Gasztronómia

HORDÓT A BORÁSZNAK, BORTÚRÁT A SZAVAZÓNAK

...és nem hordót a szónoknak, mert itt szó sincsen politikáról! Míg a pártok már a közelgő választás előtti kakasvidalukra készülnek, addig az ifjú borászok békében építgetik szavazótáborukat.

  

Krisna-hívők és a Vegetáriánus Hétfők

 

A Govinda Vega Sarok Étteremben tartott sajtótájékoztatón megtudhattuk, hogy a Magyar Krisna-tudatú Hívők Közössége csatlakozott egy nemzetközi kezdeményezéshez, a Vegetáriánus Hétfők-höz, vagyis a vegetáriánus életmód propagálásához.

Előjegyezve hungaricum címre – a Dobos-torta

 

2010.márciusában a Fészek Művészklub vendégszerető falai között találkoztak újságírók a magyar gasztronómia jeles képviselőivel;  Éliás Tiborral, a Dobos cukrászat történetének és a mester hagyatékának kutatójával-gyűjtőjével, valamint Pataki Jánossal, a hazai „cukrász-művészet" mai mesterével, aki elkötelezte magát  Dobos C. József  egyedi receptjének eredeti megvalósítása, a valódi Dobos torta fennmaradása mellett.

Révay András: Hod mi Pivo!

 

 Ha valami rosszul megy, azt is szoktuk rá mondani: csehül állunk vele. Van egy hely Budapesten, ahol ez a kifejezés egészen bizonyosan érvényét veszíti. Pontosabban inkább az ellenkezőjébe csap át. „Csehül" itt azt jelenti: jól, nagyon jól mennek a dolgok.

„Egri borok az Akadémián"

 

Minden várakozást felülmúlva az Egri Borvidék Hegyközségi Tanácsa szervezésében közel 30 borászat mutatkozott be 150 féle nedűvel az egész napon át tartó programon 2010. február 27-én, szombaton a Magyar Tudományos Akadémia impozáns épületében. Immár ötödik alkalommal került megrendezésre az „Egri borok az Akadémián", az egri borászok és boraik hagyományos ünnepe.

Révay András: Próbáljunk őszinték lenni!

 

Bármennyire is meglepő, e felszólítás mentes minden politikától. Egy szakácsverseny alkalmával hangzott el. A Magyar Gasztronómiai Egyesület „Hagyomány és evolúció" címmel rendezett versenyt, melynek témája a „magyar tanyasi csirke két szervizben" volt.

SPAR sikerek a FOODAPEST 2010 szakkiállításon

Horváth Ferenc, a SPAR Húsüzem vezetője az elismerő oklevelekkel és díjakkalHorváth Ferenc, a SPAR Húsüzem vezetője az elismerő oklevelekkel és díjakkal 

A SPAR Húsüzem termékei a FOODAPEST 2010 szakkiállításon két kategóriában is elismerő díjat nyertek. A Regnum Csípős Debreceni ,Legjobb sajátmárkás termék díjat', a Regnum Marhasonka ,Innovációs díjat' kapott.

Mozzarella a terítéken

 

A Magyarországi Olasz Kereskedelmi Kamara, együttműködésben a Salernoi Kereskedelmi Kamarával és a külföldön működő Olasz Kereskedelmi Kamarák Szövetségével (Assocamerestero), a Foodapest élelmiszeripari kiállításon bemutatta az eredeti olasz Campania tartományból származó bivaly Mozzarella sajtot.

Mesterszakácsok versenye - Bocuse d’Or Hungary

 

2010. február 21-24. között zajlik a Hungexpon  a FOODAPEST nemzetközi élelmiszer, ital, élelmiszer-gépipari és vendéglátóipari szakkiállítás, együtt az UKBA nemzetközi cukrászati, sütőipari és gasztronómiai szakkiállítással.

Révay András: Az élményborász

 

 Mint eddig mindig, most is több borvidékről érkeztek borászok és összesen huszonhat bort hoztak a Zwack Izabella Borkereskedés legújabb bemutatójára. Néhányat meg is kóstoltunk belőlük.

