JOG

Egyre több a salátatörvény

A jogalkotási láz miatt elszaporodtak a salátatörvények, ami nem tesz jót sem a törvénykezés minőségének, sem a jogalkalmazók precizitásának. A salátatörvények nagy hibája, hogy sok jogszabályból kell összeboronálni egy hatályos jogi helyzet előállításához, és ebben a munkában nagy a hiba lehetősége. A törvényalkotói oldalon már láttunk is hibás lépést, de a jogalkalmazóknál sem kell sokáig várni erre.

Paczolay Péter interjúja az MTI-nek: az Alkotmánybíróság a jövőben is kontrollja lesz a törvényhozásnak

Az Alkotmánybíróság (Ab) elnöke szerint a testületre vonatkozó megváltozott szabályozás következtében munkájuk depolitizálódhat, és az egyéni jogsérelmek orvoslásának irányába terelődhet. Az új szabályok ugyanakkor továbbra is biztosítják, hogy az Ab a törvényhozás kontrollja legyen.

MUNKÁLTATÓ KONTRA MUNKAVÁLLALÓ MÁR A FACEBOOKON IS EGYMÁS ELLEN


A közösségi oldalak használatának elterjedésével kapcsolatosan jó ha tudjuk, virtuális véleményünkért is a bíróságon felelhetünk. A klasszikus médiában elhelyezett tartalmakhoz hasonlóan, felelősségünk kiterjedhet a Facebookon, iwiwen, Twitteren, YouTube-on és egyéb közösségi oldalakon, azaz az új médián elhelyezett tartalmakra is. Mind a munkáltatóknak, mind a munkavállalóknak óvatosan kell bánni a jövőben ezekkel a felületekkel.

 

Devizahiteles pere ügyészségi feljelentéssel a bank ellen?

  Csalás, jogtalan haszonszerzés és sok százezer magyar devizahiteles sérelmére elkövetett uzsora bűncselekmény miatt egy kiskunmajsai nyugdíjas asszony feljelentést tett a legfőbbügyészségen, amely megalapozottnak találta feljelentését, és nyomozást folytat. Nincs kizárva, hogy az ügyészség maga is eljárást indít. Egyidejűleg az asszony keresetet nyújtott be a kiskunhalasi bíróságon, amely februárra kitűzte az első tárgyalást - jelentette a Magyar Szociális Fórum a sértett közlése alapján.

Módosulnak a csőd- és felszámolási szabályok

A vagyontalan és alkalmazottak nélküli cégek csődeljárás nélkül, kényszertörléssel legyenek kivezethetők a piacról, a reorganizációt célzó csődeljárás kerüljön előtérbe a felszámolással szemben - egyebek mellett ezeket tartalmazzák a csőd- és felszámolási eljárásokról szóló törvény 2012. január 1-től hatályos módosításai.

A közigazgatási és igazságügyi területeket érintő fontosabb változások 2012. január 1-jétől

Több olyan változás is lesz jövő évtől, amely a közigazgatási eljárások gyorsításán, a büntető törvények szigorításán vagy éppen a megyei önkormányzatok helyzetének rendezésén keresztül szolgálják mindenki érdekét - áll abban az MTI-hez csütörtökön eljuttatott közleményben, amelyben a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium sajtófőosztálya összegezte a közigazgatási és igazságügyi területeket érintő fontosabb, január elsejétől életbe lépő változásokat.

Januártól a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság viszi tovább az adatvédelmi biztosi feladatokat

A 2012. január elsejével felálló Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság mind a személyi adatok védelme, mind a közérdekű adatok nyilvánosságra hozásának területén szabályozottabb eljárásban, bővebb jogkörökkel működik majd, mint az adatvédelmi biztos intézménye - mondta Péterfalvi Attila, az új hatóság elnöke az MTI-nek.

