Numizmatika

Hódolat a szegények pártfogója előtt!

Árpád-házi Szent Erzsébet a világ egyik legismertebb női szentje. Néhány éve ünnepeltük születésének 800. évfordulóját. A magyar királylány még kisgyermekként került a németországi Wartburg várába, ahová atyja II. András a türingiai őrgróf fiához a kor szokásai szerint kiházasította.

„A PPP helyzete a hazai felsőoktatásban"

Egykor tervezett PPP álom: BME Q épületcsoportEgykor tervezett PPP álom: BME Q épületcsoportHegmanné Nemes Sára, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium államtitkára „A PPP helyzete a hazai felsőoktatásban" címmel tartott előadást „A helyét kereső oktatás" című kerekasztal-megbeszélésen 2011. március 18-án, a Nyíregyházi Főiskolán.

Meghalt a forgalmi érmesor egyik tervezője -- A Magyar Nemzeti Bank fájdalommal értesült Bartos István haláláról

Bartos IstvánBartos István 

A Magyar Nemzeti Bank fájdalommal értesült arról, hogy meghalt a forgalmi érmesor egyik tervezője. Bartos Istvánt 2010. november 16-án  délután érte a halál.

Arany és ezüst 5000 forintos Erkel Ferenc születésének 200. évfordulója alkalmából

A Magyar Nemzeti Bank 5000 forintos arany és 5000 forintos ezüst emlékérmét bocsátott ki Erkel Ferenc születésének 200. évfordulója alkalmából. Az aranyérme speciális méretével igazi különlegesség, mivel magyar érme először került be „a világ legkisebb aranyérméje" nemzetközi gyűjtői érmeprogramba.

A golyóstoll feltalálója, Bíró László

 

A Magyar Nemzeti Bank „Bíró László József, a golyóstoll szabadalmaztatója " megnevezéssel 1000 forintos címletű kupronikkel emlékérmét bocsátott ki a szabadalmaztató születésnapján. Az érmével az MNB Bíró László Józsefnek, az íróeszközök forradalmi megújítójának állít emléket.

Azonnal elfogytak a friss kibocsátású amerikai platinaérmék

Platinum EaglePlatinum EagleAlig egy hétig tartott, mire a befektetők és érmegyűjtők maradéktalanul elkapkodták az USA pénzverdéje (US Mint) által 10.000 darabos limitált példányszámban kibocsátott, egyenként 1 uncia platinából vert, „Platinum Eagle" elnevezésű érmét. Az értékesítés volumene meghaladta a 15 millió dollárt. Ezzel az értékesített mennyiség 2.000 darabbal lépte túl a 2009-es és több mint 5.000 darabbal a 2008-as kibocsátást.

500.000 forintos és 50.000 forintos érmét bocsát ki az MNB

 Az 500.000 forintos érme elő és hátlapjaAz 500.000 forintos érme elő és hátlapja

A Magyar Nemzeti Bank 2010-es emlékpénz-kibocsátási programjának megfelelően 2010 augusztus 20-án  két azonos témájú és érmeképű, de eltérő címletű emlékérmét bocsátott ki.

Emlékérme-kibocsátás az Úszó-Európa-bajnokság tiszteletére

 Úszó-Európa-bajnokság előlapÚszó-Európa-bajnokság előlap

A Magyar Nemzeti Bank a hazai rendezésű XXX. Úszó, Műúszó, Műugró és Nyíltvízi Úszó Európa-bajnokság tiszteletére és a kiemelkedően sikeres magyar sportolók teljesítményének elismeréseként 5000 Ft névértékű ezüst emlékpénzérmét bocsát ki Úszó-Európa-bajnokság elnevezéssel. Az érmét az MNB látogatóközpontban valamint interneten vásárolhatják meg az érdeklődők.

Nyilvános konzultáció a 2011. évi emlékérme-kibocsátási program tematikájáról - A jegybank várja az érintettek javaslatait

 www.mnb.huwww.mnb.hu

A Magyar Nemzeti Bank nyilvános konzultációt kezdeményez a jövő évi emlékérme-kibocsátási program tematikájáról. A jegybank a javaslatokat, véleményeket 2010. február 8-ig várja.

Emlékérme-kibocsátás Kálvin János születésének 500. évfordulója alkalmából

 

A Magyar Nemzeti Bank 5000 Ft névértékű, ezüst emlékpénzt bocsát ki Kálvin János születésének 500. évfordulója alkalmából. Az érmét Debrecenben, a Nagytemplomi Református Könyvesboltban, illetve Budapesten, az MNB látogatóközpontjában vásárolhatják meg az érdeklődők.

A nyelvújítás vezéralakja arany és ezüst emlékérmén - Kazinczy Ferenc születésének 250. évfordulóján két emlékérmét ad ki az MNB

 

A Magyar Nemzeti Bank 50000 forint névértékű, arany és 3000 Ft névértékű, ezüst emlékpénzt bocsátott ki 2009. október 27.-én Kazinczy elnevezéssel. A Magyar Nyelv Évében kibocsátott emlékérmékkel tiszteleg az MNB a nyelvújítás vezéralakja előtt. Az érmék kibocsátásának apropóját Kazinczy Ferenc születésének 250. évfordulója adja. Az érméket az MNB látogatóközpontjában, valamint a kibocsátás helyszínén, a Petőfi Irodalmi Múzeumban vásárolhatják meg az érdeklődők.

