"Adj Meleget "

A MagNet Bank idén már harmadik éve indítja útjára „Adj Meleget Programját", amelynek keretében mintegy 3000 izolációs fóliából készült takarót helyez ki fiókjaiban. A betérő ügyfelek és látogatók ezeket szabadon elvihetik, és a telet az utcán töltő embertársaiknak adhatják, ezzel is lehetőséget teremtve a fagyos időszakban a túlélésre.

A MagNet Bank a 2013-ban hagyományteremtő jelleggel elindított „Adj Meleget Program" folytatásaként ügyfeleivel közösen idén is segít a telet az utcán átvészelő hajléktalanoknak. Az akcióval a MagNet Bank célja kettős: egyrészt ezzel a figyelemfelkeltő akcióval kíván segíteni a kilátástalan helyzetben lévő hajléktalanoknak a fagyos téli időszakban; másrészt a pénzintézetre jellemző társadalmi szolidaritás jegyében szeretné megteremteni annak a lehetőségét, hogy a felelősen gondolkodó ügyfelek segíthessenek elesett embertársaikon.

Adni jó érzés, és sok esetben az anyagiakon túlmutató segítség még hasznosabb is lehet. Pár órára elegendő egy kedves szó és egy forró tea, de hosszabb távon egy meleget adó takaró jelentheti a legnagyobb támogatást azoknak, akik kénytelenek az utcán tölteni a telet" - mondta el Molnár Csaba, a MagNet Bank közösségfejlesztési igazgatója.

A pénzintézet a téli hónapokban minden fiókjába kihelyez egy-egy ládát, amelyből különleges, izolációs fóliából készült takarókat vihetnek el a betérő ügyfelek és látogatók, ezeket pedig szabadon odaadhatják a köztereken élőknek. A takarók leginkább az egészségügyből lehetnek ismerősek, hiszen a mentőautókban is ilyeneket használnak kihűlés ellen. Az eszköz megtartja a testhő akár 80-90 százalékát, így valódi segítséget jelent azok számára, akiknek a tél beálltával napi túlélés a lehető legnagyobb kihívás.

A MagNet Bank a téli időszak mellett azonban egész évben lehetőséget nyújt ügyfeleinek az adakozás élményének megtapasztalására. A Bank ügyfelei már tudják, hogy a 2010-ben elindított KAP (Közösségi Adományozási Program) keretén belül MagNet Bank éves nyereségének 10 százalékáról évről évre maguk rendelkezhetnek civil szervezetek javára, így támogatva olyan kiemelten fontos társadalmi ügyeket, mint például - de nem kizárólag - a hajléktalanok megsegítése.

www.magnetbank.hu/kozossegi_adomanyozasi_program