univerzális mérőeszköz (www.resono.eu) első kiépítésében környezeti zaj forrásszelektív mérésére lesz alkalmas. Az innováció lényege, hogy eltérően a ma használatos környezeti zajmérő eszközöktől, képes az egyes zajforrások azonosítására, vagyis voltaképp emberi beavatkozás nélkül tudja a környezetét megfigyelni, arról adatokat gyűjteni, továbbítani, illetve zajtérképet készíteni. A fejlesztés során az „érzékszervek" cserélhetőkké válnak, vagyis voltaképp bármilyen ingerforrást, bármilyen tartományban analizálni lehet, amit létező műszerek érzékelni képesek. A feladatot egy erre a célra kifejlesztett mesterséges intelligencia programmodul végzi, ami tulajdonképpen az innováció lényege. Fejlesztésükkel elsősorban az európai, majd a világpiacot kívánják megcélozni.

 

A CO3 Kft. új generációs online ügyviteli rendszerével jelenik meg a CeBIT-en, mellyel egyszerűen kezelhetőek bárhonnan, bármikor akár mobil eszközről is a cégek ügyei. A rendszer csoportmunka, ügyfélkezelés, online számlázás, teendők, naptár, projektek, dokumentumok, raktárkészlet modullal rendelkezik. A felhőalapú alkalmazás bármilyen operációs rendszerű számítógépről vagy mobil eszközről (Android-alapú mobiltelefon, iPhone vagy iPad) elérhető. Az alkalmazás könnyendén kezelhető felhasználói felülettel rendelkezik és nem kell hozzá külön szoftvert telepíteni. Az CO3 elnevezés a három CO-ból ered: COllaborate (együttműködés) - COrporate (vállalat) - COntrol (ellenőrzés). A kiállításon a CO3 angol és német nyelvi verziója valamint az új szoftver funkciók, egyebek közt az iktatási lehetőség, az e-számlázás kerülnek bemutatásra. A CEBIT-en való részvétel  a február elsejétől már bécsi irodával is rendelkező cég nemzetközi piaci pozíciójának erősítését szolgálja.

 

A COMFORT-SOLUTION Kft. fő szakterülete az ADAT, HANG, FAX és KÉP kommunikációs, valamint rendszer felügyeleti eszközök fejlesztése, forgalmazása, installálása. LANTRONIX gyártmányú intelligens elektronikai alkatrészekből IP, WiFi, GSM hálózati eszközintegrációkat valósítanak meg, mint például: Pénztárgépek On-line ellenőrzése, Egészségügyi és korházi berendezések hálózati kiszolgálása, Telefon alközpontok távfelügyelete. A CEBIT kiállításon bemutatják a bankkártyás fizető rendszerek (POS Terminálok) kommunikációjának nyolcszoros sebességűre növelő IP POS ADAPTERt, a Video Szervert, amivel video archiválási és Internetes lejátszási lehetőséget biztosítanak. A rendszer alkalmas WEBTV szolgáltatásra is. A rendszámtábla felismerő rendszer fejlesztői csomag a fejlesztő cégek számára is hasznosítható. A legjelentősebb partnereik Romániából, Bulgáriából, Szlovákiából, a Cseh Köztársaságból, Horvátországból, Szerbiából, Szlovéniából származnak.

 

A Dension Audio Systems Kft. a világ egyik vezető high-tech elektronikai termékeket és megoldásokat fejlesztő magyar vállalata. A több mint 10 éves múlttal büszkélkedhető nagyvállalat márkajelzése mára az élet számos területén felfedezhető, melyek közül fogyasztók tízezrei használnak DENSION termékeket járműveikben, otthonaikban vagy éppen kiskereskedelmi helyszíneken. A Dension termékpalettáján megtalálhatóak a különböző autós szórakoztató eszközök, ADSL regenerátorok, Digital Signage berendezések és az iFace Digitális tükör.

 

A Dolphio Consulting Kft. (www.dolphio.hu) idén negyedik alkalommal vesz részt kiállítóként a CeBIT-en. Idén a gépi látáson és képfeldolgozáson alapuló termékeik és fejlesztéseik mellett nemzetközi online szolgáltatásaikat is reklámozni kívánják. Bemutatásra kerül optikai utas- és látogatószámláló rendszerük (http://vendegszamlalas.dolphio.hu), amelynek a segítségével pontos utas/látogatószám adatokhoz juthatnak a tömegközlekedési vállalatok, bevásárló központok és a szórakozóhelyek tulajdonosai, üzemeltetői. Kiállítják arc motion capture rendszerüket (Facemotion - www.easycapstudio.com), melyet elsősorban a film- és játékipar szereplői számára fejlesztettek. Továbbá bemutatják magyar piacon sikeresen működő közbeszerzési hirdetményfigyelő online szolgáltatásuk (www.khf.hu) Németországban, Ausztriában (www.vergabemonitor.de) és Görögországban (www.diagonismoi-dimosiou.gr) működő változatait.

