Belpolitika

Halálos álmok

www.police.huwww.police.hu  

4 év alatt 107-el nőtt azon balesetek száma, melyek fáradtság, konkrétan elalvás miatt keletkeztek. 2005-ről 2006-ra 86-al nőtt az ilyen jellegű balesetek száma, mely növekedésre eddig még nem volt példa, derült ki az Országos Rendőrfőkapitányság Közrendvédelmi és Közlekedésrendészeti Főosztály statisztikájából.

Vajudtak a hegyek... szúnyogot szültek: Önszabályozó ajánlást fogadtak el a hűségszerződésekről a távközlési szolgáltatók

 

A hűségszerződések átlátható, a fogyasztók érdekeit szem előtt tartó, tisztességes és egységes feltételeinek alkalmazása érdekében önszabályo­zó ajánlást fogadtak el a legnagyobb hazai vezetékes és mobil távközlési szolgáltatók. Szerkesztőségünk álláspontja szerint az elfogadott ajánlás - annak betartása esetén-  sem sokat, gyakorlatilag semmit sem változtat a jelenlegi helyzeten, csak a végetnemérően meghosszabodó hűségbetont szünteti meg. A többi kiszolgáltatási szerződési gyakorlat immár jogosan maradhat!

„Infokommunikáció emberközelben” - Szegeden

A Hírközlési és Informatikai Tudományos Egyesület (HTE) 2007. évi kongresszusa a Szegedi Tudományegyetem József Attila Tanulmányi és Információs Központjában zajlott október 5-én,  „Infokommunikáció emberközelben" címszóval.

Világörökségi Fórum az Andrássy útról és történelmi környezetéről

www.unesco.orgwww.unesco.org 

  Immár öt éve, 2002. június 27-én az UNESCO elfogadta a Magyar Köztársaság Kormányának kérelmét, s a világörökségek közé sorolta az Andrássy utat és történelmi környezetét.

Szonda-Figyelő Hogylét-mutató: Romló gazdasági várakozások

Jelenlegi anyagi helyzetJelenlegi anyagi helyzet 

A Szonda Ipsos és a Figyelő közös negyedéves felmérése szerint a lakosság gazdasági várakozásai rosszabbak, mint nyáron voltak. Tíz megkérdezettből hat gondolja úgy, hogy saját háztartásának pénzügyi helyzete kedvezőtlenebb lesz egy év múlva, mint most, és ugyanennyien számítanak az ország gazdasági helyzetének romlására is. Júniusban kevesebben voltak pesszimisták.

Globális felmelegedés hatása Európára és Magyarországra

 Dr. Sólyom LászlóDr. Sólyom László

A Figyelő és a Heti Válasz az elmúlt évek sikeres konferenciái után idén ismét összehívta a politikai és gazdasági élet szereplőit és a hazai környezetvédelmi szakembereket, hogy megvitassák az éghajlatváltozás, a fenntartható fejlődés, valamint a hazai és nemzetközi klímapolitika kihívásaival kapcsolatos nézeteiket.

 

Praktiker: új áruház a Ferihegyi Repülőtér mellett – a kereskedelem egyfajta jövőképe

 

A hazai kiskereskedelem legkorszerűbb barkácsáruházát nyitotta meg Vecsésen a nagyközönség előtt 2007 szeptember 28-án. A Ferihegyi Repülőtér közelében a Praktiker mintegy 1,6 millárd forintos beruházás keretében, ezzel 17-re bővült országos üzlethálózata. Az áruházban 55 ezer termék árát elektronikus árcímke mutatja.

Nagy siker volt: jövőre ismét lesz az Informatikai Biztonság Napja

 http://www.itbn.hu/http://www.itbn.hu/

A mindenkit érdeklő informatikai biztonsággal kapcsolatos szakmai vitákból sokat hallhatott a mai napon (2007. szeptember 26-án, az immár harmadik alkalommal megrendezett Informatikai Biztonság Napján) az a mintegy ezerkétszáz IT-biztonsági szakember, aki részt vett az idei ősz legnagyobb létszámú szakmai eseményén a MOM Parkban.

SZILVANAP TARPÁN

Tarta - szilvanapokTarpa - szilvanapok

Szeptember 28-29-én rendezik meg Tarpán a világhírű szatmári szilva és egyéb zamatos tájjellegű gyümölcspárlatok, no meg a szilvából készült ételek hagyományőrző fesztiválját, a IV. Szatmár-Beregi Szilvanapokat.

Lehet számolni: Milyen nyugdíjjáradékra számíthatunk az eddigi befizetések alapján?

 http://evgyurukcalc.econet.hu/index.htmlhttp://evgyurukcalc.econet.hu/index.html

Mindenki számára hozzáférhető az Évgyűrűk Magánnyugdíjpénztár és a TÁRKI által készített nyugdíj és életpályamodellen alapuló pénztári nyugdíjszámító program, az Évgyűrűk Magánnyugdíjpénztár honlapján, a http://www.evgyuruk.hu/  oldalon.