Most jelent meg a Bécsi Filharmonikusok aranyérme 20 unciás jubileumi kiadása

A 20 unciás aranyérmeA 20 unciás aranyérmeHúsz évvel ezelőtt 1989-ben az Államkincstártól az Osztrák Nemzeti Bank fennhatósága alá került az Osztrák Állami Pénzverde. Ezzel egy időben felhatalmazást kapott a pénzverde arra, hogy gyártson és értékesítsen termékeket a modern numizmatikai és befektetési piacok igényeinek megfelelően. Az egyik legelső újítás egy arany befektetési érme kibocsátása volt: megszületett a Bécsi Filharmonikusok névre keresztelt aranypénz.

Nyilvános konzultáció a forint- és euroutánzatokról szóló MNB-rendeletekről

 www.mnb.huwww.mnb.hu

A Magyar Nemzeti Bank nyilvános konzultációt kezdeményez a forint- és euroutánzatok témakörében kiadandó két új MNB-rendeletről. A jegybank a javaslatokat, véleményeket 2009. október 20-ig várja.

Régi bankjegysorozat utolsó címletei: átváltás meghosszabbítva

 

www.mnb.huwww.mnb.hu A Magyar Nemzeti Bank meghosszabbítja a régi bankjegysor három, utoljára bevont címletének átváltási határidejét. A döntés értelmében a lila („Ady") ötszázas és a zöld („Bartók") ezres ez év vége helyett 2019. szeptember 1-jéig, a barna („Széchenyi") ötezres 2019. július 27-ig lesz átváltható.

„Budapesti Dohány utcai zsinagóga"

„Budapesti Dohány utcai zsinagóga"„Budapesti Dohány utcai zsinagóga"A Magyar Nemzeti Bank 2009. szeptember 6-án - a budapesti Dohány utcai zsinagóga alapításának 150. évfordulója alkalmából - „Budapesti Dohány utcai zsinagóga" megnevezéssel 5000 forint névértékű, ezüst emlékérmét bocsátott ki.

Jótékonysági árverést tartott a Magyar Nemzeti Bank - 37,3 millió forint árverési bevétel az új kétszázas érmék próbavereteiből

 

A jegybank jótékony céllal elárverezte az új kétszáz forintos érme próbavereteit összesen 37,3 millió forintért. Az így befolyt összegből szervezetenként 18.650.000 forintot kap a Magyar Koraszülött és Újszülött Mentő Alapítvány illetve a Magyar Vakok és Gyengénlátók Országos Szövetsége.

Mától lehet fizetni az új kétszázas érménkkel - Az érme és a kétszázas bankjegy még öt hónapig párhuzamosan forgalomban marad

 Az uj 200 Ft-os előlapjaAz uj 200 Ft-os előlapja

Ma 2009. június 15.-én bocsátja ki a Magyar Nemzeti Bank az új kétszáz forintos érmét. A kétszáz forintos érme és a bankjegy öt hónapig párhuzamosan marad a forgalomban, de november 16-ától már csak az érme lesz törvényes fizetőeszköz.

A jegybank jótékonysági árverést tart az új kétszázas érmék próbavereteiből

A jegybank először szervez árverést, így hasznosítva az új fémpénz próbavereteit. Az árverés bevételét az MNB jótékonysági célra fordítja, a befolyó összeg kedvezményezettjei a Magyar Koraszülött és Újszülött Mentő Alapítvány és a Magyar Vakok és Gyengénlátók Országos Szövetsége.

"Bánki Donát" emlékérme

"Bánki Donát" 1000 Ft-os emlékérme előlap"Bánki Donát" 1000 Ft-os emlékérme előlapA Magyar Nemzeti Bank 2009. június 4-én - Bánki Donát születésének 150. évfordulója alkalmából - „Bánki Donát" megnevezéssel 1000 forint névértékű, réz-nikkel ötvözetű emlékérmét bocsátott ki.

"Radnóti" emlékérme

Radnóti 5000 Ft-os emlékérme előlapRadnóti 5000 Ft-os emlékérme előlapA Magyar Nemzeti Bank 2009. május 19-én - Radnóti Miklós születésének 100. évfordulója alkalmából - „Radnóti" megnevezéssel 5000 forint névértékű, ezüst emlékérmét bocsátott ki.

Egyre többször találkozunk velük - Már több mint 20 millió darab megújult bankjegy van forgalomban

 

Már több mint 20 millió darab van forgalomban a Magyar Nemzeti Bank által 2009. április 15-én kibocsátott, megújult bankjegyekből. Az egyes címletek korszerűbb változatai megjelenésükben a korábbiakkal csaknem megegyezők, azonban további, a hamisítást nehezítő biztonsági elemeket is tartalmaznak. Az 1000 forintosra ezen túlmenően új, ezüstszínű, a környezeti hatásoknak ellenálló, a hétköznapi vásárlási helyzetekben könnyen ellenőrizhető hologram hatású fémcsík került, továbbá fekete színűre változott a sorszáma is.

