Könyv

Révay András: Nem vádirat

A világsajtó heteken keresztül szinte mással sem foglalkozott, mint Benedek pápa lemondásával. Február 11. után alig pár hónappal már kezünkbe is került a könyv, melytől sokan várták e rendkívüli tett hátterének megvilágítását. Minden titkot mi sem árulunk most el, annyit viszont igen, hogy olvasásakor valóban súlyos dolgoknak lehetünk tudói.

Átadták az idei Aranykönyv-díjakat

„Aki focizik egész gyerekkorában, annak a fociizma fejlődik, aki könyvet olvas, annak meg a képzelőereje, fantáziája" - mondta Hajós András, a Libri Aranykönyv díjátadó gála műsorvezetője. Szerencsére az Aranykönyv szavazás immár negyedik alkalommal bizonyítja, hogy sokan vannak, akik nemcsak focizni szeretnek, hanem el nem múló vonzódást, lelkesedést éreznek a könyvek iránt, és évről évre örömmel szavaznak kedvenceikre.

 

ARTISJUS IRODALMI DÍJAZOTTAK AZ IDEI KÖNYVFESZTIVÁLON

XX. Nemzetközi KönyvfesztiválXX. Nemzetközi Könyvfesztivál

Az ARTISJUS (Magyar Szerzői Jogvédő Iroda Egyesület) 2006-ban hozta létre az Artisjus Irodalmi Díjat, amely a legrangosabb hazai civil irodalmi díjnak számít. Két kategóriája létezik: az Artisjus Nagydíj és az Artisjus Irodalmi Díjak. A vele járó jutalom a legnagyobb összegű civil társadalmi elismerést jelentette. A Nagydíjjal jutalmazták az előző év kiemelkedő, különösen értékes alkotását, az irodalmi díjakkal pedig ösztöndíjat kaptak a tehetségüket már bizonyított művészek a további alkotómunkához.

Finisben az idei Aranykönyv-szavazás

Ahogyan már 4 éve, minden tavasszal, idén is a könyvimádók figyelmére és véleményére számít a legnagyobb könyvkereskedő hálózat, a Libri. 2010-ben keresték először az évtized könyveit, azóta pedig évről évre az előző naptári évben megjelent kötetek versengenek egymással a megtisztelő Aranykönyv-díjért. A szavazás három fordulóban zajlik, az elsőben még minden könyv érintett lehet, amely az adott évben került kiadásra, utána egy ötvenes listára lehet voksolni, mígnem a harmadik fordulóra leszűkül a mezőny 10-10 kötetre.

 

Ki építette a Holdat? Christopher Knight-tal készített interjút a New Dawn (Új hajnal magazin)

ND: Bármennyi ember járt is a Holdon, még nem adott feleletet néhány, az eredetével és a fontosságával kapcsolatos alapvető kérdésre. Az Ön új (Alan Butlerrel közösen írt) könyve - a Ki hozta létre a Holdat? -néhány rendkívüli tényt hoz nyilvánosságra a Holdról, és elképesztő következtetésre jut az eredetét illetően. Felvázolna röviden néhány kevésbé ismert, illetve elhallgatott tényt?

 

A fotóművészet születése - A piktorializmustól a modern fotográfiáig (1889−1929)

Rangos nemzetközi elismerést kapott a Szépművészeti Múzeum által kiadott A fotóművészet születése - A piktorializmustól a modern fotográfiáig (1889-1929) című könyv.

 

Könyv. Művészet és Szép Magyar Térkép 2013

 

Az Országos Széchényi Könyvtárban a hét folyamán két jelentős kiállítás megnyitására kerül sor. 2013. március 21-én a Könyv. Művészet - Irodalom a kortárs olasz képzőművészetben c. tárlatot, majd március 22-én a Szép Magyar Térkép 2013. ünnepélyes eredményhirdetését tekinthetik meg az érdeklődők.

 

SANZ BRIZ, AZ EMBERMENTŐ -- Arcadi Espada könyvének bemutatója

Őexcellenciája Enrique Pastor de Gana, Spanyolország nagykövete, Pilar Cortés, az Espasa Calpe könyvkiadó főszerkesztője és Dr. Dobos Erzsébet, a Budapesti Gazdasági Főiskola tanára mutatta be Arcadi Espada, az El Mundo napilap újságírójának idén spanyolul megjelent En nombre de franco: los héroes de la embajada de España en el Budapest nazi című könyvét a Spanyol Nagykövetség gyönyörű épületében.

Indul az Aranykönyv Szavazás

A történet 2010-ben kezdődött, amikor is az előző évtized abszolút kedvenceire lehetett voksolni, komoly fejtörést okozva ezzel az igazi könyvrajongóknak.

