Európai Uniós és kapcsolódó hazai pályázatok

Megvannak az első Új Széchenyi Terv Akkreditált Innovációs Klaszterek

10 komoly innovációs és exportlehetőségekkel rendelkező hazai klaszter vehette át a kiemelt rangot jelentő Akkreditált Innovációs Klaszter címet 2012 február 3-án.. A tanúsító okleveleket Siba Ignác, a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség Gazdaságfejlesztési Programok Irányító Hatóságának főigazgatója és Barta E. Gyula, a MAG Zrt. vezérigazgatója adta át a nyertes klaszterek képviselőinek.

 

Forráscsökkenés civil szervezeteknél

Jelentősen csökkentek a civil szervezetek által megpályázható források 2011-ben - derült ki a Hungarian Business Leaders Forum (HBLF) rendezvényén. „A tavalyi évben sok civil szervezet küzdött komoly anyagi nehézségekkel. A korábbi pályázati kiírások megváltoztak és késtek, ami sok civil szervezetet nehéz helyzetbe hozott" - mondta el Nizák Péter, az Open Society Institute (OSI) munkatársa a HBLF „Média a Társadalomért" díjátadó ünnepségén rendezett kerekasztal-beszélgetésen.

Március végéig elérhetőek a napkollektoros pályázat vissza nem térítendő forrásai

Az Új Széchenyi Terv Zöld Beruházási Rendszer „Megújuló energiahordozó felhasználását elősegítő, használati meleg víz előállítását és fűtésrásegítést szolgáló napkollektor-rendszer kiépítése alprogram" című pályázat meghosszabbított határideje 2012. március 31-én jár le. A beérkezett és befogadott pályázatok támogatási igénye a rendelkezésre álló 2,9 milliárd forintos támogatási keretnek eddig közel kétharmadát kötötte le. A fennmaradó összegből változatlanul hozzáférhető a lakásonként akár 800 ezer forintos, vissza nem térítendő támogatás.

 

Lisa lesz a Galileo program magyar műholdjának neve

Lisa lesz a neve az Európai Bizottság és az Európai Űrügynökség Galileo elnevezésű műholdprogramja keretében felbocsátandó 27 műhold egyikének, miután Kraaijvanger Lisa Viktória, a Fillér utcai általános iskola tizenegy éves tanulója nyerte el az első helyezést az Európai Bizottság által kilenc és tizenegy év közötti gyerekek számára tavaly meghirdetett Galileo rajzpályázaton Magyarország esetében.

Új munkahelyeket teremt az Új Széchenyi Terv forrásaiból felújított Makói Gyógy- és Termálfürdő

Pénteken adják át a Makói Gyógy-és Termálfürdőt, amelynek fejlesztése a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium segítségével az augusztusi tűzeset ellenére is huszonhat hónap alatt befejeződött.  Az Új Széchenyi terv keretében megvalósuló 3,6 milliárd forintos beruházásnak köszönhetően Makó városa egy nemzetközi színvonalú fürdővel gazdagodott, amely száz embernek ad közvetlenül munkát.

 

Átadták a Csepel-szigeti gerincút első ütemét

Az M0 autóút és Lórév közötti útszakasz az Új Széchenyi Terv keretében készült el. A közel 2 milliárd forintos beruházás legfőbb célja a Csepel-sziget közlekedésének egyszerűsítése volt. A hivatalos átadási ünnepségen Völner Pál infrastruktúráért felelős államtitkár mondott beszédet 2012. január 11-én, Szigetszentmiklóson.

 

Májusra befejeződhet Magyarország egyik legfontosabb kastélyának felújítása

A tertődi kastély dísztermeA fertődi kastély díszterme

Két ütemben, az Új Széchenyi Terv forrásaiból, mintegy 3,5 milliárd forint értékben valósul meg az ország legjelentősebb kastélyfejlesztése Fertődön. Az Esterházy-kastély felújítási munkálatait Molnár Ágnes, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium fejlesztéspolitikai koordinációért felelős államtitkára tekintette meg 2012. január 5-én.

 

2012-ben folytatódnak a vállalkozásfejlesztési pályázatok

A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium jóváhagyásával az idén ismételten benyújtható lesz számos, az Új Széchenyi Terv keretében meghirdetett vállalkozásfejlesztési pályázat.

