Megjelent a Ringier kiadó 2012-es évi üzleti beszámoló jelentése

A Ringier AG ismét egy ismert művészt kért fel éves eredményeit tartalmazó jelentésének megtervezésére

 

Ajándékcsomagként érkezik az éves beszámoló: Philippe Parreno, az algériai születésű, több területen is aktív művész a Ringier tavalyi üzleti számait és adatait egy 59 színből álló csomagolópapírba csomagolta.

 

Az olvasók pompás színekben és aprólékosan összehajtogatva kapják meg a Ringier 2012-es éves beszámolóját. A művész persze nem a tartalmat, csak a csomagolást alakította. A Philippe Parreno által feltett kérdés valójában az, hogy tépjük-e fel gyorsan a csomagot, hogy aztán kukába tehessük a csomagolást, vagy inkább bontsuk fel óvatosan, hogy eltehessük. Gyors, célirányos vagy tartós használat, erre a kérdésre kell válaszolnia a felhasználónak.

 

Philippe Parreno több művészeti műfajban is aktív. Készít filmeket, szobrokat, rajzokat, tárgyakat, fotókat, babákat, installációkat, szövegeket ír, történeteket idéz fel, robotokat talál ki és fejleszt, játékokat és helyzeteket kezdeményez, más művészek alkotótevékenységébe is bekapcsolódik, kiállításokat fejleszt, és még sokminden máshoz köthető a neve. Az 1964-ben az algériai Oranban született művész különböző francia művészeti intézményekben folytatta tanulmányait, jelenleg Párizsban él. Művei a világ sok jelentős kiállításán megfordultak már.

 

Maga az éves beszámoló idén a Ringier vállalati magazinjának, a DOMO-nak formáját ölti magára. Az egyes területeket érintő tények, számok és magyarázatok mellett fotók illusztrálják a kiadványt, melyek mindegyike megjelent már valamelyik Ringier napilapban vagy magazinban. A címlapon a magyar IM magazin divatfotója látható.

 

A Ringier éves beszámoló németül, angolul és franciául jelenik meg. Az éves beszámolót a www.ringier.com oldalon keresztül lehet megrendelni vagy letölteni.

 

A Ringier 2012-ben - köszönhetően lapkiadói és diverzifikációs tevékenységének - növelni tudta eredményét

 

Az EBITDA 55,2 százalékkal 99,5 millió svájci frankra nőtt (2011: 64,1 millió svájci frank).A legnagyobb nyereség továbbra is a cég fő üzletágból, a lapkiadásból származik. A Ringier-csoport digitális üzletágának részesedése az árbevétel 18 százalékát teszi ki (2011: 13 százalék), Svájcban 28 százalék (2011: 23 százalék). Az előző évhez képest a Ringier digitális üzletágából származó árbevétele 29 százalékkal nőtt. A cég az elmúlt öt évben 1,1 milliárd svájci frankot ruházott be az átalakításba

 

 

A Ringier, mint Svájc legnagyobb nemzetközi cégként tevékenykedő médiavállalata, 55,2 százalékkal 99,5 millió svájci frankra növelte az EBITDA szintű eredményét. A Ringier-csoport 2012-ben 1087,6 millió svájci frank árbevételt könyvelhetett el, melynek 18 százalékát a cég digitális üzletága generálta. A fő bevételi forrás továbbra is a kiadói üzletág maradt. A jó éves eredményt az akvizíciók pozitív hatása, a svájci magazinpiac kedvező alakulása, a szórakoztató üzletág következetes fejlesztése, illetve a minden területre és országra kiterjedő tartós költségtakarékossági intézkedések tették lehetővé.

 

A 2012-es üzleti évben a Ringier a kamatok, az adózás és az amortizációs költségek leírása előtti eredményét (EBITDA) 55,2 százalékkal 99,5 millió svájci frankra növelte. A csoportszintű árbevétel 1087,6 millió svájci frank lett (előző évben 1147 millió svájci frank volt) és 618,2 millió svájci frankra növelte árbevételét Svájcban (előző évben 610 millió svájci frank volt).