Több mint 7600 hatályos jogszabály van érvényben Magyarországon

Jelenleg 2170 törvény és törvényerejű rendelet van hatályban Magyarországon, ez 133-mal több, mint egy évvel korábban - derül ki a CompLex Kiadó, a holland Wolters Kluwer csoport tagja Jogtárának adataiból. A kormány- és miniszteri rendeletekkel együtt összesen 7610 központi jogszabály szabályozta életünket november 22-én

A közzétett flottadíjat kell alkalmaznia a Generali-Providenciának

www.pszaf.huA Generali-Providencia Biztosítónak a díjhirdetésében közzétett díjtarifát kell alkalmaznia meglévő flottás ügyfeleinél, attól eltérő számítási módszert tartalmazó díjértesítőt nem küldhet nekik - tette közzé határozatában a PSZÁF, amely bírsággal is sújtotta a biztosítót a jogsértés miatt.

Több biztosítónak pontosítania kell kötelező biztosítási díjhirdetését

A fogyasztókat megfelelően tájékoztató módon ismételten meg kell jelentetnie november 11-ig hét biztosítónak KGFB díjtarifa-hirdetményük egyes, az eljárások során kifogásolt részeit - tette közzé határozataiban a PSZÁF. Két biztosítónál és a biztosítószövetségnél vezetői levélben hívta föl a figyelmet a pontatlanságokra a hatóság.

A Magyar Telecom felülvizsgálati kérelme a 2010. évi közgyűlés határozataival kapcsolatos jogerős ítélet ellen

A Magyar Telekom bejelenti, hogy a 2010. április 7-i közgyűlés határozataival kapcsolatos perben a kisrészvényes felperesek a Fővárosi Ítélőtábla jogerős ítélete ellen felülvizsgálati kérelmet terjesztettek elő.

Mérföldkőhöz érkezett a CompLex Döntvénytár

Működésének egyik fontos mérföldkövéhez érkezett a CompLex Kiadó által publikált Döntvénytár, amely a napokban elérte a százezer publikált bírósági döntésszámot. A kiadvány tizenöt jogi szaklap, magyar és európai uniós kiadvány, hagyományos és internetes források anyagait feldolgozva a bírói gyakorlat jogfejlesztő-jogmagyarázó megállapításait adja közre. 

 

Tiltás az Erste Bank végtörlesztési űrlapjának alkalmazására és az ERSTE BANK válasza

A PSZÁF vizsgálatának lefolytatásáig megtiltotta az Erste Bank Hungary Zrt.-nek a hitelintézet által alkalmazott rögzített árfolyamú végtörlesztési kérelmi nyilatkozat használatát. Az űrlap ugyanis felvetheti a tisztességtelen kereskedelmi gyakorlat tilalmáról szóló törvény megsértését.

Ötvenmilliós bírság a Volksbanknak a végtörlesztési űrlapért

A PSZÁF megtiltotta a Volksbank Zrt. végtörlesztési űrlapjában a tisztességtelen kereskedelmi gyakorlat tilalmáról szóló törvényt megsértő szövegrész alkalmazását és ötvenmillió forint bírságot szabott ki a hitelintézetre. A már szerződött fogyasztók végtörlesztési kérelmét a kifogásolt rész mellőzésével kell teljesíteni.

A PSZÁF közérdekű pert indított a CIB Bank ellen

A PSZÁF közérdekű igényérvényesítési eljárást kezdeményezett a CIB Bank Zrt.-vel szemben. A polgári perben a PSZÁF annak megállapítását kéri a bíróságtól, hogy a bank egyik, a lakossági bankkártyákkal kapcsolatos kárfelelősségi szabálya jogsértő és érvénytelen valamennyi érintett fogyasztó esetében.