Uniós támogatással újjáépült Budakeszi városközpontja

Ahogy arról már beszámoltunk (http://www.euroastra.info/node/55428), Budakeszin nagy változások történtek az utóbbi hónapokban. Megújult a városháza, megszépült a városközpont, gyalogjárda-sétányokat alakítottak ki.

 

Az Új Széchenyi Terv forrásaiból fejlesztik a Komárom-Almásfüzitő árvízvédelmi szakaszt

A 7 milliárd forint összköltségű beruházás az értékes ipari, kereskedelmi és lakott területeket védő árvízvédelmi vonal fejlesztését és erősítését, a töltések továbbépítését és rekonstrukcióját teszi lehetővé. Az Új Széchenyi Tervben 2014 végéig megvalósuló projekt eredményeként nemcsak az árvízi elöntés kockázata csökken, hanem a vasúti forgalom korlátozásából adódó gazdasági hátrányok is kiküszöbölhetők. A fejlesztés támogatásáról legutóbbi ülésén döntött a Kormány.

 

Az Új Széchenyi Terv forrásaiból épült meg az Enesét elkerülő út

Több mint 10 ezer jármű, köztük 1200 tehergépkocsi haladt át a 85. számú főút enesei átkelő szakaszán naponta, egészen máig - mondta Völner Pál, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium infrastruktúráért felelős államtitkára a 85. számú főút elkerülő szakaszának átadási ünnepségén 2011. december 21-én, szerdán Enesén. Az Új Széchenyi Terv keretein belül megvalósuló beruházás jelentősen felgyorsítja a Győr és Csorna közötti közlekedést, a forgalom csökkentésével pedig élhetőbbé teszi a települést annak lakói számára.

 

A legelmaradottabb régiók családi vállalkozásait segíti a Kormány

Az Új Széchenyi Terv keretében 35 családi vállalkozás nyert 222 millió forintos támogatást a leghátrányosabb helyzetű kistérségekben. A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium még augusztusban írt ki pályázatot mikrovállalkozások technológia-fejlesztésére. A támogatás révén 87 munkahely megőrzését és 48 új munkahely létesítését teszi lehetővé a Kormány.

 

Természetvédelmi értékek megőrzése az Ipoly Erdő Zrt. vagyonkezelésében lévő Nógrád megyei területeken


A természetvédelmi elvekkel összeegyeztethető, fenntartható erdőgazdálkodás iránt elkötelezett Ipoly Erdő Zrt., az Európai Unió támogatásának köszönhetően, a Környezet és Energia Operatív Program (KEOP) révén mintegy 142,5 millió forintot fordíthat a következő években Nógrád megye több településének határában természetvédelmi értékeink megőrzésére.

 

A jövő nyáron a Duna is bekerül a tömegközlekedési útvonalak közé

2012 nyarától bekapcsolódik Budapest tömegközlekedési vérkeringésébe a Duna is: a fővárost átszelő folyón Újpest és a Millenniumi Városközpont között új tömegközlekedési útvonal létesül. Uniós forrás igénybevételével három új kikötő épül, ötöt pedig felújítanak, korszerűsítenek. A tervek szerint a csúcsidőben 20 percenként közlekedő vonaljárattal háromnegyed, illetve egy óra alatt lesz megtehető az út a két végállomás között.

A „gazellák”, azaz a kis- és középvállalatok lehetnek a gazdaság motorjai

Az utóbbi hónapok válságos időszaka rávilágított arra, hogy az elkövetkezendő évek gazdaságpolitikája átgondolásra szorul. Mind a politikai életnek, mind a gazdaság meghatározó szereplőinek elemi érdeke a növekedés újraindítása, felpörgetése, amely munkahelyteremtéssel és a növekvő foglalkoztatással érhető el.

Befejeződött a több száz éves Hiemer-ház felújítása Székesfehérváron

„A Hiemer-ház újjászületése része annak a nagyszabású programnak, amely az Új Széchenyi Terv több mint 1,7 milliárdos támogatásából valósul meg. Az Új Széchenyi Terv keretében hasonló városrehabilitációs célokra fordítható támogatásban részesül összesen 148 település, 176 milliárd forint értékben" - mondta Molnár Ágnes, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium fejlesztéspolitikai koordinációért felelős államtitkára 2011. november 24-én, Székesfehérváron a Hiemer-Font-Caraffa épülettömb ünnepélyes átadásán.