 

Energiatakarékos és csendes: a ThinkCentre A61e

Lenovo A61eLenovo A61e 

 A Lenovo új életet lehelt az asztali gépek szegmensébe a ThinkCentre A61e ultrakicsi számítógépével.

A hátsó biztonsági övre fókuszál a GRSP és az ORFK OBB

 http://www.grsproadsafety.org/http://www.grsproadsafety.org/

Idén is megszervezi kampányát a biztonsági öv gyakoribb használatáért a GRSP (Global Road Safety Partnership) nemzetközi szervezet hazai képviselete.

 

Verseny az űrben 30 millió dollárért – célpont a Hold

Az orosz Lunahod 1 az "űrkuka", az első holdjáró robotAz orosz Lunahod 1 az "űrkuka", az első holdjáró robotAz X-díj Alapítvány és a Google 2007. szeptember 14.-én bejelentette Santa Monica-ban a Google Lunar X-díjat, egy olyan versenyt, amelynek célja a holdraszállás, fődíja pedig 30 millió dollár. A világ minden részéről érkező magánvállalatok azért fognak versenyezni, hogy ki tud előbb égi kísérőnk felszínére juttatni egy olyan holdjárót, amely képes elvégezni bizonyos feladatokat, például egy 500 méteres táv leküzdését a felszínen, vagy videók, képek és adatok küldése a Földre. 

Fenyegetettség 2007 - konferencia a terrorizmusról

 

http://www.iaa-ass.com/http://www.iaa-ass.com/ A Nemzetközi Terrorizmus Elleni Társadalmi Egyesület (IAA) ,  a Nemzetközi Kábítószer és Terrorellenes Tisztek Szövetsége (NATEA), a Biztonsági és Honvédelmi Kutatások Központja (BHKKA), valamint a Magyar Rendészettudom

Tiltakoznak környezetvédők és csillagászok a budapesti Duna-szakasz kivilágítása ellen

A Fényfolyó - látványtervA Fényfolyó - látványtervMinden politikai elitnek kell valami grandiózus ötlet. Így merült fel most, hogy a Duna budapesti szakaszát és a parti épületeket nagy fényerővel minden éjjel kivilágítsák (energiaparzaló) Fényfolyót hozzanak létre. A fény azonban ilyen mennyiségben már környezetszennyező, ami ellen a köenyezetvédők és a csillagászok már tiltakoznak!

„Ütött a játszóterek órája?"

FótFótA Magyar Máltai Szeretetszolgálat és a Delikát8 „Főzzön játszóteret" program képviselői a mai napon „Ütött a játszóterek órája?" címmel rendeztek 2007. szeptember 12.én konferenciát. A rendezvény a játszóterekkel kapcsolatatos érvényben lévő jogszabályra, a játszóterek jelenlegi helyzetére, és a közelgő határidőre - 2008. december 31. - hívja fel a figyelmet.

Esélyegyenlőséget segítő együttműködési megállapodás - az Országos Cigány Önkormányzat és a MÁV ZRt. között

 Kolompár OrbánKolompár Orbán

Az Országos Cigány Önkormányzat (OCÖ) képviseletében Kolompár Orbán elnök és a MÁV Magyar Államvasutak Zártkörűen Működő Részvénytársaság (MÁV ZRt.) képviseletében Heinczinger István vezérigazgató 2007. szeptember 7-én (pénteken), Budapesten együttműködési megállapodást írt alá.

Baloldaliak és keresztények együtt keresnek kiutat a válságból

  Magyar Szociális Fórum

Baloldali és keresztény gondolkodók nyújtanak egymásnak kezet kedden - 2007 szeptember 11-én -, Budapesten a Magyar Szociális Fórum (MSZF) kezdeményezte Igazságosabb és testvériesebb társadalomért című konferencia keretében.

 

Kerékpározásra és egészséges életmódra - ösztönöz a Groupama

 Mobilitási HétMobilitási Hét

A Groupama Biztosító az Európai Mobilitási Hét keretében zajló rendezvénysorozat támogatójaként a kerékpározás elkötelezett híve. A kerékpározás szeretete nem új keletű a Groupama Biztosítónál, hiszen a társaság a Mountain Bike Magyar Kupasorozat névadó támogatója, illetve két éve zajlik a Zöld Mozgalom elnevezésű országos programsorozatuk is.

Sanghajban és Dalianban hoz létre kutatóközpontot a BT

BT Az északkelet-kínai Dalianban technológiai és kiszolgáló központ, Sanghajban pedig K+F bázis létrehozását jelentette be a BT (korábban British Telecom) a Világgazdasági Fórum nyári ülésszakán. A lépés jól mutatja, hogy az olcsó termelés mellett egyre több cég lát fantáziát Kína óriási szellemi potenciáljának kihasználásában is.