 

A Geoview Systems Kft. több mint 20 éve hatékonyan működő magyar tulajdonú számítástechnikai vállalkozás. Színvonalas szolgáltatásaival és minőségi kutatás-fejlesztési tevékenységen alapuló termék portfoliójával a hazai informatikai piac elismert szereplője. Elsősorban a központi közigazgatás, ipari és nagyvállalatok és önkormányzatok részére, egyetemekkel készülnek jelentős referenciaprojektjei. A Geoview CeBIT-en való részvételének célja az új technológia figyelemmel kísérése; európai uniós forrásokból megvalósuló innovatív alkalmazásainak - tűz és katasztrófavédelmi veszélyhelyzetek kezelése, 3D auto-sztereoszkópikus megjelenítés, valamint integrált humánerőforrás vezénylés és kezelés területeken fejlesztés alatt álló újdonságainak - ismertetése a szakma szereplőinek.

 

Az Inventure Autóelektronikai Kutató és Fejlesztő Kft. 1997-ben alakult meg azzal a céllal, hogy a magyar és a nemzetközi autóelektronikai piacon olyan hiánypótló termékekkel jelenjen meg, amelyek magas műszaki színvonalon speciális fogyasztói igényeket elégítenek ki. Az évek során szerzett szakmai tudás és tapasztalat négy fő kompetencia területre koncentrálódott, melyek a flottamenedzsment rendszerek, a CAN busz technológia, az autóipari méréstechnika és a fékrendszerek minősítése.  Cégük olyan, magas hozzáadott értékű eszközöket fejleszt és gyárt, amelyekre nemcsak hazánkban, hanem Európában és azon kívül is kereslet mutatkozik. A külföldi lehetőségek minél nagyobb mértékű kihasználására kiváló alkalom egy nagy, nemzetközi kiállításon való részvétel. A cég értékesítésének jelentős része külföldön valósul meg, a CEBIT-en való részvétellel az exportpiac folyamatos bővülésére számítanak.

 

A Leichter Irodatechnika Kft. benzinkút kassza és tankoló automatafejlesztéssel foglalkozik. A cég nagy nemzetközi vállalatok magyarországi szerviz- és fejlesztőpartnere (Wayne-Dresser, Tokheim, Scheidt & Bachmann). Az együttműködés során szerzett tapasztalatok alapján kezdték meg a saját tankoló automatájuk fejlesztését. A PetroMatic néven működő tankoló automatán tankol évek óta a Szemerey Transport Zrt 650 kamionja, valamint Budapest összes kukásautója és hókotrója a Fővárosi Közterület-fenntartó Zrt. telephelyein. A Cebiten való megjelenésük célja, hogy szeretnék a magyarországi sikereket európai szintre emelni, vagyis kilépni a környező országok piacára és a magyar szellemi terméket Európa-szerte terjeszteni.

A Starsoft Kft. fő profilja egyedi, ügyfélre szabott szoftverek készítése. Ezen felül vannak kész szoftvereik is, melyek közül a legfőbbek a CRM és Projekt kezelő szoftver, a közel 100 modulos raktár szoftver és a szerviz szoftver. Ezeken kívül több ügyviteli szoftverrel is rendelkeznek, illetve csapatuk egyedi weboldalakat és webshopokat is készít, amelyekhez akár SEO és Online marketing vagy teljes céges arculat is párosulhat az ügyfél igényei szerint. A teljes online megjelenést tudják biztosítani. A közeljövőben elkészítik szoftvereik böngésző alapú változatát is, így minden adat „felhőben" tárolódik és bárhonnan elérhető. Egy globális rendszert is kiépítenek, amelyben az általuk készített szoftverek és weboldalak/webshopok folyamatosan kommunikálnak egymással. Legfőbb céljuk, hogy új kapcsolatokat építsenek ki külföldi partnerekkel és bővítsék a külföldi és magyar viszonteladóik listáját.

 

Az Unicomp Informatikai Kft. évek óta foglalkozik vezeték nélküli érzékelő hálózatok (WSN) és komponenseik kiépítésével, fejlesztésével, forgalmazásával. Lelkes és felkészült fejlesztői csapatuk extrém alacsony fogyasztású, többcélú hardver családot alkotott (UCMote eszközök). Rádiókommmunikációs eszközökkel, szenzorkártyákkal és szintén saját fejlesztésű szoftverekkel állnak ügyfeleik rendelkezésére, ultramodern vezeték nélküli megoldásokat kínálva számos problémára a mezőgazdasági mérésektől az ipari adatgyűjtésen át az intelligens világítási és épületdiagnosztikai feladatokig. A CeBIT 2013 kiállításon való részvételük célja, hogy megoldásaikat nemzetközi szinten is ismertté tegyék, és gyümölcsöző kereskedelmi kapcsolatokat építhessenek ki a világ számos országában.