Varázslatos parfümök és a kávé titokzatos illatvilága

Egy illat felidézheti legkellemesebb emlékeinket: az első randevút vagy az első közös kávézás élményét. Az illatok megalkotása - tartozzanak bár egy asszonyhoz vagy egy csésze kávéhoz - szakértőt követel. A NESPRESSO ezúttal Kelet-Európa egyetlen hivatalos „orrát", Zólyomi Zsolt parfümőrt kérte fel kalauznak az illatok világának felfedezéséhez.

HAGYOMÁNY& EVOLÚCIÓ 2010 - A hazai csúcsgasztronómia legfontosabb szakácsversenye

 

2010. február 21-én került sor a hazai csúcsgasztronómia legfontosabb szakácsversenyének, a Magyar Gasztronómiai Egyesület által kezdeményezett Hagyomány&Evolúciónak a döntőjére a Gerbeaud Ház, amelyen 12 szakács mérkőziöt meg. A döntő témája: a magyar tanyasi csirke két szervizben.

Mámoros győzelem - Megvannak az idei év legjobb pálinkái

 

Tavaly novemberben hirdette meg a Magyar Szeszipari Szövetség és Terméktanács az V. HunDeszt Nemzeti Pálinka- és Nemzetközi Párlatversenyt. A megmérettetésre számos pálinkát, párlatot neveztek, melyek közül szakmai zsűri választotta ki a legjobbakat. A legtöbb elismerésben a Bestillo Pálinkaház párlatai részesültek három champion, négy arany és öt ezüst minősítéssel, így a verseny legeredményesebb pálinkaháza a Bestillo lett.

BRINDZA, LECSÓ, KAPUSZNYIKA - HAGYOMÁNYOS ÉS ELFELEJTETT ÉTELEK A DÉL-ALFÖLDÖN

Több mint 70 hagyományos és modern házi étel receptjét gyűjtötte össze nyílt interaktív projekt keretében a Békés megyei AUT-PONT Alapítvány támogatói és baráti köre. A több, már-már elfelejtett gasztronómiai különlegességet is tartalmazó receptgyűjtemény ingyenesen letölthető.
 

  

Ahányan vagyunk annyiféle kenyeret eszünk

 

Egyre kevesebb kenyeret eszik a magyar. Míg közvetlenül az ezredforduló után egy átlagos honpolgár évente akár 65 kilónyit is elfogyasztott, addig az elmúlt esztendőkben már fejenként 20 kilóval kevesebbet cipeltünk haza a boltokból - vagyis alig 45 kilóra csökkent az éves kenyérfogyasztásunk.

Nemcsak párosan, de édesen is szép az élet

 Friss epertatár mascarponévalFriss epertatár mascarponéval

Közeleg a Valentin nap, mely sokak számára csupán egy szép rózsacsokor vagy egy doboz bonbon ajándékozását jelenti. Valójában viszont, az ünnep gyökerei egészen az ókorig nyúlnak vissza, mai formája pedig csak a 19-20. században alakult ki.  

 

Rohamosan nő a minőségi pálinkafogyasztás

Egy év alatt 3,5 liter tiszta szeszt iszik meg egy átlagos magyar ember. A kereskedelmi főzésű pálinkák aránya évi 10%-kal nő, de még mindig alul marad a bérfőzéshez képest. A fogyasztói szokások is változnak: egyre többen választják a pálinkát a minőségi italok közül, ami főleg a fiatalok körében, évről-évre népszerűbb. A Miskolci Likőrgyár új részlegében kétszer annyi pálinkát tudnak előállítani, mint tavaly.

Latin zene és bor a karácsonyi dalok és a bejglik tömény hatásának enyhítésére.

 Hernádi ZsoltHernádi Zsolt

A karácsonyi dalok sokaságának hallgatásának hatását és a bejglimérgezést enyhítendő, Karácsony második napjának estéjére e-mail-ben kaptam meghívást egy különleges borkóstolóra a belvárosi BorBárba (WineBar).