 

Marc Walder, a Ringier elnök-vezérigazgatója így nyilatkozott: „Elégedettek vagyunk a 2012-es eredménnyel: a három üzleti alappillérre épülő stratégiánk hatásosnak bizonyult, a Ringier diverzifikált médiavállalattá történő átalakítása tavaly is jelentős tempóban folytatódott. A 2012-es évben meghatározó döntések születtek, jelentős akvizíciókat bonyolítottunk le, a cég szervezeti felépítése megújult és sikeresen vezettünk be különböző hatékonyságnövelő intézkedéseket. Ebből az erős pozícióból kívánjuk folytatni üzleti tevékenységünk digitális átalakítását, mindemellett gyorsítani fogjuk az innovációs folyamatokat, növelni fogjuk a rendelkezésre álló tőke értékteremtő képességét és továbbra is aktívan kapcsolódunk be a médiaszakmában zajló strukturális változásokba."

 

A 2012 tavaszán végrehajtott átalakításokkal a Ringier letette a cég eredményes és hatékony továbbfejlődésének alapkövét. A vezetőséget karcsúsították, a szervezeti felépítést pedig immár nem földrajzi, hanem stratégiai területek szerint osztották fel az alábbi egységekre: kiadói, szórakoztató és digitális üzletág.

A Ringier 2012-ben a digitális üzletágba invesztált jelentős beruházásoknak köszönhetően tartós bevételi forrásokra tett szert. Svájcban a Tamediával közösen megvásárolta a jobs.ch állásközvetítő portált, ennek és a Scout24 Schweiz-nál lévő érdekeltségének köszönhetően a Ringier mára vezető pozícióra tett szert a svájci online apróhirdetési piacon.

 

2012 őszén a Ringier Axel Springer Media AG (RASMAG) vegyesvállalat megszerezte a vezető lengyel online portál, az Onet.pl 75 százalékos részesedését, mely jelentős lépéssel bírt a kelet-európai üzletág diverzifikálása terén. Az Onet.pl  és a Jobs.ch akvizíciója két fontos mérföldkő a Ringier digitális üzletágának fejlesztésében, ezzel a csoportszintű digitális üzletágra vonatkozó árbevétel 2013-ban előreláthatólag 25 százalékra fog növekedni. A legnagyobb román online álláshirdetési portál, az eJobs.ro akvizíciója zárta a nagy felvásárlások évét. Az elmúlt öt év során összességében a Ringier több mint 1,1 milliárd svájci frankot ruházott be a teljes átalakítási folyamatba.

 

 

Kiadói üzletág: sikeresen zárt a Ringier fő üzleti területe

 

A Ringier diverzifikációs stratégiájának gyors tempója ellenére sem kívánja elhanyagolni fő üzletágát, a kiadói tevékenységet. Az új üzleti modellek fejlesztése és a digitalizálás terén megfigyelhető gyors átalakulás nem áll ellentmondásban a lapkiadás, mint fő tevékenység megtartásával és fejlesztésével. A kiadói üzletág 2012-ben az előző évhez képest jobban teljesített és meghaladta az előzetes tervben megjelölt célokat: csoportszinten több mint 55 százalékát hozta az árbevételnek.

 

A Blick-csoporton belül elsősorban a Blick erősítette meg piaci pozícióját, 613.000-es olvasótáborával (forrás: MACH Basic 2012-2) Svájc legolvasottabb fizetős lapja. A Blick am Abend olvasottsága tovább nőtt, köszönhetően a terjesztési terület növelésének és optimalizálásának. A kemény versenykörülmények közepette működő vasárnapi lappiacon a Sonntagsblick 805.000 olvasójával továbbra is Svájc legolvasottabb vasárnapi lapja. A havonta több mint 1,5 millió felhasználóval (Unique User) a Blick.ch Svájc német nyelvterületének leglátogatottabb hírportálja. A Blick márka három lapjával és online portáljával jelenleg összesen 2,8 millió embert ér el hetente, mindezt keresztolvasottság nélkül.

 

A nehéz gazdasági körülmények ellenére a Ringier magazinok is jó évet tudhatnak maguk mögött: a Schweizer Illustrierte több mint 878.000 olvasójával Svájc legolvasottabb családi magazinja, az SI Style egyértelműen listavezető a svájci női magazinok terén és a Glückspost is tovább folytatja sikerszériáját. E pozitív teljesítmény legfrissebb példája a 2011-ben elindított Schweizer Landliebe, mely két évvel indulása után immár több mint 120.000-es példányszámot tudhat magáénak.

