Pöltenberg Emléknap - Huszár Találkozó és Emlékcsata Bükkaranyoson

A 2014. július 26-i bükkaranyosi hagyományőrző találkozón a 165 évvel ezelőtti huszár-csata elevenedik meg.

 

Honnan fakad az olthatatlan kíváncsiság, hogy megismerjük a régmúlt titkait? Miért kezd el valaki lázasan eredeti 48-as huszár egyenruhák után kutatni és vajon mi késztet arra egy embert, hogy megpróbálja újraélni a történelem nagy jeleneteit és legendás huszárcsatákat próbáljon meg "újra-játszani"?

 

Billik Miklós, Fábián Ferenc, Nagy Lajos és társaik már több éve „aktív huszárok", a lovak szerelmesei, a történelmi játékok megszállottjai. Immár ötödik alkalommal bábáskodnak az egykori csata felelevenítésénél, és mai napig aktív részesei a rendezvénynek. Idén is emléket állítanak a 165 évvel ezelőtti csata hős vezérének, az aradi 13-ak mártírjának, Pöltenberg Ernőnek és a vitéz magyar huszároknak.

 

A Kulcsárvölgy-patak melletti füves területen az előzetes visszajelzések alapján július 26-án mintegy 20 hagyományőrző csapat képviselteti magát, temérdek lovassal, gyalogoskatonával és ágyúkkal, egyszóval látványos csatabemutatóban lehet majd része a látogatóknak. A Baz Megyei Huszár és Lovas Hagyományőrző Egyesület (Huszárbandérium) közreműködésével korhű jelmezekben és kellékekkel, a történelmi kutatások alapján feltárt kronológia alapján elevenedik meg az 1849-es csata, melyet Pöltenberg Ernő vezetett a cári csapatok ellen. A szokásos népzenei és táncbemutatókon kívül lesz bográcsos főzőverseny, csikós-, lovasíjász- és dzsidás-parádé, díszőrség, bajvívás, valamint gyermekcsatát is rendeznek, ahol a kicsik is belekóstolhatnak a hagyományőrzés világába.  

 

A történelmi játék célja az, hogy a szervezők megmutassák a korabeli egyenruhákat, fegyvereket, hagyományőrző csapatok részvételével.

 

„... Miután e napon vett parancsa folytán Pöltenberg is kémszemlére indult, a két fél elővéde a Harsánytól északra elterülő magaslatokon bukkant egymásra. Az orosz különítmény élén haladó 41. számú kozák ezred a magyar huszárokat Harsányból az erődig visszaűzvén, ott Pöltenberg gyalogsága által tüzzel fogadtatott. Erre Kusnetzov az említett kozák ezredet az ellenséges állás megkerülésére rendelte, azzal arcban pedig 4 zászlóaljat tüzérségével fejlődtette fel s egyidejüleg a két szárny ellen 2-2 lovas századot rendelt ki. A gyenge magyar előcsapatok harcolva az aranyosi korcsmáig húzódtak vissza, melynek környékén körülbelül egy óra hosszat foglalkoztatták az ellenséget, hogy a kémszemlére kirendelt csapatok zöme, 4 zászlóalj, 1 huszár ezred és 4 löveg, a hátrább fekvő erdős magaslatokon át a Kutyavacok körül kiszemelt állásba bántatlanul visszajuthassanak. Az aranyosi korcsmánál helyt álló magyar osztagok megkerülésére Kusnetzov ismét a 41-es kozákokat rendelte ki, kiknek egy magyar osztagot meglepően oldalba fogniok sikerült s bár a huszárok ellentámadásba mentek át, az egész gyenge magyar had a főállásba húzódott vissza, ahova időközben Pöltenberg még újabb erősbítéseket s különösen nagyobbszámú tüzérséget vont előre...

A veszteség mindkét részről jelentéktelen volt; az oroszok állítólag csak 3 halottat és sebesültet, a magyarok talán valamivel többet vesztettek."

 

A program:

Július 25. péntek:

16:00-18:00 Hagyományőrző csapatok érkezése, sátortábor felállítása.

19:00 - Emődi Pincegazdák táncháza, utcabálja

 

Július 26. szombat:

08:00  Főző csapatok érkezése, verseny szabályainak ismertetése.

10:00  Lovas felvonulás a hagyományőrző csapatokkal

11:00  Vendég települések hagyományőrző csoportjainak bemutatkozása

12:30  Gönci betyárok történelmi bemutatója

13:00  Csikósok virtus bemutatója, karikás bemutató

14:00  Huszárok lovas bemutatója

15:00  Gyermek csata, és annak toborzása

15:40  Pecsmány Péter magyar nóta énekes előadása

16:20  Tállai András országgyűlési képviselő, és Nagy Lajos polgármester ünnepélyes

            köszöntője

16:30  Emlékcsata kezdete

17:45  Nagy Feró fellépése

18:30  Thunder Jack zenekar koncertje

20:30  Kovács József táltos tart tűz szertartást, és sámán táncokkal közösen idézzük meg az

            ősök szellemét.

 

2014. július 25 - 26.

Pöltenberg Emléknap - Huszár Találkozó és Emlékcsata

Bükkaranyos

 

http://bukkaranyos.hu/

https://www.youtube.com/watch?v=WTN5EtHoQGc

 

Lantai József