HOLDVILÁG ÉS UTASA -- Forgách András átirata a Magyar Színházban

A Magyar Dráma Napján, szeptember 21-én emlékezünk Madách Imre Az ember tragédiája című nemzeti drámánk 1883-as Nemzeti Színházi bemutatójára - határozta el 1984-ben a Magyar Írók Szövetsége.

 

Szerb Antal: Utas és holdvilág című regényéből Forgách András írt kétrészes kalandregényt, amelyet éppen a Magyar Dráma Napján mutatott be a Magyar Színház. Nem kis merészség színre vinni a magyar irodalom egyik legzseniálisabb alkotójának művét, Szerb Antal utolsó regényét. Szinte lehetetlen vállalkozásnak tűnt, amíg nem láttuk a darabot.

 

Természetesen kellett hozzá a mai fiatalok nyelvén beszélő magyar író, Forgách András, aki a regény történéseit drámává tömörítette, és kellett hozzá egy nagyszerű rendező, Harsányi Sulyom László, aki a vasfüggöny mögötti kis forgószínpadra ültette a nézőket, hogy átéljék a „szerbantalos" utazás kalandját. A továbbiakban ragyogó színészekre volt szükség, akik valóra váltják a rendező elképzeléseit a kicsi térben, de a hosszú időben. Ők: Takács Géza, Auksz Éva, Balsai Móni, Pavletits Béla, Horváth Illés, Szatmári Attila, Benkő Nóra, Rancsó Dezső, Szűcs Kinga, Szűcs Sándor, Sipos Imre.

 

A regény/darab tárgya: egy új házas pár nászútra indul Olaszországba. Mihály, a főhős azért vette feleségül Erzsit, hogy maga is felnőjön a polgári léthez. Az úton gyerekesen bolondoznak, majd összekülönböznek az úti cél városokat illetően. Először Velencébe mennek, ott Mihály egyik éjjel elkóborol. Csak hajnalban ér vissza a szállodába, amit Erzsi rossz néven vesz, nem érti, milyen álmokat kerget a férje, aki harminchat éves korára sem komolyodott meg. A további úton Mihály leszáll a vonatról egy limonádéért, és 'véletlenül' másik vonatra száll vissza. A házaspár útjai - ők még nem tudják - itt örökre elválnak. Erzsi Párizsba megy, Mihály Ravennába, hogy találkozzon az Ulpius-testvéreknél egy karácson éjjelen megcsodált könyvbeli mozaikokkal, amelyek aranyos ragyogásukkal, merevségükkel egykor óriási félelmet keltettek benne. Valójában azonban vergődik kamaszkori osztálytársai és a bűvös-bűnös Ulpius Éva és Tamás hálójában, fél tőlük. Minduntalan kísérti a feldolgozatlan múlt a gyerekes halálgondolatokkal és szerelmekkel együtt. Gubbióban megkeresi szerzetessé vált barátját, Ervint, de végül az is magára hagyja. Mihály menekül részegségbe, bódulatba, ismeretlenségbe, és úgy látszik, soha nem tud szabadulni az árnyaktól. Erzsi eközben Párizsban próbálgatja a szárnyait, őt viszont súlyosan röghöz köti a valóság. Végül visszatér első férjéhez. Mihály ugyan megszabadul a kísérteteitől, de a két ember már többé nem lehet egy pár, ahhoz túlságosan különböznek egymástól. Azzal kell  szembesülnünk, hogy az ember párban is többnyire magányos a saját múltjával, amivel csak ő rendelkezik, ami nem osztható meg senkivel.

 

Óhatatlanul eszükbe jut A kékszakállú herceg vára. Balázs Béla a Szerb Antalénál jó harminc évvel korábbi szövegkönyve éppen erről szól: a nő nem tud a férfi titkainak birtokába jutni. Nem jár jól, ha erőlteti a titok felfedését. A darab nem ígér megoldást senki egyéni életéhez, azt a nézőnek magának kell megtalálnia.

 

 

A színrevitel nagyszerű a gyors jelenetváltásokkal a múlt és a jelen történései között: zsinórpadláson, létrán, színpadon kívül és belül. Erzsi felnőtt módon viszonyul a megélt kalandokhoz, képes ellenállni a csábító kísértéseknek. Mihályt az apja végül hazahozza Pestre. Szellemes darabírói ötlet, hogy a hazulról küldött almáspite íze zökkenti vissza a valóságba.

 

Tizenhat éven felüli gondolkodó embereknek ajánljuk a Holdvilág és utasát, vagyis mindenkinek! Kiváló az írói ötlet, kiváló a rendezés, és kiváló minőségű színészi játékban gyönyörködhetünk a Magyar Színház különleges előadásán.

 

DOBI ILDIKÓ