Megváltozott munkaképességű emberek jövője a kérdés

A Kézenfogva Alapítvány kezdeményezésére 2015. szeptember 2-án egy kerekesztal-beszélgetést tartottak az Újbudai Polgármesteri Hivatalban, a téma a megváltozott munkaképességű emberek foglalkoztatása volt. A 2011. évi népszámlálás adatai szerint 490 578 fő, azaz a népesség 4,9%-a vallotta magát fogyatékos személynek. Nemzetközi vizsgálatokra épülő szakértői becslések ezzel szemben azt mutatják, hogy a lakosság átlagosan 10%-a él valamilyen fogyatékossággal, a valós szám tehát hazánkban is inkább az 1 milliót közelítheti. Ezt alátámasztja az a népszámlálási adat is, amely szerint Magyarországon 1,6 millió fölött van a tartósan beteg, egészségkárosodott emberek száma.

 

Az eseményen részt vett Czibere Károly, az Emberi Erőforrások Minisztériumának szociális ügyekért és társadalmi felzárkózásért felelős államtitkára, aki a megváltozott munkaképességű emberek nyílt munkaerő-piaci foglalkoztatásával kapcsolatos kormányzati terveket ismertette és elmondta, hogy csaknem 80 ezer fogyatékos, egészségkárosodott, megváltozott munkaképességű ember dolgozik az elmúlt években a megújított pályázati rendszernek köszönhetően, mintegy kétszer annyi, mint korábban. A kormányzat elkötelezett abban, hogy akit lehet, aktivizál, hogy a passzivitásra kárhoztató segély helyett a saját munkájukból tudjon megélni.

 

Popovics Réka a Nemzeti Rehabilitációs és Szociális Hivatal főigazgató-helyettese a módszertani támogatást helyezte a fókuszba és kiemelte, hogy a Hivatal elkötelezett amellett, hogy a jövőben is a megváltozott munkaképességű személyek magas színvonalú rehabilitációs szolgáltatásokhoz férjenek hozzá, mellyel elősegíthető a nyílt munkaerő-piaci foglalkoztatásuk. Ennek érdekében a jövőre nézve is több programon és projekten keresztül kívánják támogatni a megváltozott munkaképességű személyek szolgáltatáshoz jutását, valamint a szolgáltatást nyújtó szervezetek szakembereinek képzését és módszertani segítését.

 

Bernáth Ildikó a Szakmapolitikai Koordinációs Testület elnöke hangsúlyozta, hogy a Rehabilitáció - Érték - Változás kiemelt projekt a kormány célkitűzéseivel összhangban olyan rendszerszintű képzést valósított meg, mely elősegíti a megváltozott munkaképességű munkavállalók nyílt munkaerő-piaci foglalkoztatását. A program lebonyolításához közel 5 milliárd Ft hazai és európai uniós forrás állt rendelkezésre. Az országos lefedettségű képzési program 116 helyszínen három állami cégnél (FŐKEFE, KÉZMŰ, ERFO) valósult meg, és több mint 6.000 fogyatékos és egészségkárosodott dolgozót érintett. A képzések mellett az FSZK közreműködésével olyan szolgáltatásfejlesztési modell is bevezetésre került, amelyben 54 civil szervezet vett részt. Az alternatív és szakmai támogató hálózat tagjaiként foglalkozási rehabilitációs szolgáltatást nyújtottak a fogyatékos és egészségkárosodott álláskeresőknek. A szolgáltatások révén több mint 2.500 álláskereső munkába helyezése valósult meg.

 

A Kézenfogva Alapítvány az elmúlt két évben több mint 50 megváltozott munkaképességű embert helyezett el tartósan a nyílt munkaerőpiacon. Remélik, hogy a program folytatódhat és új kliensek számára is tudnak majd munkahelyet találni.

 

http://dolgoz6ok.kezenfogva.hu/