 

Viselkedésalapú védelmet fejleszt a VirusBuster

Különleges fejlesztésbe kezdett az egyetlen magyar vírusvédelmi vállalkozás, a VirusBuster Kft. A mintegy 74 millió forint uniós forrást is felhasználó projekt célja olyan vírusvédelmi szoftvert készíteni, ami nem a "hagyományos" módon, hanem viselkedésük alapján szűri ki a kártékony programokat. A védelmi megoldás az újonnan felbukkanó károkozókat is képes majd azonosítani még akkor is, ha azt a korábbi módszerekkel nem, vagy csak nehezen lehetne megtenni, különösen, ha a kártékony programokat felismerést gátló technikákkal álcázták. Az elkészült megoldást a társaság nemcsak saját rendszereibe építi be, hanem más vírusvédelmi terméket gyártó cégnek is értékesíti.

Kis cég nagy ötletekkel

A kis és közepes vállalkozások is megtalálhatják helyüket és piacukat a cégóriások mellett. Ezt bizonyítja a KÜRT vállalati innovációs projektje, amelynek keretében felhő alapú technológiára fejlesztenek megoldásokat. Nem kisebb vállalatokkal lépnek versenyre ezzel, mint az Amazon vagy akár a Google. Bár a cél ambiciózusnak hangzik, a tények azt mutatják, hogy a kis hazai vállalatoknak is van helyük a nemzetközi technológiai fejlesztési versenyben és színtéren.

 

Online kereshető országos katalógus a könyvtárakban

Az országos könyvtári rendszernek az Új Széchenyi Terv keretében megvalósult fejlesztésével jelentősen nő az információhoz és dokumentumokhoz való szabad hozzáférés lehetősége. Az új országos dokumentum-ellátási rendszer bemutatóját 2011. november 23-án Szőcs Géza kultúráért felelős államtitkár nyitotta meg az Országos Széchényi Könyvtárban.

 

Az Új Széchenyi Terv forrásaiból újul meg a Várbazár

„A Várbazár hosszú évtizedeken keresztül a Várnegyed ékköve volt a Duna partján, ma már történelmi örökségünk csúnya szégyenfoltjának számít" - mondta Zumbok Ferenc miniszteri biztos 2011. november 15-én, a Budai Várban, a Várbazárt és a Várnegyedet érintő felújítási munkálatok kapcsán. A miniszteri biztos szerint a közbeszerzési eljárásokat követően jövő ősszel kezdődhet el a Várbazár felújítása, az északi pavilonra és a vízhordó lépcsőre már megvannak a jogerős építési engedélyek és kiviteli tervek. A munkálatokhoz szükséges, uniós forrásokból származó 6,5 milliárd forint rendelkezésre áll.

 

Újabb lépések az uniós lézerközpont szegedi megvalósításáért

Molnár Ágnes, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium fejlesztéspolitikai koordinációért felelős államtitkára köszöntőjével kezdődött meg az ELI lézer kutatóközpont megvalósítását előkészítő projekt nyitó konferenciája 2011. november 10-én, Szegeden. „Azok az országok lesznek gazdaggá, amelyek sokat költenek a kutatásra. Azok lesznek sikeresek, amelyek bátran helyezik bizalmukat a legizgalmasabb befektetési alapba, az emberi kreativitásba" - hangsúlyozta az államtitkár.

 

Természeti értékeink helyreállítását célzó nagyprojektek indulnak a Szigetközben

„A Kormány környezeti értékeink megóvása és az állampolgárok életminőségének javítása érdekében döntött úgy a múlt héten, hogy az Új Széchenyi Tervben támogatja a Mosoni-Duna és a Szigetköz fejlesztési nagyprojektjeit" - jelentette be Molnár Ágnes, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium fejlesztéspolitikai koordinációért felelős államtitkára 2011. november 11-én, Győrben.

 

Mérföldkő a szociális szolgáltatások modernizációjában – az elmúlt két év eredményei

A két éve útnak indult, és első szakaszának végéhez érő TÁMOP 5.4.1 kiemelt projekt annak idején azzal a céllal jött létre, hogy olyan szakmai, módszertani fejlesztéseket, kutatásokat végezzen, amelyek lehetővé teszik a szociális és gyermekvédelmi ellátás korszerűbb, hatékonyabb működését, miközben segítik az ellátásban tevékenykedő szakemberek munkáját is.