Már 15.500.000 kétszázas érme van készen - Gőzerővel készülnek az új fémpénzek a nyári váltásra

www.mnb.huhttp://www.mnb.hu/  

Megkezdődött a kétszázas érme tömeges gyártása. A kétféle fémből álló érméből év végéig 71 millió készül, ebből 15,5 millió darabot már le is gyártott a Magyar Pénzverő Zrt. Az érmét először június közepén lehet majd kézbe venni.

Megújított bankjegyeket bocsát ki a jegybank

 

A Magyar Nemzeti Bank 2009. április 15-től megújított bankjegyeket bocsát ki. Az egyes címletek korszerűbb változatai megjelenésükben a korábbiakkal csaknem megegyezők, azonban további, fokozott védelmet nyújtó, hamisítást nehezítő grafikai elemeket is tartalmaznak.

Emlékérme a tokaji történelmi borvidékről - Hattagúra bővül a magyarországi világörökséget bemutató sorozat

 Tokaji Borvidék érme - hátlapTokaji Borvidék érme - hátlap

A Magyar Nemzeti Bank 5000 Ft névértékű, ezüst emlékpénzt bocsátott ki  2008. november 4-én Budapesten a tokaji történelmi borvidékről.

A Lánchíd lesz a 200 forintos érmén - Közel százezren szavaztak a győztes motívumra

Ez lesz az új 200-ason...Ez lesz az új 200-ason... 

A vártnál többen, csaknem kétszázezren vettek részt a Magyar Nemzeti Bank szavazásán, ahol a leendő 200 forintos érme képét lehetett kiválasztani. A szavazatok több mint felét a Lánchíd szerezte meg, így legrégebbi és legnépszerűbb Duna-hidunk szerepel majd legújabb érménken.

Emlékérme-kibocsátás: Siklósi vár ezüst emlékérme -Új taggal bővül a Magyar várak sorozat

  Siklós 5000 Ft-os ezüstérme - előlapSiklós 5000 Ft-os ezüstérme - előlap

A Magyar Nemzeti Bank 2008. június 4-én új, 5000 forint névértékű ezüst emlékérmét bocsátott ki „Siklósi vár" elnevezéssel. Ezzel a 2004-ben indított Magyar várak sorozat öt tagúvá válik: a visegrádi, a diósgyőri, a munkácsi és a gyulai vár után az MNB az ország egyik legjobb állapotban megmaradt várkastélyát jeleníti meg törvényes fizetőeszközön.

Emlékérme-kibocsátás a XXIX. nyári olimpiai játékok tiszteletére

 XXIX. nyári olimpiai játékok hátlapXXIX. nyári olimpiai játékok hátlap

A Magyar Nemzeti Bank „XXIX. nyári olimpiai játékok" elnevezéssel 5000 Ft névértékű, ezüst emlékpénzt bocsátott ki 2008 árilis 11-én, tisztelegve a nemzetközi sportélet kiemelkedő eseménye előtt.  

Telefonhírmondó - Emlékérme-kibocsátás a Telefonhírmondó 1. budapesti nyilvános adásá-nak 115. évfordulóján

 

Telefonhírmondó - hátlapTelefonhírmondó - hátlapA Magyar Nemzeti Bank „Telefonhírmondó" elnevezéssel 1000 Ft névértékű, kupronikkel emlékpénzt bocsát ki a Telefonhírmondó 1. budapesti nyilvános adásának 115. évfordulóján, tisztelegve feltalálója, Puskás Tivadar előtt. Ezzel a kibocsátással a „Magyarok szerepe a világ műszaki-tudományos fejlődésében" című emlékérme-sorozat 4 tagúvá bővül. Az érmét a Pénzverő Zrt. mintaboltjaiban, valamint a kibocsátás helyszínén vásárolhatják meg az érdeklődők.

2007 legszebb magyar pénze: a Debreceni Református Nagytemplomot ábrázoló érme

 A Magyar Érmehírlap olvasói a Debreceni Református Nagytemplomot ábrázoló ezüst emlékérmét választották 2007 legszebb magyar pénzének. Az egyházi építészetünk remekei sorozat második darabját, az ötezer forint névértékű ezüst emlékérmét Sz. Egyed Emma szobrászművész tervezte.

 

A 2006-os jubileumi 50 Ft-os az év érméje lett - Internetes szavazók döntöttek a rangos elismerésről

 1956-os 50F előlap1956-os 50 Ft hátlap

A Magyar Nemzeti Bank által 2006-ban kibocsátott jubileumi 50 forintos forgalmi érme, amely az 1956-os forradalomnak és szabadságharcnak állít emléket,  lett az „Év érméje". A díj sorsáról a nagyközönség szavazatai döntöttek.

Tartalom átvétel