A Ringier Romandie (a francia nyelvű lapjaink) a L'Hebdo-val (a MACH Basic 2012-2-es felmérés szerint jelenleg 207.000 olvasóval rendelkezik, ami 11.000 olvasóval több az előző időszakhoz képest) és a TV8-cal (247.000, amiből 4.000 a növekedés) szintén erősíteni tudott. A francia TF1 tévécsatorna svájci reklámblokkjaink értékesítésével egy új és jövedelmező üzleti terület nyílt meg a Ringier előtt.

 

A nyomdai árbevétel 23 százalékos csökkenése a Swissprinters nyomdák egyetlen Zofingeni központba történő konszolidálására, és a 2011-ben értékesített hongkongi nyomda kiesésére vezethető vissza. A Swissprinters az egy helyszínre történő koncentrációval alapozta meg a jövőjét.

A Ringier Print Adligenswil esetében az árbevételt az innovatív megoldásoknak köszönhetően 2012-ben is tovább lehetett növelni. A Svájci Háztulajdonosok Szövetségével, illetve a Migros magazin és a 20 Minuti Ticino példányszámának részbeni nyomásával sikerült további fontos ügyfelekre szert tenni. Ezen kívül sikerült meghosszabbítani hosszú távú szerződésünket legfontosabb harmadik feles ügyfelünkkel, a Neue Luzerner Zeitung-gal.

 

A Ringier Németország mozgalmas évre tekint vissza. A Cicero politikai kultúrával foglalkozó magazin élére Christoph Schwennickét nevezték ki főszerkesztőnek. Annak érdekében, hogy tartósan is jobb pozíciókra tegyen szert a reklámpiacon, a Ringier Németország saját értékesítési részleg kialakítása mellett döntött 2012-ben. A Monopol művészeti és életmódmagazin számos különkiadást jelentetett meg.

2012    nehéz év volt a kínai gazdaság számára, és ezzel a Ringier Ázsiának is meg kellett birkóznia. Az online reklámbevételek ugyan 50 százalékkal nőttek, de a reklámköltségvetés átalakítása negatív hatással volt a nyomdai üzletágra. Főként az Asia Inflight magazin szenvedett ettől. A Ringier Kína esetében végrehajtott átalakításnak és a javuló konjunktúrának köszönhetően az év második felében újra javultak az eredményeink.

A nagyázsiai térség ipari szaklapjainak vezető kiadója, a Ringier Trade Media 2012-ben is növekedni tudott. Akárcsak a Ringier Vietnám, amely közel 40 százalékos árbevétel-növekedésével tovább tudta erősíteni pozícióját. A remek eredmény az MBND ingatlanpiaci portál integrációjának, a Women's Health magazin elindításának, illetve a jól teljesítő, már meglévő területeknek volt köszönhető. Az ELLE magazin, mely 2010 októberében jelent meg először Vietnámban, 20 százalékkal tudott erősíteni. A Fülöp-szigeteken vegyesvállalati partnerünkkel közösen, a Summit Mediával léptünk előre piaci pozíciónkat illetően az online apróhirdetések területén.

 

Szórakozás: következetes portfólió bővítés

 

A gazdasági ciklusoktól való nagyobb függetlensége miatt az entertainment (szórakozás) terület jelentős stratégiai fontossággal bír a Ringier esetében. Ezért 2012-ben a portfólió ezen területét is konzekvensen továbbfejlesztettük.

Az új Energy Basel adó elindításával a Radio Energy tovább bővítette vételi körzetét, és immár Svájc német ajkú területén az Energy Basel, Energy Bern és az Energy Zürich révén naponta több mint fél millió hallgatóhoz jut el. Az Energy ezzel Svájc legnagyobb magán rádióadója.

 

A Sat.1 Svájcban meglévő részesedésünk révén örvendetes eredményt értünk el a televíziózás terén. A televíziós üzletág egyértelmű fókuszálásának következményeként megszüntettük a Teleclub adóban meglévő részesedésünket, értékesítettük a Rose d'Or márkához kapcsolódó értékesítési jogainkat a European Broadcasting Unionnak, továbbá kiszálltunk a PresseTV televíziós érdekeltségünkből.