Csomótündér

A Csomótündér - mesék Gimesi Dórától. A Budapest Bábszínház dramaturgját eddig színdarabíróként ismerhettük. Ezúttal azonban mesekönyvet írt. A Pagony gondozásában, Gyöngyösi Adrienn illusztrációival jelent meg a Csomótündér mesés kötet.

 

Révay András: Egy új időszak kezdete

Hosszú évek munkája nyert tárgyi, megfogható alakot egy új könyv megjelenésével. A kötetet a budapesti Koreai Kulturális Központban mutatták be, a Központ fennállásának első évfordulóján.

Újra Rejtő-képregény a Vasárnapi Blikkben – Az elátkozott part

Az előző képregény nagy sikerére való tekintettel 2013. január 6-ától ismét Rejtő-képregény sorozatot közöl folytatásokban a Vasárnapi Blikk. Ezúttal Az elátkozott part című regényt jelenteti meg a lap nyolcoldalas részekben.

 

KIESELBACH „AZ UTOLSÓ UTÁNI PILLANATBAN…”

Kieselbach Tamás művészettörténész, jó szemű műgyűjtő, a legismertebb magyar galériatulajdonos karácsonyi árverésén ismét elsőrangú műveket vásárolhattak a gyűjtők. Pompásan felújított és kibővített Szent István körúti helyiségeiben közszemlére tette és színes katalógusban örökítette meg a káprázatos alkotásokat, a „modern" magyar festészet remekeit. A látogatónak szeme-szája tátva maradt a szédületes daraboktól, híres festők legjobb műveitől.

 

SÁRKÖZI MÁTYÁS: A SZFINXTŐL EGY ÜRES SZOBÁIG

Sárközi Mátyás a Noran Könyvesház Kft.-nél idén megjelent másik könyve negyven írást tartalmaz a művészetről. Ismét nem csalódunk a szerző csalhatatlan művészettörténeti jártasságában, széles kulturális érdeklődésében. Egyéni véleményén kívül sok érdekességre hívja fel a figyelmet, azokét is, akik kevésbé jártasak a világ nagy múzeumaiban vagy a híres műemlékek közelében. Az egyes cikkek már az 1990-es években megjelentek a Magyar Hírlapban vagy a BBC magyar nyelvű adásaiban. A kiadás érdeme, hogy az egyes művészekről való írásokhoz a megfelelő fekete-fehér reprodukciókat, a fejezetek végén pedig az aláírásukat is bemutatja.

 

A KAPZSI HÓHÉRNÉ -- Történetek nőkről a 16-17. századból --Válogatta, fordította és a magyarázatokat írta Magyar László András

A Gondolat Könyvkiadó komoly filológiai értéket nyújt át az olvasóknak. A kapzsi hóhérné: Történetek nőkről a 16-17. századból címmel ma már nem divatos, mégis igen érdekes történeteket közöl első ízben Magyar László András latinból és németből fordított válogatása.  A fordító szellemes magyarázatokkal is bőven ellátta ezt a könyvet. A leírt dolgok egykor valóban megestek.

 

Luxus az óceánon

Az Erzsébet hídról repült az óceánjárók világát bemutató könyv a rendezvényhajóra.

SÁRKÖZI MÁTYÁS: PÁRBAN MAGÁNYBAN

 Kelevéz Ágnes és Sárközi MátyásKelevéz Ágnes és Sárközi Mátyás

Korunk egyik sokszínű és igen tájékozott írója, az Angliában élő Sárközi Mátyás, aki egyébként az InfoRádió londoni tudósítója is, idén két remek könyvvel jelentkezett a Noran Kiadónál. Sárközi Mátyás Sárközi György költő és Sárközi (Molnár) Márta fia, tehát a világhírű Molnár Ferenc unokája. Ez önmagában még nem volna érdem, de a Mátyás nevű unoka bőven kiérdemelte saját munkássága, rendkívüli olvasottsága miatt is a tiszteletet. Az Alexandra Kiadó egyik hatalmas könyves áruházában Kelevéz Ágnes irodalomtörténész beszélgetett az éppen 75 éves Sárközi Mátyással.

Ismeretlen Ismerős és egy nem túl hangos könyv

Beköszöntött a december és ilyenkor egyik pillanatról a másikra megtelnek a boltok polcai ajándékokkal és ünnepi hangulat köszönt ránk. Bármennyire is azt hisszük, hogy még van idő az ajándékok összegyűjtésére, a december ebből a szempontból a leggyorsabban múló hónap és mire kettőt pislogunk, már az utolsó pillanatban vagyunk ismét. Személyre szabott ajándékot adni nem egyszerű, azonban egy jól megválasztott könyv, egy kitűnően összeállított novellás kötet még sosem okozott csalódást senkinek.

 

„A BÁTORSÁGPRÓBA”

 „A BÁTORSÁGPRÓBA" cimmel - a hasonló című könyv alapján - kiállítás nyílik, a daganatos és leukémiás gyermekeknek szóló mesekönyv rajzaiból. Segítsünk a mese erejével.