Jóízű karácsonyi hagyományok a nagyvilágból

 Mézes mákos gubaMézes mákos gubaKarácsony, az egyik legszebb és legmeghittebb ünnep, melynek tiszteletére más országokban is fenségesnél fenségesebb ünnepi vacsorával készülnek az emberek. Sokan tesszük fel magunknak a kérdést puszta kíváncsiságból vagy ötletszerzés céljából, vajon hogyan ünnepelnek az emberek a világ más tájain?

Révay András: Kettős ünnep

 

 Ha egy új étterem megnyitásán mintegy kétszáz vendég van jelen, az már önmagában is arról árulkodik, hogy valami különlegességről van szó. Hát még, ha hozzátesszük, hogy ezen a rendezvényen huszonhárom fogásos ételsort szolgáltak fel!

Pódiumon az eredetvédett pálinkák

„A minőségi pálinka a legrangosabb nemzetközi párlatokkal is felveszi a versenyt!" - fogalmazott a magyar pálinka népszerűsítésre megrendezett „Pálinkaakadémián" Barabás Attila, a Pálinka Nemzeti Tanács tagja. Az este folyamán, az első alkalommal megrendezett pálinka-koktélversenyen Magyarország csúcsmixerei is megmérkőztek egymással. Az első helyezettnek járó kupát a Táltos fantázianévre keresztelt koktél nyerte el.

Különlegesen fűszerezett pálinkák

A Zsindelyes Pálinkafőzde innovatív ötletei úgy tűnik, hogy kifogyhatatlanok, hisz december elején mutatták be azon pálinka különlegességeket, amelyek a legújabb fejlesztésük eredményei.

 

 

Révay András: Felejtsük el Noét!

 

 Könnyen lehetséges, hogy néhány év múlva, ha azt a szót halljuk: Ararát, már nem az Özönvíz hajósa jut majd először eszünkbe. Sőt, valószínűleg még a víz sem. Valami másfajta ital azért igen!

Az Év Bortermelője 2009.

 A jelöltekA jelöltek

2009. december 4-én a Vörösmarty Irodaházban került sor a Magyar Bor Akadémia által gondozott Év Bortermelője cím odaítélésére, amely a magyar borászok által elnyerhető legrangosabb kitüntetés.

Révay András: Történelmi pillanat

 

Sokszor, sok helyzetre használták ezt a kifejezést, utólag gyakran kiderült: feleslegesen. Reméljük, most helytálló a használata, valóban történelmi pillanat tanúi voltak, akik látták, amint a Mezőgazdasági Múzeumban négy palackot egy vitrinbe zárnak.

Révay András: Korán jött a Mikulás

 

 Két nappal korábban érkezett a Mikulás a budapesti Pozsonyi útra, a Szent István Borszaküzletbe. Valószínűleg azért tette, hogy maradjon még ideje a gyerekeknek szánt ajándékok csomagolására, szállítására. Ide ugyanis nem játékokkal vagy édességgel megrakodva jött. Nem hozott semmi mást, csakis jó borokat!

Révay András: A bor nem csak termék

 

 Sokkal több annál! Erről minden kétséget kizáróan meggyőzte vendégeit az Esterházy Wein GmbH, a budapesti osztrák nagykövetségen rendezett bemutatón. A 251 évre visszatekintő borászat a szavaknál hihetőbb módon igazolta: nem véletlenül örvend nagy tekintélynek.

Révay András: Emlékmű a Lacinak

 

 Megnyílt a hatodik Újbor és Sajtfesztivál, ahol már közvetlenül a nyitás utáni pillanatokban rengetegen voltak kíváncsiak a friss borokra és a hozzájuk párosítható kitűnő sajtokra. A budapesti Vajdahunyadvár két földszinti terme hamar megtelt kiállítókkal és látogatókkal.

December 6 - A MAGYAR PÁLINKA NAPJA

A Magyar Pálinka Lovagrend Egyesület (MPL) immár negyedik éve december 6-át tartja az év egyik legfontosabb napjának.

 

Révay András: Kísérleti Kadarka

 

 A Kadarka-Kör novemberi találkozóját a budapesti Firkász kávéházban, a korábbi környezetvédelmi miniszter és a Magyar Turizmus Zrt. elnöke is megtisztelte jelenlétével. A vendégek már az idei, a legfrissebb Kadarkát is megkóstolták.

Tartalom átvétel