 

Az InfrontRingier Sports & Entertainment Switzerland AG  2012-ben tovább erősítette pozícióját mint a svájci, sporttevékenységekhez fűződő jogok vezető értékesítője. Az InfrontRingier megszerezte a Super League-hez köthető marketingjogokat a 2016/17 szezonig, és sikeresen értékesítette azokat. Mind a Swiss Cycling esetében, mind a Brazíliában rendezendő 2014-es FIFA Labdarúgó-világbajnokság esetében jelentős sikereket értünk el a marketing területén. Az InfrontRingier rendezte ezen felül Bernben Vlagyimir Klicskó és Tony Thompson nehézsúlyú ökölvívó meccsét.

A Ticketcorner számára is eredményes volt a 2012-es év. A jegyértékesítés terén meglévő piacvezető pozíciónkat tovább erősítettük, amihez hozzátartozott az olyan neves ügyfelekkel való együttműködés folytatása, illetve elindítása, mint a ZSC Lions, az Appalooza Productions vagy a Circus Monti.

 

A Good News Productions AG 2012-ben is piacvezető volt a koncertszervezés terén. A Good News több mint 40 éves története során 4.000-nél is több koncertet és rendezvényt rendezett. 2012-ben 100 rendezvényen több mint 700.000 látogató vett részt.

A Pool Position Switzerland AG művészeket menedzselő ügynökség, a Starclick Entertainment AG koncertügynökség, illetve a The Classical Company Switzerland AG 2012-ben is hozzájárultak a Ringier entertainment terület sikeres növekedéséhez.

Digitális üzletág: növekedés az eCommerce és az apróhirdetéses területeken

 

A Ringier Digitális részlege három jelentős fejlődés elé tekintő területre, az online piacterekre, online kiskereskedelemre és online marketingre koncentrál. Mindhárom területen 2012 során megtettük a lépéseket annak érdekében, hogy a Ringier a következő években jelentősen növelje a digitális üzletágból származó bevételét a teljes árbevételen belül.

Az online piacterek esetében a Jobs.ch Holding AG 50 százalékos részesedésének Tamediával közös akvizíciójának köszönhetően a Ringier az apróhirdetési piacon, az online álláshirdetések esetében is piacvezetővé tudott válni. Továbbra is nagyon jól teljesített a Scout24 Svájc-csoport. Az Autoscout24, Immoscout24 és Jobscout24 minden digitális csatornán növelni tudták elérésüket.

 

2012-ben az ingatlan-, gépjármű- és álláshirdetésekkel foglalkozó vertikális piacterek mellett az úgynevezett «horizontális» piacterek is tovább fejlődtek Svájcban. Az anibis.ch révén a Ringier Digital ezen a kompetitív területen is érős piaci pozícióval rendelkezik. Az anibis.ch 2012-ben ismét képes volt jelentősen növelni az elérését. Havonta több mint 6 milliós látogatottságával az egyik legnépszerűbb svájci portál.

 

A Ringier Digital 2012-ben lényeges előrelépést tett az e-kereskedelmi terület fejlesztésében is. A qualipet.ch a márka ismertségének illetve magas minőséget jelképező hírnevének köszönhetően tovább növekedett. Svájc vezető közösségi vásárlási portálja, a DeinDeal nem csak a kuponos üzletágát tudta jelentősen növelni, és nem csak piaci pozícióját védte meg a nemzetközi konkurenciával szemben, hanem újabb beruházások révén még üzleti modelljét is bővíteni tudta a különleges termékvertikumokkal a lakáskultúra és életmód, sport és design területeken.

 

A Ringier Digital online marketing területe szintén növekedik. Egyre fokozódó automatizálás jellemzi az online hirdetéseket (valós idejű reklámozás). Emellett azonban megnőtt az ügyfelek igénye az egyéni kommunikációs megoldásokra. Ez vezetett ahhoz a döntéshez, hogy az Omnimediát átalakítsák a Ringier Digital csoport központi értékesítési megoldásokat szállító részlegévé.

 

A svájci piaci pozíció erősítése mellett napirendre kerültek azonban a közös projektekbe történő beruházások is. Így a Ringier Afrika előző évi megalapítását követően további online portálok indultak Kenyában, Ghánában és Nigériában.

 

A digitális üzletág árbevétel-növekedése az előző évhez képest 29 százalékos volt.