 

Révay András: Valódi ünnep

Nehéz arra a napra pontos jelzőt találni, ami a főszereplő és a kiadó számára is kettős ünnep. Megjelent a népszerű énekesnő, Zsédenyi Adrienn, Zséda, 2013. évi kalendáriuma és mellé még a CD-je is - mindkettő az Alexandra Kiadónál.

Bazi Nagy Esküvőskönyv

Végre valaki lerántja a leplet a rózsaszín celebesküvőkről. Igen, Gönczi Gábor és Csikós Balázs bazi nagy leleplező könyve a Bazi Nagy Esküvőskönyv pontosan ilyen. Rávilágít az esküvőbiznisz titkos és olykor piszkos játszmáira, eltussolt botrányokra és szaftos celebsztorikra. Nem beszélnek félre, egész egyszerűen csak azt mondják el, amit 300 esküvőn tapasztaltak: a lakodalmak bazira nem rózsaszínek, nászéjszaka meg nincs.

 

Révay András: A természet – képekben

Huszadik alkalommal adták át Magyarország, és egyben a közép-európai régió legrangosabb természetfotós szakmai megmérettetését lezáró, az Év Természetfotósa díjat. A versenyre benevezett képekből a Magyar Természettudományi Múzeumban rendeztek kiállítást, amely 2012. december 31-éig ingyenesen tekinthető meg a múzeum nyitva tartási ideje alatt.

Magyarul is megjelent a Befejezetlen utazás című Yehudi Menuhin-memoárkötet

Befejezetlen utazás - Életem emlékei címmel jelentetett meg egy több mint félezer oldalas Menuhin-memoárt a Typotex Kiadó. A kötet érdekessége, hogy a mű fordítója Gáti István operaénekes, korábban a Magyar Állami Operaház, majd a Wiener Staatsoper magánénekese.

 

KERTÖRÖKSÉGÜNK -- Történelmi kertek Magyarországon

A Magyar Nemzeti Múzeum Nemzeti Örökségvédelmi Központ és a Civertan Bt. kiadásában különlegesen értékes könyv jelent meg Kertörökségünk címmel, dr. Szikra Éva és társai szerkesztésében.

 

Egy letünt kor kultikus tárgyai

2012 október elején mutatták be Poós Zoltán Állami Áruház című retro irodalmi design albumát a BNV Retro Kiállításán és a Design Hét keretein belül megrendezett WAMP-on.

XII. Győri Könyvszalon

A Győri Könyvszalon rendezvényein, amellett, hogy a könyvkiadók gazdag kínálattal várják az érdeklődőket, együtt ünnepelnek az írók, a költők, az előadóművészek, a kiadók és mindenekelőtt az olvasók.

Nyáry Krisztián: Igy szerettek ők

Már előjegyzésben is a sikerlisták élére ugrott Nyáry Krisztián könyve, az Igy szerettek ők, amely ma került a könyvesboltokba.  A név nem ismeretlen olvasóink előtt, hiszen írásai rendszeresen megjelennek lapunk embermesék című rovatában. http://www.euroastra.info/taxonomy_menu/1/42  De Nyári Krisztián igazán a Facebook-on futott be, több mint 18 ezer követője van. Szinte lógitt a levegőben, mikor lesz ezekből a posztokból valami könyv.

 

Képregénysorozat a Vasárnapi Blikkben – Piszkos Fred története folytatásokban olvasható nyolc héten keresztül

Rejtő Jenő legendás figuráit 2012. október 14-től három hónapon át nyolcoldalas képregény-sorozatban mutatja be olvasóinak a Vasárnapi Blikk.

A tudás szabaddá tesz:betegségnek tűnő állapotok

„Legkevesebb kétszer annyi embert minősítenek betegnek, mint ahányan ténylegesen betegek, és legalább kétszer annyian szednek gyógyszereket, mint ahány embernek arra valóban szüksége lenne. Ha valaki rákényszerített hamis betegségtudattal él, és számára teljesen szükségtelen gyógyszereket fogyaszt, akkor az garantáltan tönkre fogja tenni azt az embert. Ez egy kegyetlen csapda. Az orvoslás - és a páciensek - tragédiája ugyanis az, hogy ma nem tesznek különbséget a tényleges, valódi betegségek és a betegségnek tűnő állapotok között."

 

Múzsák és szentek – KönyvTÁRlat II

2012. szeptember 27-től „újratöltve": folytatódik az Országos Széchényi Könyvtár irodalmi-kultúrtörténeti programsorozata, a KönyvTÁRlat. 16.30-19.00 óra között a Múzsák és szentek című programsorozat évadnyitó előadása, a "Kódexek titkaival" és gregorián énekekkel. 

 

Tartalom átvétel