ORFK-OTP Bank -Visa Europe együttműködés

A készpénz-helyettesítő fizetési eszközök használata egyre elterjedtebb az élet minden területén. Mivel a bűnözők is felismerték a rendszerben rejlő gyors pénzszerzési lehetőséget, a bűnüldöző szervek és a bankbiztonsági területek szoros együttműködése kiemelt jelentőséggel bír. Magyarországon a Rendőrség, az OTP Bank és a Visa Europe összefogásának eredményeként elkészült az az oktatási segédlet, amely a bankkártyákkal, valamint az ATM készülékekkel kapcsolatos alapinformációkat fogalja röviden össze, és nyújt ezáltal segítséget a rendőrjárőrök számára a mindennapi munkájuk során. A tájékoztató a Visa Europe finanszírozásával, az OTP Bank és a Rendőrség szakembereinek közreműködésével készülhetett el.

A Hitelkárosultak megoldást remélnek a Legfelsőbb Bíróság ítéletétől

     A Hitelkárosultak megoldást remélnek a Legfelsőbb Bíróság ítéletétől. Abban bíznak, hogy a Legfelsőbb Bíróság keddre tervezett döntésével megerősíti a szegedi Ítélőtábla jogerős ítéletét a devizahitel-szerződések visszamenőleges semmisségéről, valamint az eredeti állapot helyreállításáról, és ezzel elősegíti a három millió embert sújtó válság rendezését - tudatta a Magyar Szociális Fórum szombaton a Hitelkárosultakra hivatkozva.

Lenkei győzött a Legfelsőbb Bíróságon is!

Amikor a jog jogtalanságba fordul...Amikor a jog jogtalanságba fordul...

Tavaly júniusban pert nyert a Dr. Lenkei Vitamin az ÁNTSZ-szel szemben. Ezt követően az ÁNTSZ a Legfelsőbb Bírósághoz fordult felülvizsgálati kérelemmel. 2011. június 8-án azonban a Magyar Köztársaság Legfelsőbb Bírósága megerősítette az egy évvel ezelőtt kihírdetett ítéletet!

 

Fizess mindenért! -Fizetni kell a vagyonkezelőnek az ásványi nyersanyagért

Kérelmezni kell akár a saját ingatlanon lévő ásványi nyersanyag felhasználását, értékesítését vagy hasznosítását is a Magyar Nemzeti Vagyonkezelőtől (MNV) és - értékesítés, hasznosítás esetén -  fizetni is kell érte - derül ki az MNV honlapján kedden közzétett útmutatóból.

Álhír a devizahitelesek pernyeréséről

Kásler Árpád a BAÉSZ elnökeKásler Árpád a BAÉSZ elnöke

Kásler Árpád a BAÉSZ elnöke a Kossuth rádióban is elmondta, majd közleményt is kiadott, mivel a  Kuruc infótól a Magyar Nemzetig megtévesztő információkat terjesztenek a devizahitelesek pernyeréséről, kártérítéséről.

 

Másodszor is sikerült megmenteni a 90 éves asszonyt a kilakoltatástól

   Amikor a jog jogtalanságba fordul...Amikor a jog jogtalanságba fordul... 

A július 5-i első kísérlet után szerdán másodszor is sikerült megmenteni a kilakoltatástól a székesfehérvári 90 éves Vincze Józsefnét, 100 százalékosan rokkant nagyobbik fiát és a kettejük gondját viselő kisebbik fiút. A Székesfehérvári Városi Bíróság felfüggesztette a végrehajtást. A végzés akkor született meg, amikor a végrehajtó már hozzáfogott a ház kiürítéséhez, és felrakta a teherautóra az első bútorokat - jelentette be a hazai és a nemzetközi sajtó képviselőinek Simó Endre, a Magyar Szociális Fórum szervezője a helyszínen.

Minden közjegyző ugyanazokhoz a szakmai információkhoz juthat – a CompLex Kiadó elkészítette a Közjegyző Jogtárat

Magyarország legismertebb jogi kiadója, a CompLex Kiadó, a holland Wolters Kluwer csoport tagja új taggal bővítette 2010-ben indított Szakmai Jogtárak-sorozatát. A Magyar Országos Közjegyzői Kamarával kötött együttműködési megállapodás eredményeként megszületett a Közjegyző Jogtár, így minden közjegyzőnek és közjegyző-helyettesnek ugyanazok a szakmai információk, ugyanolyan feltételekkel állnak rendelkezésére.

