Országos Papi Otthon: korszerű gondoskodás az élet alkonyán -- Beszélgetés Spányi Antal megyéspüspökkel

A székesfehérvári papi otthonban olyan miliőt találunk, melyben ott vannak az évszázadokkal előttünk élők imádságának kegyelmei, a kispapok Isten-szeretete, az idős papok felajánlott szenvedései, elfogadott keresztjei. A teljes felújításnak köszönhetően alkalmassá vált arra, hogy az ember életének utolsó szakaszában otthonra találjon itt - mondta Spányi Antal püspök a székesfehérvári Országos Papi Otthont bemutatva. A Magyar Kurír az élet alkonyának megéléséről, a pápák nyújtotta példáról, a hívek felelősségéről kérdezte Spányi Antalt.

 

A papi otthon különlegessége, hogy az épület az egyházi múlt emlékét hordozza.

 

Az intézmény nagy értékű műemléki épületben működik, hazánk egyik legszebb barokk temploma kapcsolódik hozzá. Évszázadokon át a karmeliták kolostora volt. Utánuk az egyházmegye szemináriuma lett. A szocializmusban bezárták a szemináriumot, de azt engedélyezték, hogy az épületben létrehozzanak egy országos hatókörű papi otthont. Akkor ez volt az egyetlen olyan intézmény, ahol az idős papok otthonra találtak, amikor a plébániai teendőket már nem tudták ellátni.

 

Ez a történelmi épület átfogó korszerűsítésnek köszönhetően teljes megújult. Mi minden szolgálja az otthon kényelmét?

 

Nagy átalakítás történt az utóbbi évtizedben. Az épület a szocializmus éveiben lelakottá vált, és teljesen alkalmatlan volt arra, hogy idős papok otthona legyen. Kispapok éltek itt a múlt század első feléig, más igényekkel: a folyosón közös vizesblokk, a szobákban többen összezárva. A Püspöki Konferencia érzékelte, hogy a helyzet tarthatatlan. Felelősséget érezve az idős papok iránt, komoly áldozatot vállalt, és saját erőforrásaiból elvégezte a felújítást. Arra törekedtünk, hogy jól érezzék magukat a lakóink. Megújultak a papi szobák, mindegyikhez tartozik előtér, vizesblokk, tehát zuhanyozó, WC és mosdó. Van belső kert, ezt biztonságos sétakertté alakítottuk. Az épületben lift épült, közlekedési lehetőséget biztosítva a mozgáskorlátozottak számára. A közös terek, a folyosók gyönyörű szépek. Nemcsak ízléses kialakításúak, hanem valóban erőt adnak az embernek, emelik a Jóisten felé. Azt hiszem, hogy az átalakításnak köszönhetően egyedülálló színvonalú otthont hoztunk létre az országban: ehhez hasonló papi otthon nincsen.

 

Mitől tud az intézmény az öregkor valódi méltó otthonává válni?

 

A székesfehérvári idős papok jelentős része ebben az épületben tanult. Mélyen kötődnek az egykori szemináriumhoz, kötik őket az emlékek. Az egyházmegye identitása szempontjából fontos ez az épület. Felmerült, hogy építsünk másutt új otthont. Aztán megértettük, hogy az új lehet modern, de soha nem bír olyan adottságokkal, mint a mostani. E falak között évszázadokon keresztül papok laktak, valóban tégláról-téglára átimádkozott hely. Aki belép, megérzi az imádság miliőjét. A boltíves folyosók, kerengők - ez a hely arra készült, hogy itt papok éljenek, imádkozzanak, elmélkedjenek. Az ő életük terét biztosítja ez a hely.

 

Hogyan biztosít az otthon szakszerű ápolást a lakóknak?

 

Az otthonban huszonnégy órás intenzív ápolást tudnak biztosítani a rászorulóknak, számos szakorvos jár be a házba: a szükséges vizsgálatok jelentős része helyben elvégezhető. A betegek életük végső pillanatáig itt maradhatnak, és jó szakmai hátteret ad a város kórháza is.

 

"Pap vagy holtodiglan" - hogyan élheti meg itt a pap életének ezt a legfontosabb hivatását?

 

Az egyházmegye szeretettel látja a papokat. Be tudnak kapcsolódni a szertartásokba, részesedhetnek az egyházmegye lelki életében, az öregkor korlátai és adottságai között is. Mindennek csak a fizikai és lelki erejük szab határt. A hónap utolsó csütörtökén a püspöki palotában jövünk össze. Ez az alkalom csak a beszélgetésről szól, egyszerű baráti együttlét, közös vacsora.

