Sport(szerûség)

Opel Dakar Team márciusi újdonságok

 

Az  Opel Dakar Team új csapata egy hónappal korábban mutatkozott be, mára a Szalay-Bunkoczi kettős már túl van első havas versenyén is.  2010. március 11-én a csapat újabb fejleményekkel állt a nyilvánosság elé. 

Tóth Richárd a PokerStars első magyar profi pókerjátékosa

  Tóth Richárd elnyerte a megtisztelő címet, és a PokerStars színeiben versenyez a jövőben. Richárd pókerpályafutása ezzel újabb mérföldkőhöz érkezett.

Révay András: Sportszerűség, baráti szó

 

 Csakúgy, mint az elmúlt tizenegy évben, az idén is ez a két fogalom jellemzi legjobban a XII. Valentin-napi Páros Teniszversenyt. A Tabáni Tenisz Centerben 2010. február 6-án ismét négy csapat mérkőzik majd a rangos díjakért.

Az 1952-es Helsinki (béke)Olimpia

 

A (M)ilyenek a finnek? Finnország magyar szemmel című kiállításhoz kapcsolódóan délutáni beszélgetésre várják az érdeklődőket a Néprajzi Múzeumba 2010. január 28-án 15.00-17.00 óráig. Megismerhetjük s legsikeresebb magyar szereplést hozó, 1952-es Helsinki Olimpia szervezésének hátterét és megidézhetjük az ottani eseményeket három olimpiai bajnok segítségével.

Aquafittness

 

Néhány évvel ezelőtt több évnyi kihagyás után kedvem támadt ismét sportolni.  Hogy hova menjek, és mihez kezdjek, igen nagy gondot okozott mindaddig, míg rá nem találtam, -egy akkor még számomra új sportra-, az aquafittnessre.

I. Nemzeti Regatta

 Viharos időben óriási küzdelemmel zárta az idényt a III. UNIQA Balaton Regatta mezőnye, ahol Balatonalmádi nyerte a betétfutamként elsőként megrendezett I. Nemzeti Regattát, az abszolút befutó pedig Fonyód önkormányzata lett! A legtöbb hajót a T-Systems ICT indította a II. IT-Telecom Regatta mezőnyében.

Hans-Peter Steinacher olimpiai, világ- és Európa-bajnok vitorlázó is elindul a III. UNIQA Balaton Regatta záró futamán

   

2009. Szeptember 5-én Balatonszemes ad helyet a III. UNIQA Balaton Regatta záró futamának, amelyen Hans-Peter Steinacher osztrák olimpiai, világ- és Európa-bajnok vitorlázó is tiszteletét teszi.

 

Révay András: Balesetmentesen

 

 Befejeződött a 14. Magyar Borok Útja Rallye és a versenyzők balesetmentesen tették meg a kilencszáz kilométeres távot. Egy mondatban így lehet összefoglalni a rendezvény lényegét, de - mint mindig - most is ennél lényegesen többről van szó.

A Sláger Rádió nyerte a rekord számú résztvevővel rajtoló II. Johnnie Walker Média Regattát!

 

A III. UNIQA Balaton Regatta sorozat eddigi legnagyobb létszámú versenye zajlott 2009. augusztus 15-én Balatonaligán. Már a nevezési lista alapján is sejteni lehetett, hogy a mezőny minden eddiginél erősebb lesz, hiszen számos gyors hajó jelezte indulási szándékát. Ennek legfőbb oka, hogy a Balaton keleti medencéjében jóval több az aktív versenyző, mint a nyugati medencében, így több olyan hajó is indult a Grand Prix-n, melyek korábban nem.

 

A BMW a XI. Tabu Old Timer vitorláskupa névadó szponzora

A hagyományosan megrendezett versenyen 1950 előtt épült fatestű cirkálók indulhatnak.

Talmácsi nap a Hungaroringen A 800 köbcentis motor és lovasa ingyenes nyílt napon várja rajongóit

 

Talma rajongói 2009. augusztus 10-én a Hungaroringen találkozhatnak kedvencükkel, aki magával hozza 800 köbcentis Hondáját is, hogy azok a Talma-fanok, akik eddig még nem, most végre élőben láthassák a világbajnok száguldását.

