logo
Közzétéve: EuroAstra Internet Magazin (http://www.euroastra.hu)

Március tizenötödike a Várkert Bazárban

Megjelentette: johannes
Dátum: 2016 már 14 - 01:55

[0]Minden korosztály számára izgalmas kulturális és történelmi programokkal készül a Várkert Bazár nemzeti ünnepünkön. Az érdeklődők ezen a napon ingyenes tárlatvezetés mellett csodálhatják meg a Duna fővárosai- és a Koszta József-kiállítás anyagát, míg az egész napos forgatagban a szervezők koncertekkel, kávéházzal és fotózással készülnek, a legkisebbeket pedig múzeumpedagógiai foglalkozásokkal várják.

A Déli palotákban található A Duna fővárosai. Bécs - Budapest című fotókiállítás március 15-én egész nap ingyenesen tekinthető meg, 15.00 és 17.00 órakor a tárlat kurátora, Tamáska Máté tárlatvezetésével. A kiállításon mintegy 300 korabeli fotón mutatják be Bécs és Budapest városfejlődésének érdekes hasonlóságait, párhuzamait, így például a vasutak, körutak kiépülését, a kereskedelem és a szórakozás modernizációját vagy a városszélek dinamikus változásait.

Egyedülálló programnak ígérkeznek a Kávészünet zenekar akusztikus mini koncertjei, melyeken megzenésített versek csendülnek fel a tárlatvezetéseket követően. A látogatókat mindezek mellett egész nap élőzenés, századfordulós kávéházzal, karikaturistával, sziluett-vágóval és jelmezes fotózással várják, a Várkert Bazár épülete előtt pedig a Magyar Huszár és Katonai Hagyományőrzők lovas huszáraival találkozhatunk. A múzeumpedagógusok képzeletbeli Duna-menti sétára invitálják a kiállításra érkező 8-14 éves gyerekeket, akik a 11.00 és 16.00 órakor kezdődő foglalkozásokon a 19. század második felének mindennapjaival ismerkedhetnek meg: felépíthetik képzeletbeli városukat, amit aztán fényfestéssel kelthetnek életre, majd papírból elkészíthetik saját századfordulós városuk makettjét is.

A Testőrpalotában megrendezett Koszta József-kiállításon is ingyenes tárlatvezetéssel várják a tárlatra belépőjegyet váltókat. A Koszta József művészetét teljes egészében átfogó, közel száz festményt, korabeli fotókat és számos dokumentumot felsorakoztató tárlaton a festő művészi fejlődésének legfontosabb állomásait és változásait egyaránt nyomon követhetjük: a kiállítás elsősorban arra ad választ, hogy a tradicionális hazai képi világ hogyan válik európai színvonalúvá egy olyan művész ecsetvonásai által, aki modern szemmel és európai szemlélettel tudja és meri nézni saját, mindennapi életét, megszokott környezetét.

 http://www.varkertbazar.hu/ [1]


Forrás URL:
http://www.euroastra.hu/node/99701