 

A közelmúltban Ferenc pápa egyik homíliájában arról beszélt, hogy a papi otthonok az életszentség és az apostoliság kegyhelyei. Hogyan értelmezi ezt Püspök Úr?

 

Látogatásaimon azt élem meg feladatként, hogy Ferenc pápa gondolatai nyomán buzdítsam az atyákat: úgy éljék meg életüknek ezt a szakaszát, hogy az valóban felkészülés legyen a végső számadásra. Az öregkor a végső dolgaink elrendezésének, az imádságnak, a megszentelődésnek az ideje. Feleleveníthető lélekben mindaz, amit a pap hivatása elfogadásakor megélt. Felszíthatja szíve oltárának tüzét, és ezzel az indíttatással végezheti imáit. Isten számára érték minden ima. Idős papjaink sokat tehetnek, ha új papi és szerzetesi hivatásokat kérnek a magyar egyház számára.

 

Az élet alkonyán a testi szenvedés megpróbálja az embert. Milyen válaszokat adhatunk?

 

Számomra példa, ahogyan II. János Pál és XVI. Benedek pápa megélte, megéli az élete alkonyához való viszonyt. II. János Pál pápa volt az atléta, aki a világot a nyakába vette, aki a világnak új irányt szabott hitével, testi és lelki erejével. Láthattuk, miként fogadta el ez az erős ember a szenvedést, az egész összetörettetést, a kiszolgáltatottságot, a megaláztatás határáig viselve a keresztet. Arra mutatott példát, hogy ez is emberi élet. Benedek pápa látva, hogy az egyház vezetésében rá háruló feladat több erőt kíván, mint ami benne van, azt tudta mondani, nem vagyok képes ezt a munkát elvégezni úgy, ahogy a lelkiismeretem diktálja. Nem a semmittevésbe vonult vissza, hanem imádságba. Az elmélyedés útját járja, ezzel szolgálja az egyházat.

 

Honnan meríthet vigaszt az ember?

 

Mikor elgondolkodunk az életünkön, el kell fogadnunk a saját gyengeségünket, a magunkra maradottságot, mint Krisztus keresztjéből ránk eső részt.  Ha így hordozzuk, ott érezhetjük magunk mellett, az otthonban is, megöregedve, gyengeségtől szenvedve, hogy Krisztus jelenlétében Krisztussal együtt hordozzuk az idős kor keresztjét. Ez lelki erőt és lelki békét ad az embernek. Azt gondolom, hogy a pap élete mindig hasznos lehet. Ő nem mondhatja, hogy ledolgoztam a napi nyolc órámat, és hagyjon mindenki békén. Nincs ilyen értelemben magánélete. Ha a mindennapjait így éli meg, akkor ez az öregségében megmutatkozik. A betegségében is, gyengeségében is, a halál közeli állapotban is azt fogja érezni, hogy mindig közelebb kerül Krisztushoz, mindig valami hasznosat tesz az életéve: valamit, ami Isten országát építi.

 

Miben áll a hívők felelőssége? Család nélkül ki kíséri őket életük utolsó szakaszában?

 

Nem hiszek a papok magányosságában. Azt tapasztaltam, hogy azoknak a papoknak, akik igazán odaadják az életüket az egyház szolgálatában az őket meghívó Istennek, nincsen egy pillanatnyi idejük sem arra, hogy magányosak legyenek. Nyilván van az embernek rossz napja. Ez az emberi léttel együtt jár, de elmúlik, mint amikor a bárányfelhőket a szellő szétkergeti, és újra kiragyog a napsugár. Egy idő után megtanulja, hogy amikor gyülekeznek a bárányfelhők, felettük akkor is kék az ég, mert Isten szeretete ott ragyog. Van azonban a híveknek is felelőssége a papok felé: törődésben, szeretetben álljanak mellettük. Ha kölcsönös türelemmel, szeretettel, hittel vannak egymás iránt, akkor tudnak egymásba kapaszkodni, egymást segíteni azon a meredek úton, amelyen Krisztust kell követnünk. Az ilyen kapcsolatok hordozni tudnak, megmaradnak. Papi beszélgetésekben örömmel hallgatom a sok évtizedes emlékeket. Kit kereszteltem, kinek született unokája. Érezhető a lelki kapcsolat. A hívek nem felejtik a jó papot. Hordozzák őket imáikban, haláluk után is, sírjaikat látogatva.

 

Trauttwein Éva/Magyar Kurír