Készülj fel az extrém helyzetekre

A nyár beköszöntével egyre többen hódolnak a szabadtéri extrém sportoknak, főként a vízi sportok szerelmesei. A tapasztalt sportolók mellett azonban nagy számban tűnnek fel lelkes amatőrök is, akik gyorsan, gyakran kellő felkészültség nélkül szeretnének elsajátítani minden apró trükköt.

A BMW Sailing Team nyerte, a Honda csapata pedig különdíjat nyert a II. UNIQA Autós Regattán!

 

Kellemes hátszeles időben rajtoltak el a III. UNIQA Balaton Regatta versenyzői a balatonlellei futamon. A délelőtti 2-3-as Bft. erősségű keleti szél a várakozásoknak megfelelően kitartott fél kettő magasságáig, majd három órára teljesen leállt. Így az idei versenysorozatban rekordnak számító, 106 hajóból álló mezőny, amely a balatonboglári bójánál még meglehetősen összeragadva fordult, a futam végére szétszóródott a tavon. Dániel Gábor versenyigazgató elmondta: ez a verseny a hajók menettulajdonságaival szemben inkább a legénység rutinjáról szólt.

Szépségkirálynők szállnak harcba a katonák ellen a Szaharában.

 

Az ötödik alkalommal megrendezendő Budapest-Bamako a világ legnagyobb amatőr rallyja és a legnagyobb szaharai motorsport esemény. A 2010. január 16-én rajtoló mezőny 16 nap és 8500 kilométer megtétele után érkezik a Mali Köztársaság fővárosába, Bamakoba. Eddig 24 ország 180 csapata nevezett a megmérettetésre. 

Forma-1 pezsgő árverés A G. H. Mumm a közlekedés biztonságáért

 

2009. Augusztus 31-ig bárki megszerezheti a Forma 1 nagydíjak hivatalos pezsgőjének egy különleges palackját, az utazó cirkusz celebritásainak aláírásaival. A befolyó összeggel az ital gyártója, a Pernod Ricard a közlekedés biztonságának javítását támogatja.

Gyönyörű környezetben, Szigliget partjainál száll vízre a III. UNIQA Balaton Regatta mezőnye július 11-én, szombaton.

http://regattaonline.hu/bajnoksag/http://regattaonline.hu/bajnoksag/ A két héttel ezelőtti versenyen tapasztalt szesz élyes szélviszonyok sem törhették meg a III. UNIQA Balaton Regatta amatőr vitorlásverseny-sorozat résztvevőinek lendületét - a II. QUAESTOR Ingatlan Regatta Grand Prix-nek otthont adó Szigliget kikötőjében várhatóan mintegy száz hajó bont majd vitorlát. 

Több ezer látogatót vonzott a sukorói sportfesztivál

Sukoró -evezőspályaSukoró -evezőspályaTöbb mint kétezer-ötszázan adták le nevezésüket a különböző versenyszámokra a 2009. július 4-5-én megrendezett T-Mobile II. Vízi Szabadidősport Fesztiválon, és legalább ennyien szurkoltak a parton a versenyzőknek. A Velencei-tónál megtartott esemény a kajak-kenut és a sárkányevezést népszerűsíti, immár második alkalommal.
 

  

Katamarán a Kékszalagon, a “NincsDE” kampány szelével!

 

A Médiaunió „NincsDE! - rajtad is múlik az egészséged megőrzése!" kampányhoz csatlakozott egy lelkes katamarán, a hét végi Kékszalag vitorlás versenyen is népszerűsítve ezzel a kampány üzenetét.

Szeszélyes időben teljesítették a résztvevők a III. Pilsner Urquell HoReCa Regatta Grand Prix-t.

 

A III. UNIQA Balaton Regatta idei harmadik, balatonboglári futamának 95 hajó vágott neki a változékony balatoni időben, ami a verseny utolsó harmadában alaposan megtréfálta a szerencsét próbáló hajósokat.

A megújult balatonboglári kikötő várja szombaton a III. UNIQA Balaton Regatta mezőnyét!

  http://regattaonline.hu/bajnoksag/http://regattaonline.hu/bajnoksag/

Június 27-én, szombaton a megújult balatonbogl ári kikötő ad otthont az III. UNIQA Balaton Regatta sorozat harmadik állomásának, a III. Pilsner Urquell HoReCa Grand Prix-nek.

