MAGYAR SZENTEK ÉS BOLDOGOK II.

Szentek 2014 simaSzentek 2014 simaA Magyar Posta a Kommunizmus Áldozatainak emléknapján, 2014. február 25-én bélyegkibocsátással tiszteleg az áldozatok előtt. Bélyeg-kisíven örökíti meg három boldoggá avatott személy, Boldog Meszlényi Zoltán Lajos,Boldog Sándor István és Boldog Bogdánffy Szilárd arcképét. A kibocsátás a Magyar Szentek és Boldogok folytatásos témakör második tagjaként valósul meg. Különlegessége, hogy az alapváltozat mellett speciális, és úgynevezett egyszín-nyomat is megjelenik. A kivitelezés Kara György grafikusművész tervei alapján a Pénzjegynyomdában történt. A bélyeg-kisív február 25-től vásárolható meg a nagyobb postákon valamint a Filapostán, de megrendelhető a Magyar Posta internetes áruházából is.

 

 Szentek 2014 specialSzentek 2014 special

Boldog Meszlényi Zoltán Lajos (1892-1951) az esztergomi főegyházmegye papja, 1937-től segédpüspöke. Egyházjogi munkássága figyelemreméltó. Letartóztatása akkor következett be, amikor a bebörtönzött Mindszenty József helyett nem az állam által támogatott személyt, hanem őt választották a főegyházmegye ideiglenes vezetőjének. Ítélet nélkül került internáló táborba, ahol belehalt az embertelen bánásmódba. 2009. október 31-én avatták boldoggá.

 Szentek 2014 feketenyomatSzentek 2014 feketenyomat

 

Boldog Sándor István (1914-1953) laikus szalézi testvér, nyomdász. Szerzetesrendjében szegény sorsú munkásgyermekek hitoktatója és nevelője volt. Tiltott tevékenysége miatt illegalitásba kényszerült, cselekedeteiért bátran vállalta a felelősséget, viselte a meghurcoltatás és kínzás fizikai, lelki terheit. 1953-ban az úgynevezett pártőrség-perben koncepciós vádak alapján kötél általi halálra ítélték, melyet még ugyanebben az évben végrehajtottak. 2013. október 19-én avatták boldoggá.

 Szentek 2014 szettSzentek 2014 szett

Boldog Bogdánffy Szilárd (1911-1953) a nagyváradi egyházmegye titokban felszentelt püspöke, pap, hitoktató és szemináriumi elöljáró. 1948-ban püspöke kérésére titkos papi szemináriumot szervezett és vezetett. 1949-ben szentelték püspökké, majd tartóztatták le. Négyévnyi raboskodás után 1953-ban koncepciós perben 12 évi kényszermunkára ítélték, de szervezete a nagyenyedi börtön megpróbáltatásainak terhe alatt összeroppant, s még abban az évben meghalt. 2010. október 30-án avatták boldoggá.

 

 

MAGYAR SZENTEK ÉS BOLDOGOK II.:

 

Megjelenés: 2014. február 25.

Névérték: 1.200 Ft

A szett eladási ára 3.990 Ft

Az alapváltozat ofszet eljárással készült. A speciális változat esetében az ofszet eljárás kiegészült ezüstözött motívumokkal, melyeket diffrakciós fólia és dombornyomás emel ki, ezáltal a kisív felülete csillogó lett.

Példányszám: 30.000 db (alapváltozat),

10.000 db (speciális változat),

5.000 db (egyszín-változat).

 

A szett ötezer példányban készült, és az alapváltozatot, valamint az 1-5.000 sorszámú speciális és annak szintén sorszámozott egyszínű filatéliai változatát tartalmazza. Utóbbi kizárólag a szett részeként vásárolható meg.

Az egyszín-nyomat levélpostai küldemények bérmentesítésére nem használható!

A bélyegek perforálási mérete: 30x45 mm A kisív vágási mérete: 110x70 mm

Gyártó: Pénzjegynyomda

A tervezéshez szükséges forrásanyagokat biztosították: Esztergomi Főszékesegyház, Prímási Levéltár, Don Bosco Szalézi Társasága, Nagyváradi Egyházmegyei Levéltár.

Tervező: Kara György