Európai Unió

Németországi magyarok tárgyilagosságot szorgalmaznak Magyarországgal kapcsolatban

A Németországi Magyar Szervezetek Szövetsége (BUOD) hétfőn nyílt levélben fordult az Európai Parlament (EP) német képviselőihez, kérve tőlük, hogy a Magyarországgal kapcsolatos vitákban törekedjenek tárgyilagosságra és kerüljék a kettős mérce alkalmazását.

 

Adamis Anna Pro Urbe Díjat kapott

Dr. Adamis Anna zeneszövegírót, író-költőt, élő legendát szülővárosa, a felvidéki Gúta (Kolárovo) kiemelt díjban részesítette. A Város Önkormányzati Testületének határozata alapján Dr. Adamis Annát Gúta Város Díjával - Pro Urbe Díjjal - tüntette ki kiemelkedő művészi munkája és elkötelezett emberi magatartása elismeréseképpen.

 

Záró programok az Európa Pontban

Végéhez közeledik az Európa Pont programsorozata, színházzal és koncertekkel köszönti a nyarat. A tavasz utolsó hónapja a nyár előszobája: nyitnak a strandok, a kertmozik és a nyári utazások tervei készülnek. E fontos teendők közepette érdemes egy kis időt szakítani, és ellátogatni az Európa Pontba.

 

Mi vagyunk Európa!

Már csak 2, azaz kettő nap, és lezárul a Mi vagyunk Európa! program esszéversenyére való jelentkezés! A Mi vagyunk Európa! program szervezői 2013. május 17-én éjfélig várják a 12-18 éves borsodi és szabolcsi diákok 3-5 oldalas írásait arról, hogy mit gondolnak az Európai Unióról.

 

Euroidióták: Brüsszel szeretné kiszorítani a nem hibrid és nem ellenőrizhető fajtákat és magokat a termesztésből

Európai Bizottság által előterjesztett új törvény illegálissá tenné az olyan zöldségmagok „termesztésre való használatát, szaporítását és kereskedelmét", amelyet a bürokráciagépezet által Közösségi Növényfajta Hivatal néven létrehozott hatóság nem „tesztelt, hagyott jóvá és fogadott el".

Nem jogi, hanem politikai vádak érik Magyarországot

Navracsics Tibor miniszterelnök-helyettes szerint az európai intézmények nem jogi bírálatokat, hanem politikai vádakat fogalmaznak meg Magyarországgal szemben.

A "kommersz" szeszesitalok adózási megkülönböztetése nem ütközik az uniós jogba

Magyarország továbbra sem kívánja módosítani a jövedéki adóról szóló törvényt. A kormány álláspontja szerint a Bizottság által vitatott magyar jogszabályhely teljes mértékben megfelel a közösségi jognak.

Üzleti ötlet társul a kutatói kérdéshez az ELTE és a BME új informatikai doktori képzési központjában

Tizenhat hazai informatikus doktorandusz kapcsolódott be az ELTE-n és a Műegyetemen elindult új nemzetközi doktori programba. A cél, hogy az ipari partnerek bevonásával és üzleti mentorok közreműködésével folytatott képzésen, a tudományos eredmények mellett, üzletileg sikeressé fejleszthető alkalmazásokat dolgozzanak ki a fiatal szakemberek. Az EIT ICT Labs doktori képzési központját Helsinki, Párizs, Rennes, Stockholm és Trento után, Budapesten nyitotta meg 2013. április 26-án Willem Jonker, a nemzetközi innovációs szervezet vezérigazgatója.

AZ EU ÁLTAL FINANSZÍROZOTT OPTIX PROJEKT ÁTTÖRÉST HOZ A ROBBANÓANYAGOK FELDERÍTÉSÉBEN

A fejlett optikai technológián alapuló eszköz kevesebb mint 1 mg tömegű robbanóanyagot is képes kimutatni akár 20 méteres távolságból is. A nemzetközi Optix konzorcium sikeresen fejlesztett ki és tesztelt egy hordozható prototípust, amely rendkívül kis mennyiségű robbanóanyagot is képes kimutatni 20 méteres távolságból, ez a rendőrségnek és a biztonsági erőknek felbecsülhetetlenül nagy segítséget jelent a bombatámadások elleni harcban. A spanyol Indra által vezetett Optix konzorcium 2,4 millió euró támogatást kapott az Európai Bizottságtól a projektre.

 

Európa-nap

Európa-nap a Kiscsillaggal és hét ország neves jazz-zenészeivel, 2013. május 11-én, szombaton, a budapesti Erzsébet téren! Az egész napos programok között a kicsik és az idősebbek, a jazz, a gospel, a blues, a klasszikus és a rockzene rajongói, valamint a színház szerelmesei is találnak majd kedvükre valót.

