Révay András: Magyar kártya

Nyelvtani szempontból bizonyára helyesebb volna talán Magyarország Kártyának nevezni, de - a felhasználók oldaláról nézve - a lényegen ez nem változtatna. Hasznos, jó segédeszközről van szó, amivel egy éven át számtalan kedvezményhez juthatunk. Hogy valójában mire is jó ez a kis kártya, arról két módon is képet kaphatunk. Az egyik, hogy jár hozzá egy könyv, mely ismerteti a kártya típusait, a felhasználás módját, lehetőségeit. A kártyából ugyanis háromféle van: basic, standard és plus. Nem kell nagy képzelőerő annak kitalálásához, hogy áruk fokozatosan nő (3180 ; 6350 ; 9970 forint) és ennek megfelelően az általuk nyújtott szolgáltatás is mind terjedelmesebb. A másik út az internet, ahonnan már a kártya megvásárlása előtt tájékozódhatunk a hasznosságáról. Ez utóbbi állításhoz ugyanis kétség sem fér. A kártya az egész országban, mindenhol érvényes, utazáskor, sportolásnál, szórakozásban, de még a tanulás során is. A felhasználási lehetőségek felsorolása több oldalon keresztül tartana, ám a kártya értékének bemutatására néhány példa is elég.

A kártyát legtöbben a közlekedésben használják, mivel olcsóbban lehet vele vonat-, hajó- és távolsági-, valamint Debrecen, Kaposvár, Miskolc, Pécs, Szeged helyi járatain autóbuszjegyet venni. Egy család utazásai esetén a kártya ára szinte már ebből megtérülhet, ám a lehetőségek tárháza ettől sokkal gazdagabb. Kedvezményeket kínál a Fővárosi Állatkert és a Nagycirkusz. Egy sor színház Budapesten és vidéken, még ezeknél is több múzeum, kiállítás, galéria. Egész napra nagyszerű szórakozás a budapesti Aquaworld vagy a zalaegerszegi AquaCity Vízicsúszda és Élménypark - persze szintén olcsóbban! Ez utóbbiban van például az ország legnagyobb hullámmedencéje. De szerepel a listán a barlangfürdő Miskolcon éppúgy, mint a harkányi gyógyfürdő.

Utazás, kirándulás alkalmával lakni és enni is kell valahol. A Hungary Card megtervezői erre is gondoltak. A kedvezményt adók sorában vannak kempingek, panziók, szállodák, éttermek, Budapesttől Vásárosnaményig, szerte az országban. A kedvezmények három csoportba sorolhatók. A kártya érvényességi idején belül korlátlanul igénybe vehetők azok, amelyekhez elegendő a kártya felmutatása. Ilyenek például a vendéglátóhelyek, sok fürdő és múzeum. A korlátozott alkalommal igénybe vehető kedvezmények egyik részébe azok tartoznak, amelyekhez a Plus-kártyához járó nyomtatott szelvényfüzet is kell. A másik csoportban az e-szelvények vannak, melyek érvényesítése a www.hungarycard.hu honlapon történik. A kedvezmény mindenhol független attól, hogy az éppen ott esedékes számlát miként egyenlítik ki. Jár a meghirdetett kedvezmény a kártyabirtokosnak, ha készpénzzel, bankkártyával vagy akár SZÉP kártyával, Erzsébet utalvánnyal fizet. A 2014-ben kibocsátott Hungary Card 2015. január 31-ig érvényes.