Ismét Kékszalag regatta, 41-ed szer...

http://www.kekszalag.hu/http://www.kekszalag.hu/  

A Magyar Vitorlás Szövetség (MVSZ) valamint Balatonfüred Város Önkormányzata idén is összefogott, hogy megrendezze a balatoni nyár talán legnépszerűbb vitorlás eseményét, a Kékszalag regattát. Erről tájékoztatták a sajtót a szervezők valamint a szponzorok képviselői  2009. június 23-án a Budai Kaszinó épületében.

Visszavárunk Ivan Pesic!

 www.uniqa.huhttp://www.uniqa.hu/

Az UNIQA Biztosító minden megtesz annak érdekében, hogy az MKB Veszprém férfi kézilabda csapata teljes létszámmal, a játékosokat februárban ért tragikus támadásban megsérült Ivan Pesic kapussal kiegészülve indulhasson a következő idényben. Ezért társaság úgy döntött, hogy átvállalja a kiváló kézilabdázó rehabilitációs költségeit.

Révay András: Barátok mérkőzése

 

 Van két esemény a hazai társasági életben, ami igen széles körben szolgálhatna példaként. Alapja, sarokköve mindkettőnek azonos és a levonható következtetések is egy irányba mutatnak.

Száz hajó vágott neki a III. UNIQA Balaton Regatta balatonföldvári futamának

 

A Balaton legnagyobb amatőr vitorlásverseny-sorozata magyar -és Európa bajnok vitorlázókkal, és olimpikonokkal tarkított mezőnye ideális vitorlázóidőben vághatott neki a III. UNIQA Balaton Regatta balatonföldvári futamának 20098 június 6-án.

MÁV-START Családi Bringatúra a Balatonnál

 

A MÁV-START Zrt. harmadik alkalommal támogatja, és egyben névadója a fél Balatont megkerülő Családi Bringatúrának.

Kártya, motor, Balaton - Poker Run a 10. Harley-Davidson Fesztiválon

 

A tavalyi Póker Kör sikerén felbuzdulva az idei augusztusi verseny mellett Buza Sándorék a 10. Harley-Davidson Fesztiválon is szerveznek egy kártyás-motoros futamot azoknak a szerencsevadászoknak, akik a pókert szívesen kötik össze egy kis balatoni motorozással.

Szezonnyitó rekorddal rajtolt az UNIQA Balaton Regatta 2009 mezőnye Badacsonyban

http://regattaonline.hu/bajnoksag/http://regattaonline.hu/bajnoksag/  

A rajtvonalon 91 hajó sorakozott fel. A Balaton legnagyobb amatőr vitorlásverseny­sorozata klímafogalommal indult a badacsonyi kikötőből. A sorozat első futamán - a II. WWF Zöld Regattán - a névadó WWF a nevéhez híven a környezetvédelem fontosságára hívta fel a nagyszámú hajós társadalom figyelmet.

Legyen a golf mindenkié - Ismét ingyenes golf hétvége Magyarországon

 

A Magyar Golf Szövetség által először tavaly megrendezett Országos Nyílt Napon több mint ezren ismerkedtek a golffal, ingyenesen, az ország valamely golfpályáján. A sikeren felbuzdulva a Szövetség az idén kétnapos eseményt szervezett, a 2009. május 30-31-i hétvégére.

Zölden rajtol a III. UNIQA Balaton Regatta

A hétvégén rajtol a III. UNIQA Balaton Regatta, a magyar tenger legnagyobb nyílt amatőr vitorlásverseny sorozata. Az első futamnak otthont adó badacsonyi kikötő zöldbe borul a verseny idejére, a szervezők Fenyő Ivánnal és a WWF Magyarországgal közösen a környezetvédelem fontosságára hívják majd fel a figyelmet.

A BROKERNET – UNIQA Sailing Team a hazai és nemzetközi vizek meghódítására készül

 

A BROKERNET-UNIQA Sailing Team tavaly már bizonyított a szakmai közönség előtt, amikor Litkey Farkas vezetésével győzelmet aratott a „legek" vitorlásversenyeként számon tartott Kékszalagon. A csapat az idei szezonra nagy reményekkel, valamint a gyönyörűen felújított Lisa vitorlással készül.

Tartalom átvétel