 

Az Európai Értékpapír-piaci Hatóság elnöke Budapesten

A nemzeti pénzügyi felügyeleti hatóságok részvételével működő Európai Értékpapír-piaci Hatóság (European Securities and Markets Authority - ESMA) elnöke, Steven Maijoor a PSZÁF elnökének, Szász Károlynak a meghívására 2013. április 16-17-én Magyarországra látogatott.

A kultúrához való hozzáférés előmozdításáról értekeznek Európa kulturális miniszterei

Hétfőn kezdődik az Európa Tanács (ET) 10. Kulturális Miniszteri Konferenciája Moszkvában.  Az esemény során a miniszterek megvitatják, hogyan járul hozzá a kultúrában való részvétel a demokrácia előmozdításához. Megvizsgálják továbbá, milyen jó gyakorlatok és szakpolitikai innovációk vannak a területen. Hazánk delegációját Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere vezeti.

 

A ciprusi válság politikai aspektusa

Úgy tűnik, Ciprusnak sikerült elkerülnie a csődöt. Igaz, van egész sor sarkalatos kérdés. Az egyik, hogy mi is az Európában sok tekintetben példa nélküli válság igazi oka. UPDATED: 2013-03-27 16:55:56

A magyar új törvényeknél is olcsóbb lesz céget alapitani és fenntartani Ausztriában – az ország betölti a Ciprus miatti űrt

A Die Kurier osztrák újság számolt be róla, hogy Ausztria megk9önnyiti a kft-k (GMBH) alapítását  2013 azaz ez év júliusától. Az intézkedés oka nyilvánvaló, Ausztria vonzó célterülete lehet a Cirusról távozó cégeknek. Ugyanakkor vonzó alternativát kínál az új magyar polgári törvénykönyv miatt itthon hatszorosára dráguló KFT-k számára.

 

Ciprus kifosztása végleges – hajnalban megszületett az „önkéntes alku”

Cseppet sem önkéntesen, de megszületett a bankalku a ciprusi váláság rendezésére, melynek hatása egy vesztett háború utáni hadisarccal azonos. Azaz az ország lakosainak részleges kifosztásával. Ezt az érzést Magyarország a második világháború után megismerhette.

 

Mi vagyunk Európa

2013. március 21-én délelőtt Budapesten az Európai Unió Házában, az Európa Pontban villámvetélkedővel indult útjára a Mi vagyunk Európa program. Mi vagyunk Európa! -Farkas Bertalan és Biros Péter vezette diákcsapatok mérték össze tudásukat az új európai uniós vetélkedő programindító sajtótájékoztatóján.

 

Ciprus (talán) megállapodott az EU-val és az IMF-fel- teljesen törvényesen ellopják a betétesek pénzének egy részét

A ciprusi kormány megállapodott az Európai Unióval és a Nemzetközi Valutaalappal, hogy 20 százalékos adót vetnek ki a Bank of Cyprusban lévő, 100 ezer euró feletti betétekre, és 4 százalékot a többi pénzintézet hasonló nagyságú betéteire - közölte 2013. március 23-án szombaton késő  este egy kormányzati forrás. Az érkező hírek ellentmondásosak, mások szerint még nincsen megállapodás, mert az IMF mindig újabb követelésekkel áll elő. Talán vasárnap dél felé vagy hétfőn már biztosat lehet tudni.

 

Pénzügyi szükségállapot Cipruson

Ciprus kormánya korlátozásokat vezet be a pénzmozgásokra a gazdaságban beállt „rendkívüli állapotok" miatt. A szavazásra bocsájtott törvénytervezetben több tucat ilyen intézkedést fogalmaztak meg. Szombaton szavaznak újra a statáriumról, azaz a megtakarítások egy részének elkonfiskálásáról.

Németország hivatalosan is kéri a görög pénzügyek feletti irányítást

Már többször próbálkoztak ezzel korábban sikertelenül, a jelenlegitől kissé eltérő körülmények között. Németország Angela Merkeljének azonban sikerülhet, ami elődjeinek nem: vérontás nélkül leigáznia egy országot és állampolgárait adós rabszolga sorba hajtani. A Reuters kizárólagos híradása szerint „Németország egyre komolyabban követeli, hogy Görögország adja át a saját költségvetési politikája feletti irányítást az európai intézményeknek, a második mentőcsomag folyósítása fejében." A Reuters hozzáteszi: „Az eurózónán belül folyamatos tárgyalások zajlanak arról, hogyan lehet az országok számára nyújtott, folyamatosan célt tévesztő mentőprogramokat helyes vágányra terelni, valamint, hogy az ilyen esetek felett vajon szemet hunyjanak-e vagy keményen reagáljanak."

 

Határérték feletti lószint Romániában

Leállították Romániában a gyártó kérésére az "Ardealul" marhahúskonzervek értékesítését, mert felmerült a gyanú, hogy lóhús került az összetevők közé - közölte vasárnap a román Mediafax hírügynökség.