 

A 90 éves székesfehérvári asszonyt mégis kilakoltatják?

    Amikor a jog jogtalanságba fordul...Amikor a jog jogtalanságba fordul... 

Szerdán -2011-08-24-én - reggel 8 órakor ki akarják lakoltatni székesfehérvári otthonából a 90 éves Vincze Józsefnét, száz százalékosan rokkant nagyobbik fiát, és a kisebbik fiút, Vincze Tamást. A Magyar Szociális Fórum (MSZF), az Otthonvédő mozgalom egyik alapítója mozgósít a kilakoltatás megakadályozására, és arra kéri a segítőkész embereket, hogy jelenjenek meg a helyszínen - közölte az MSZF hétfőn.

Munkaanyag a Hitelkárosultak jogérvényesítéséről

A Hitelkárosultak jogérvényesítéséről szóló átfogó munkaanyagot hozott nyilvánosságra a Szociális Kerekasztal Budapesten megtartott csütörtöki sajtótájékoztatóján - tudatta a Magyar Szociális Fórum.

IOSCO-lista a jogosulatlan nemzetközi befektetési szolgáltatókról


Érdemes tanulmányozni az IOSCO listáját, mielőtt ismeretlen befektetési szolgáltatóval kötnénk üzletet - hívja fel a figyelmet  a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete (PSZÁF) a honlapján közzétett tájékoztatóban.

A hitelfelvevő egyszerű bejelentése alapján is semmissé nyilvánítható a szerződés


A devizahitelesek a banknál tett egyszerű bejelentéssel is kezdeményezhetik hitelszerződéseik semmissé nyilvánítását, a törvény szerint ugyanis a semmisség megállapításához külön eljárásra nincs szükség - jelentette be a Magyar Szociális Fórum Kerekasztala Makkos Albert hétfőn nyilvánosságra hozott jogi megoldására hivatkozva.

Hitelkárosultak – fokozódó elszántság

    A Magyar Szociális Fórum csütörtökön arról adott hírt a fórumhoz eljuttatott levélözön alapján, hogy a Hitelkárosultak körében növekvő ellenállás tapasztalható a hitelezői önkénnyel szemben. Tömeges jelenséggé vált, hogy a bajba jutottak nem egyszerűen panaszkodnak, hanem elszántságukat is jelzik az állapotok megváltoztatására - írják.

A jövedelemhiány nem lehet ok a kilakoltatásra, de most az

A Magyar Szociális Fórum - Szociális Kerekasztal szombaton közleményben fejezte ki tiltakozását az országban folyó tömeges kilakoltatások miatt, és arra szólította fel Miskolc polgármesterét és a kormányt, hogy ne engedje meg családok tömeges utcára kerülését.

Hitelkárosultak perindítása már augusztus végén?

     Augusztus végén a bíróság elé kerülhetnek az első arra irányuló keresetek, hogy a hitelkárosultak érvényesíthessék jogaikat a hitel árát indokolatlanul és egyoldalúan emelő bankokkal és pénzügyi szolgáltatókkal szemben - jelezte a Magyar Szociális Fórum vasárnap.

DTZ Hungary – véleménye a szabályozott ingatlanbefektetési társaságokról (szit) szóló törvényről

„Mindenképp üdvözlendő a jogszabály elfogadása, hiszen az ingatlanpiac felpezsdítése, tőkevonzó képességének erősítése kulcsfontosságú nemzetgazdasági szempont. A törvény nagymértékben hozzájárulhat az ingatlanpiac szabályozottságának, átlátathatóságának megteremtéséhez, valamint a hitelesség és ezzel együtt a nemzetközi befektetői érdeklődés megerősítéséhez.

 

Tartalom átvétel