Révay András: Történelem, hitelesen

Katonák gyakrabban, hadtörténészek ritkán írnak memoárt. Hogy a hadtörténész katona is legyen és már katonaként részletes, alapos feljegyzéseket készítsen - ráadásul mind fenn is maradjon érintetlenül - nos, ez még sokkal ritkább. Esetünkben erről van szó.

Ez a két kötet azért különösen érdekes, mert a történészek írni szoktak a történelemről, de nem szokták megírni a visszaemlékezéseiket - mondta el dr. Hermann Róbert, a Hadtörténeti Intézet és Múzeum parancsnokának tudományos helyettese, a könyvek bemutatásakor. Ráadásul ez a munka az összes eddig korábban megjelent történészi visszaemlékezéseknél jóval nagyobb terjedelmű és sokkal érdekesebb is. Ennek bizonyítására elég az a tény, hogy Markó Árpád hivatásos katonatisztként részt vett az első világháborúban, a galíciai harcokban, és ezredsegédtisztként rendkívüli alaposságú, szakszerű feljegyzéseket és visszaemlékezéseket írt. Egyetlen olyan hadtörténészünk, aki szakemberként és egyben résztvevőként készített összefoglalót az eseményekről. Ha nem is résztvevője, de tanúja volt a második világháborúnak, akkor is katonaszemmel elemezte, történészként rögzítette az eseményéket.

Markó Árpád valódi reneszánsz egyéniség volt - állapította meg Romsics Ignác a MTA tagja. Nem egyszerűen csak katona, később történész volt, hanem zenész is. Az életpálya egyes szakaszaiban jól felismerhető a rokonság, hiszen mindegyik egyformán bonyolult tevékenység. A kiváló képességekkel rendelkező Markó Árpád történeti érdeklődése - a magyar irodalom és a természetrajz mellett - már nagyon korán megmutatkozott: 11 éves korában iskolai aranyérmet nyert egy XVIII. századi tárgyú történeti pályamunkával. Emellett a zenerajongó, amatőr muzsikus szülők felfedezték gyermekükben a különleges zenei tehetséget is, zongorázni, majd hegedülni és a zeneelmélet alapjaira taníttatták. A tehetséghez szorgalom is párosult: Markó Árpád 12 éves korától hegedűművésznek, majd karmesternek készült. Végül egyik sem lett, noha intenzív kamaramuzsikusi tevékenységet folytatott 65 éven keresztül. A család legnagyobb meglepetésére azonban 17 évesen - megszemlélve a császári és királyi VI. hadtest 1902-ben Rozsnyón tartott hadgyakorlatát - hirtelen úgy döntött, hogy hivatásos katona lesz. Addigra már - a magyar mellett - járatos volt a latin, a görög, a német és a francia nyelvekben. Be is jutott a Mária Terézia királynő által 1751-ben alapított Wiener Neustadt-i (bécsújhelyi) Mária Terézia Katonai Akadémiára. Onnan 1906. október elsején hadnagyként a kassai béke-állomáshelyű, 1734. május 16-án megalakult Cs. és kir. 34. magyar gyalogezredhez került.

A visszaemlékezés katonaévekről szóló részeivel kapcsolatban Szakály Sándor akadémikus néhány érdekes részletre hívta fel a figyelmet. Hiába volt Markó Árpád kiváló képzettségű, a közös haderő vezérkari iskolájába nem vették fel. A kassai ezredparancsnokság úgy döntött, hogy a tehetséges fiatal tisztet műszaki kiképzésre küldi. Kiképzése után kinevezték a 34. gyalogezred utászosztagának parancsnokává, és főhadnaggyá léptették elő. Későbbi életpályáját erősen meghatározta, hogy a háború jelentős részében előbb zászlóalj- később ezredsegédtiszti beosztásokban szolgált. Az ezredsegédtisztnek pedig kötelessége és feladata az ezred eseményeit, a harci cselekményeket napolóban rögzíteni. Feljegyzései fennmaradtak és ezeket beillesztette a visszaemlékezéseibe. Ennek köszönhetően pontosan és szakszerűen számolhatott be a galíciai harcokról, a különböző nemzetiségű hadsereg tagjainak együttműködéséről.