Ma nyílik a Mobilshow

 Mobilshow

Nagyszabású informatikai és mobil-innovációs kiállítás nyílik szeptember 8.-án a HUNGEXPO Budapesti Vásárközpontban.

 

Gyurcsány Ferenc beszéde a Pekingi Gazdasági Fórumon

Gyurcsány Ferenc a Sanghaji Gazdasági FórumonGyurcsány Ferenc a Pekingi Gazdasági FórumonGyurcsány Ferenc minisztrelnök kínai látogatása során Pekingben gazdasági fórumon vett részt 2007 szeptember 3-án, ahol beszédet mondott. Beszédét szószerinti leiratban idézzük.

A Magyar Köztársaság Külügyminisztériumának körtávirata a Magyar Gardáról szóló tájékoztatáshoz

 

Mint ismeretes a Külügyminsztárium rendszeresen táviratban instruálja a nagyköveteket, miként kezeljék a magyar belpoltika eseményeit. Ezek a táviratok általában titkosak, de van amikor nyilvánosságra hozzák õket. Most a Magyar Gárdával kapcsolatos ilyen instrukciót hozta a külügy a mai napon nyilvánosságra, amit szószerint közlünk. Emlékeztetni szeretnénk olvasóinkat, hogy a Magyar Gárda és a hasonló szervezetek csak az MDF, az MSZP és Gyurcsány Ferenc miniszterelnök szerint jelent veszélyt a többi parlamenti párt szerint, beleértve az SZDSZ-t is, NEM.

Magyar Szociális Fórum: Szolidaritás a BKV dolgozók munkabeszüntetésével

 Magyar Szociális FórumMagyar Szociális Fórum

   A Magyar Szociális Fórum Kerekasztala szolidaritásáról biztosítja a Budapesti Közlekedési Vállalat dolgozóinak jogos követelésekért folytatott harcát, ennek részeként pedig a munkabeszüntetést is.

Baloldaliak és keresztények közös fellépése egy igazságosabb és testvériesebb társadalomért

Magyar Szociális FórumIgazságosabb és testvériesebb társadalomért címmel szeptember 11-én konferenciát rendeznek Budapesten a Központi Papnevelõ Intézetben. A szervezõk célja, hogy feltárják és megjelöljék azokat a baloldali és katolikus szociális-etikai értékeket, amelyek alkalmasak lehetnek arra, hogy kiutat mutassanak az ország erkölcsi-politikai-társadalmi válságából.

A Magyarországi Református Egyház Zsinata Elnökségének állásfoglalása a Magyar Köztársaság Kormányának állásfoglalásáról

 [2007-08-29]Magyarországi Református Egyház aggódva figyeli az elmúlt öt napban folyó intézményes figyelemelterelést a társadalom valóságos problémáiról, különös tekintettel a közel egy évvel ezelõtti zavargásokra.

Méltánytalan támadások az Egyház ellen

www.katolikus.huwww.katolikus.hu Igazságtalan, méltánytalan és durva támadások érték a Magyar Katolikus Egyházat az elmúlt napokban újságírók, politikusok és magukat értelmiséginek nevezõ személyek részérõl a Magyar Gárda nevû szervezet megalakulásával és több más témával kapcsolatban. Értetlenül állunk az idõzített egyházellenesség hulláma elõtt.

Közlemény az egyházfinanszírozási egyeztetésrõl [2007-08-27]

 A katolikus, református, evangélikus egyház valamint a Mazsihisz elnökségei augusztus 27-én találkoztak az Oktatási Minisztériumban Hiller István miniszter úrral. A találkozó témája az egyházfinanszirozási rendszerrõl való egyeztetés volt.

Magyar Szociális Fórum Kerekasztal:Demokratikus összefogással a Gyurcsány-kormány antiszociális politikája ellen

 Magyar Szociális Fórum A Magyar Szociális Fórum Kerekasztalának közleményt adott ki, mert aggasztják a Gyurcsány Kabinet egyre nagyobb tömeget a gazdasági kilátástalanságba taszító, ugyanakkor emberi és szocialis-humanitárius szempontokat mellõzõ intézkedései, mely ellen közleménnyel tiltakozik, illetve társadalmi összefogást sürget. Közleményüket az alábbiakban teljes terjedelmében közöljük:

Az EU folyamatosan egyeztet Kínával az egészségre veszélyes termékekrõl

  Mérgezõ termék!Mérgezõ termék!Az Európai Bizottság szorosan együttmûködik Kínával annak érdekében, hogy megelõzzék újabb veszélyes anyagokat tartalmazó termékek európai piacra kerülését.

Tartalom átvétel