Ringier Kelet-Európa: a nehéz piaci körülmények ellenére is sikeres évet zártunk

 

A Ringier Magyarország a nehéz piaci körülmények közepette és a tartósan visszaeső reklámpiac ellenére is jó eredményt ért el. A Blikk (945.600 olvasó 2012 4. negyedévében) továbbra is a legolvasottabb napilap, a Nemzeti Sport pedig profitált a labdarúgó Európa-bajnokságból illetve az olimpiai játékokból. A közéleti napilapok esetében a Népszabadság ugyan javítani tudta pozícióját az előző évhez képest (208.500 olvasóval rendelkezik), azonban ezzel elmaradt a várakozásoktól. A magyar bulvárhetilap, a hot! ezzel szemben terven felül teljesített.

 

A Ringier Románia 2012-ben beszállt az ország vezető álláskereső portáljába, az eJobs.ro-ba. A Libertatea napilap csökkenteni tudta a konkurenciával szemben fennálló hátrányát, míg a magazin területen a Libertatea pentru femei továbbra is a legnagyobb példányszámban megjelenő női magazin.

Az Unica prémium magazin rendelkezik a legnagyobb olvasottsággal a női magazinok piacán, az ELLE pedig továbbra is piacvezető az exkluzív szegmensben. Az online terület is jól fejlődik. Az Unica.ro jelentős mértékben növekedett, egyedi látogatóinak számát majdnem megháromszorozta (jelenleg havonta 1,6 millió egyedi látogatóval rendelkezik). A Libertatea.ro havonta 3,2 millió egyedi kliensével (unique client) jelenleg az ország vezető bulvár portálja. A Ringier Románia 2012-ben karitatív területen is tevékeny volt a «Segítsetek a gyermekeknek» akcióval.

 

 

Ringier Axel Springer Media AG: a digitalizálásnak és a méretének köszönhetően erősek a pozíciói

 

Lengyelországban a Ringier Axel Springer Media AG (RASMAG) leányvállalata három napilapot és több mint tíz magazint jelentet meg. A Fakt, mely az ország vezető fizetős lapja, és a Przeglad Sportowy révén, mely az egyetlen lengyel sportnapilap, 40,7 százalékos piaci részesedést ért el 2012-ben. A RASMAG ezzel Lengyelország legnagyobb lapkiadója. A Newsweek Polska is sikeresen teljesített. Csehországban a két kiadó vegyesvállalata az ország legnagyobb kiadója, hat napilapot és 18 magazint jelentet meg. A Blesk és a vezető hírmagazin, a Reflex mellett a RASMAG az autós lapok piacán is első helyen szerepel, továbbá a Blesk pro zeny női magazinnal a szegmensen belül a legnagyobb olvasottságot mondhatja magáénak.

Szlovákiában a piacvezető pozíció a Novy Cas lapcsalád révén biztosított, ide két napilap és négy magazin tartozik. Az azonos nevű bulvárlap 41,9 százalékos piaci részesedésével az ország legnagyobb napilapja. A Ringier Axel Springer Media Szlovákiában két napilapot és kilenc magazint jelentet meg.

 

A Blic-cel a vegyesvállalat Szerbiában is vezető pozícióval rendelkezik a napilapok piacán, a lap átlagos olvasottsága 869.623 olvasó. 2012 közepén Montenegróban a Daily Blic-cel egy új regionális kiadás jelent meg a piacon. A Ringier Axel Springer Media AG  Szerbiában három napilapot és nyolc magazint jelentet meg.

 

A Ringier Axel Springer Media AG portfoliója révén Kelet-Közép-Európában a vezető multimédiás cégek közé tartozik.

 

 
   

 

 

Millió svájci frank

2010

2011

2012

Változás %-ban

Teljes árbevétel

1263,9

1147,0

1087,6

-5,2

Svájc és Németország

613,7

610,0

618,2

1,3

Kelet-Európa*

336,4

273,6

286,7

4,8

Ázsia, Csendes-óceáni térség/Új piacok

50,3

42,6

29,5

-30,8

Svájci nyomda

263,5

220,8

153,2

-30,6

EBITDA

114,9

64,1

99,5

55,2

EBITDA ráta

9,1%

5,6%

9,1%

 

Adózás utáni nyereség

61,8

22,8

32,2

41,2

Haszonkulcs-mutató

4,9%

2,0%

3,0%

 

Beruházások

149,5

95,8

397,0

314,4

Létszám

7614

7474

7923

6,4

* A Ringier Axel Springer Media AG arányos konszolidálása 50%-on történik