Képet kapunk arról, amikor az addig császári és királyi tisztek elkezdenek „nemzetiekké" válni. Az ezred és Markó Árpád számára az első nagy, sok emberéletet követelő bevetés az 1914. augusztus 26. és szeptember 2. között megvívott komarówi csata volt, melynek során az osztrák-magyar 4. hadsereg sikeresen visszaszorította az orosz 5. hadsereget. Folyamatosan részt vett a harcokban, meg is sebesült, 1915. május 1-jével századossá is előléptették, és a kárpáti harcokban tanúsított magatartásáért megkapta a Katonai Érdemkereszt III. osztályát. A harctéri helyzet romlása után Markónak jelentős érdemei voltak abban, hogy a visszavonulást a lehető legkisebb veszteségekkel sikerült megszervezni, majd az azt követő harcokban és az új állások kiépítésében is kitüntette magát, ezért újabb elismerésben részesült (ezüst Signum Laudis kardokkal).

A „Nagy Háborút" tisztként szolgálta végig, de Trianon után a „nemzeti" hadseregben nem találta a helyét. A Hadtörténeti Intézet munkatársa lesz 1921-től, és 1940-es nyugdíjazásáig a Levéltári Osztály vezetője volt, végül már ezredesi rangban. A reális tényeken alapuló, nem heroizáló történetírás képviselője, ebben a szellemben több munkát is írt. Rózsa Sándorról például nem éppen hízelgő képet festett. A Rákóczi-szabadságharc egyik döntő ütközetéről, a trencséniről is elmondta: egyáltalán nem Ocskay brigadéros árulása folytán vesztették el a kurucok, sokkal inkább azért, mert előkészítetlenül, egy véletlen folytán indult be a csata, így a jobban képzett, fegyelmezettebb császáriak fél nap alatt meg is nyerték. Szemléletével nem aratott túl nagy sikert kortársai körében, még az is felmerült, hogy inkább a Rádióban folytassa a munkát ismeretterjesztőként. Később - a Rákóczi életrajzáért - mégis levelező tagjai sorába választja a Magyar Tudományos Akadémia. Ezzel a tudományos élet új szintjére jutott. Majd 1945 az ő életében is változást hoz. Nemcsak családi birtokát veszik el, hanem az akadémiai tagságát is. Ennek ellenére nem törik össze, nem veszíti el a méltóságát, 1953-ban kandidátusi vizsgát tesz, 1960-ban már új könyve is megjelenhet és 1965-ben megvédi nagydoktori értekezését. Ha 1966-ban nem hal meg, talán később még akadémiai tagságát is visszanyerhette volna. Összefoglalva történészi működését megállapítható róla, hogy bár nem tartozott a nagy, iskolateremtő egyéniségek közé, a hadtörténészek mind a mai napig hivatkoznak munkáira. A két világháború között meginduló, magyar, szakmai történetírásnak vitathatatlanul nagy alakja volt. Sajnálatos, de tény: ma már azt sem tudjuk, hol a sírja.

A teljes, kéziratban maradt memoár sajtó alá rendezésére a Hadtörténeti Intézet két munkatársa, Kincses Katalin Mária és Mészáros Kálmán vállalkozott. A könyv elkészítése nem egy ponton hosszas nyomozást igényelt. A kéziratban előfordul megjegyzés: van olyan tiszt, akinek a nevét Markó nem kívánja kiírni, mert méltatlanul viselkedett. Sikerült a monogram alapján kideríteni, kiről van szó. Az emlékirat által felölelt időszak hosszú és roppant összetett, a dualizmus végétől a korai Kádár-korszakig tart. Szerencsére a kötetben szereplők közül néhányan még élnek vagy a leszármazottaikkal tudták felvenni a szerkesztők a kapcsolatot. Szinte bűn, hogy a visszaemlékezés nem jelenhetett meg korábban, de most a korszak sok későbbi kutatójának munkáját segíteni fogja.

 

Kincses Katalin Mária - Mészáros Kálmán

Tudós és katona

HM Hadtörténeti Intézet és Múzeum -Bp. 2014

ISBN 978-963-7097-65-2

ISBN 978-963-7097-70-6

Argumentum Kiadó Nyomdaüzeme