Széchenyi Programiroda nyílt Pécsett

Molnár Ágnes, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium fejlesztéspolitikai koordinációért felelős államtitkára ünnepélyes keretek között nyitotta meg a helyi Széchenyi Programirodát 2011. november 3-án, Pécsett. Beszédében kiemelten fontosnak nevezte, hogy a kis- és középvállalkozók minden lehetséges támogatást megkapjanak, amellyel hozzájárulhatnak az ország gazdasági növekedéséhez, a munkahelyek megtartásához és bővítéséhez.

 

Uniós támogatással elkészült a Budakeszi Városháza!

Budakeszi városa 520.535.427 forint uniós támogatást nyert (http://www.euroastra.info/node/46035) a Pest megyei településközpontok fejlesztése című pályázati kiíráson az Új Széchenyi Terv keretében. A 720 millió forintos összköltségvetést meghaladó beruházásból nem csak a Polgármesteri Hivatal újult meg, de városközpont egy része is.

 

Megújult hazai látnivalók - Siklós, Mohács és környékük


„Siklós-Mohács turisztikai tengely"  a címe annak a projektnek, melynek útvonalát, a  Siklós-Mohács Élményút  látnivalóit újságírók és utazási szakemberek járták be  2011. októberében,  s találkoztak a dél-baranyai régió kulturális és gasztronómiai élményeivel. A bejárt útvonal:a megújult Siklósi Vár és új Látogatóközpontja, a modern technika látványelemeivel felszerelt Mohácsi Történelmi Emlékhely, s annak kiállító- és kilátó épülete,a mohácsi Szőlőhegy megújult pincéi, Mohács Duna-parti aktív turizmusa;  a felújított, vízieszköz-kölcsönzővel felszerelt Duna-parti sétány, Mohács újonnan épült rendezvénytere.   

 

Nanovassal a talajvíz-szennyeződés ellen

Egy magyar kutatók által fejlesztett nanorészecske, a nulla vegyértékű nanovas képes arra, hogy semlegesítse a talaj és a talajvíz szennyezettségét, melyet a különböző vegyi üzemek klórozott szénhidrogén kibocsátása okozott. A módszerrel sok esetben fel lehetne váltani az eddig alkalmazott hosszadalmas és költséges, vízkitermeléssel járó eljárásokat.

100 milliós desktop virtualizációs projektet avattak a Széchenyi István Egyetemen

A Széchenyi István Egyetem nagyszabású, hazai és Európai Uniós társfinanszírozással, az Európai Regionális Fejlesztési Alap támogatásával megvalósított infrastrukturális fejlesztéseinek egyik záró lépeseként 2011 szeptemberében került sor az INNO-Share a Regionális Tudástranszfer Központ épületbe költözött, az új alapokra helyezett Egyetemi Könyvtár egyik legfontosabb részének, a digitális tudástárnak a beüzemelésére.

Gyorsuló szerződéskötés és kifizetések az uniós forrásfelhasználásban

Fellegi Tamás nemzeti fejlesztési miniszter nyitotta meg a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség, a Magyar Gazdaságfejlesztési Központ Zrt. és az Európai Bizottság által idén hetedik alkalommal megrendezett Versenyképességi Operatív Programok nemzetközi konferenciát 2011. október 27-én, Budapesten. Beszédében elmondta, hogy az uniós források kihelyezésének szabályosságában és a kifizetések tempójában is hatalmas előrelépés mutatható ki a kormányváltás óta eltelt időszakban. A Kormány a közeljövőben határozatban rögzíti a rendelkezésre álló teljes támogatási keret maradéktalan felhasználása, a rendszer további felgyorsítása érdekében elvégzendő feladatokat.

 

Rövidebb vasúti menetidő Szombathely és Szentgotthárd között

Völner Pál, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium infrastruktúráért felelős államtitkára adta át a felújított Szombathely-Szentgotthárd vasúti vonalszakaszt 2011. október 21-én, Szombathelyen. Beszédében kifejtette, hogy a vasútnak megfizethető és magas szolgáltatási színvonalat kínáló alternatívaként kell jelen lennie a személyszállításban és az árufuvarozásban is.

 

Tartalom átvétel