 

Új európai szabályok a vásárlói panaszok gyorsabb rendezésére

A be nem vált szolgáltatások vagy termékek megvásárlói ezentúl gyorsan, olcsón és igazságosan, hosszadalmas bírósági eljárás nélkül érvényt szerezhetnek igazuknak a Parlament két keddi döntésének köszönhetően. Az elfogadott két jogszabály elsősorban az internetes és más országban történő vásárlások terén kínál segítséget.

Bundabotrányok megelőzéséért az EU Parlamentje európai szinten büntetné a csalást

Az európai országok vezessenek be egységes büntetési tételeket a sportot elöntő korrupció ellen, és fogadjanak el etikai kódexet a focimeccsek résztvevői, kéri a Parlamentben csütörtökön elfogadott állásfoglalás.

 

Ausztriában a munkamentes vasárnapért küzdenek

2013. március 3-án Európa több nagyvárosban felhívták a figyelmet a munkamentes vasárnap tiszteletben tartására.

Romániát nem érdekli többé a schengeni csatlakozás, ha ismét elhalasztják felvételét

Romániát nem érdekli többé a schengeni csatlakozás, ha az uniós belügyminiszterek jövő heti tanácskozásán ismét elhalasztják az ország felvételét a határellenőrzés nélküli övezetbe - jelentette ki Titus Corlatean román külügyminiszter egy tévéinterjúban, amelyről szombaton számolt be a Mediafax hírügynökség.

Hegyek és tengerek között

Elkészült a Hegyek és tengerek között c. dokumentumfilm-sorozat és szociológia kutatás a bevándorlókról és a hozzájuk fűződő attitűdökről. Az Európai Unió Európai Integrációs Alapjának támogatásával a Katapult Film hatrészes dokumentumfilm-sorozatot készített Hegyek és tengerek között címmel.

 

Új kulturális útvonalak részesévé válhat Magyarország

„Magyarország csatlakozik az Európa Tanács 2010-ben létrehozott, a Kulturális útvonalakról szóló kibővített részleges megállapodásához, ezzel is erősítve a közös európai identitást és a kulturális kapcsolatokat a régióban"- jelentette be Hammerstein Judit, az EMMI kultúráért felelős helyettes államtitkára a Sok központú Közép-Európa: kulturális kapcsolatok Közép-Európában című nemzetközi konferencia vitaindító előadásán.

 

Bulgáriában a rendőrség átállt a tüntetők oldalára a "bankárkormány" ellenében

A virágok háborújaA virágok háborújaNincs benne a Híradóban: Bulgáriában 300.000 ember tüntet a megszorítások, az adóemelések, a magas rezsiszámlák, a megfizethetetlen banki kamatok és a teljes pénzügyi rendszer ellen. Tízezrek csaptak össze a rendőrséggel az elmúlt napokban, mire a kormány lemondott. Előtte Várnában a rendőrség letette a pajzsokat és gumibotokat, és átállt a tüntetők oldalára. Az országos rendőrkapitány ezt nyilatkozta: "tüntetők, mi veletek vagyunk. Mi azért vagyunk itt, hogy megvédjünk titeket, az emberek jogait és a köztulajdont. Tehát mi veletek vagyunk."

ENSZ – HITA üzleti fórum Bécsben

A Nemzeti Külgazdasági Hivatal (HITA) feladatul tűzte ki, hogy a hazai KKV-k számára elérhető közelségbe hozza a nemzetközi intézményeket, mint potenciális „célpiacokat". Ennek egyik újabb állomása, hogy a Nemzeti Külgazdasági Hivatal több mint ötven hazai vállalkozás részvételével - együttműködve az ENSZ bécsi kirendeltségével, valamint Magyarország ENSZ Állandó Képviseletével - 2013. február 14-én az ENSZ bécsi székházában üzleti fórumot tartott.

Mire készül a svájci hadsereg? Lázadás lesz Európában a szegénység miatt?

John R. Schindler, az amerikai Tengerészeti Főiskola nemzetbiztonsági szakának professzora érdekes cikket tett közzé három napja. Minden jel arra mutat, hogy Svájc, az európai zavargások esetleges elmérgesedésére és/vagy kiterjedésére számít. Nehéz megmondani, hogy a svájci illetékesek a veszély erősödését látják, vagy csupán az állam hatalmát akarják kiterjeszteni (ami valljuk meg nem ritka lépés manapság), egy biztos, egy ilyen intézkedés sokakban kelt félelmet, az amúgy is bizonytalan időkben.

 

Az Európai Bankúnió várható hatásai

A Joint Venture Szövetség  (JVSZ) és együttműködő partnerei, a Magyarországi Brit Kereskedelmi Kamara,  a Magyar-Francia Kereskedelmi és Iparkamara, a Holland-Magyar Kereskedelmi Kamara, a Magyarországi Olasz Kereskedelmi Kamara, és a Magyarországi Svéd Kereskedelmi Kamara vállalatvezetői fórumot tartott 2013. február 7-én Budapesten.

 

Tartalom átvétel