UFO-Rejtélyek-Para azaz "Nemhivatalos tudományok"

10.000 oldalnyi UFO dokumentumot hoztak nyilvánosságra Ausztráliában

Az Ausztrál Nemzeti Archívum engedélyével (Ausztrália Nemzetközösségi Kormánya nevében), több mint 10.000 oldalnyi ausztrál UFO dokumentum került feltöltésre PDF fájlok formájában az alábbi linkekre.

Rejtélyes jelet fogott a SETI - idegen civilizáció üzenhetett?

Arecibo rádióteleszkópArecibo rádióteleszkóp

Tudósok nem zárják ki, hogy egy földönkívüli civilizáció szándékos üzenetét sikerült befogni.

 

 

Három héttel a bemutató előtt megérkezett a Sirius utolsó előzetese

Több, mint három éve készül a két órás dokumentumfilm, amely eddig soha nem látott felvételeket és bizonyítékokat ígér az idegenek létezésére vonatkozóan.

 

Kiszely István: Ott kell keresni a magyarokat, ahonnan származnak

Egész őstörténetünket 1821-ben találták ki. Kutatásaim során megtaláltam a bécsi kancelláriának azt a leiratát, amelyben fölkérik az osztrák történészeket, hogy a rebellis magyaroknak egy olyan őstörténetet írjanak, amelyre nem büszkék. És akkor kitalálták azt a bohócságot (ma már annak vesszük, ma már elmúlt az ideje), hogy őseink valahol az Ob folyó alsó folyása mentén, az Uráltól keletre együtt éltek a finnekkel. Hál` Istennek a finnek 2003-ban átírták tankönyveiket. Az új finn történelemtankönyvek így kezdődnek: "eddig az volt a nézet, hogy a magyarokkal rokonok vagyunk. Mára kiderült: barátság van, de genetika nincs." Ennyi. Őszinték. Akkor került sor a nagy genetikai vizsgálat végére. Kiszely István jeles magyarságkutató a nagy közönségsikernek örvendő előadása szerkesztett, rövidített változatát olvashatják.

 

A szovjet vezérkar egykori tagja szerint: "Idegen civilizációkkal léptünk kapcsolatba"

Az egykori Szovjetunió Védelmi Minisztériuma olyan titkos projekten dolgozott, amelynek fő célja volt, hogy paranormális képességekkel rendelkező szuperembereket hozzanak létre. A program során tudósok egy csoportja földönkívüli civilizációkkal is kapcsolatba lépett. Minderről a szigorúan titkos projekt korábbi vezetője beszélt most először a nyilvánosság előtt - számolt be 2013. február 21-i számában a Pravda című orosz országos napilap online kiadása.

News24.com: "Miért tagadják az idegenek létezését?"

Éles hangú írásában kéri számon a legolvasottabb afrikai hírportál publicistája a világ vezetőin, hogy a mai napig titkolják a Föld népei előtt az idegenek létezését, megakadályozva ezzel, hogy fejlett technológiájuk az emberi faj javát szolgálhassa. Az afrikai kontinens első számú híroldala ugyan, csak a külső felhasználók részére fenntartott panelen jelentette meg az írást, annak szerzője azonban a portál egyik újságírója.

Holdkelte a Földön avagy elgondolkodtató tények a Holdról

Fantasztikus elképzelés? Realitás? Vagy éppen ezt tudják egyesek, de eltitkolják? Mindenestre érdekes a saját naponta látható kisérőnkről ezt a tizennégy tényt plusz egy következtetést végiggondolni. És közben önkéntelenül bennünk motoszkál a régi magyar mondás:Nem zörög a haraszt ha a szél nem fújja.... Mindenesetre ajánlom előtte a Moon rising azaz Holdkelte című filmet magyar felirattal:http://www.youtube.com/watch?feature=player_embedded&v=V9IgrTtvGcw

Igaz vagy hamis? Egy érdekes dokumentum az UFO jelenségről

 

 

1981. március 6. és 8. között, két hónappal azután, hogy Ronald Reagant az USA 40. elnökévé választották, a CIA akkori igazgatója és még néhány úgynevezett "tanácsadó" az elnöki nyaralóban, Camp Davidben állítólag elképesztő dolgokról tájékoztatta Reagant. A szöveg az utóbbi időkben bukkant fel a Net berkeiben. Elképzelhető az is, hogy tudatos szivárogtatásról - az Oroszországból érkező hírek alapján ez is elképzelhető - vagy akár egy hamis vagy államilag hamisított dokumentumról van szó. Mindenesetre érdekes. Az igazság pedig még mindig odaát van.

Oroszországban nem földi eredetű, 300 millió éves fogaslécet találtak

Vlagyivosztok város egyik lakosa egy fémből készített fogaslécet talált, amelyet szénbe préseltek. A hihetetlen leletet elhozta a tudósoknak. A lelet beható tanulmányozása után a kutatók arra a következtetésre jutottak, hogy a léc 300 millió éves és azt élőlény készítette. Azonban egyelőre nem tudnak választ adni a kérdésre, hogy ki gyártotta ezt az alumínium fogaslécet. UPDATED: 2013-01-27 05:34:33

Medvegyev és a Földönkívüliek

A Davosban a héten kezdődött Világgazdasági Fórum napirendjéről kiszivárgott hír szerint Medvedev orosz miniszterelnök tájékoztatni fogja Obama elnököt, hogy eljött az ideje, hogy a Világ megtudja az igazságot a Földönkívüliekről, és ha az Egyesült Államok nem akar részt venni ennek bejelentésében, akkor a Kreml ezt megteszi saját maga.Az interjúrészlet magyar felirattal:

http://www.youtube.com/watch?v=dCIpB0JcU8Q&feature=player_embedded

Az elfogulatlan kutatás eredménye -- Újabb magyar biológus professzor támogatja az intelligens tervezettséget

Az Értem Egyesület elnökségének tagjai emlékezetes találkozón vettek részt Prof. Fodor István biológussal. A professzor úr kifejezésre juttatta, hogy szeretné aktív támogatásában részesíteni az intelligens tervezettség irányzatát.

Kvantum-szemlélet szigorúan nem kvantumfizikusoknak

A jóga ősi bölcsességének és a (kvantumfizikai gyökerekkel rendelkező) modern tudomány lehetőségeinek ötvözeteként létrejött a - Magyarországon egyedülálló - Kvantum jóga program, amely a test-lélek-tudat harmónia megvalósításának és az öngyógyítás-önfejlesztés elsajátításának eszköze. Alapja a biztonság- és védelempolitikai szakértő Szatmári L. Miklós által kidolgozott Kvantum-szemlélet, ami forradalmi nézőpontváltás a mindennapi élet olyan kihívásait illetően, mint az egyéni és társadalmi (pl. a családon belüli erőszak) vagy az etnikai-vallási (pl. nemzetek közötti) konfliktuskezelés.

Van-e szemét a DNS-ben?

A legfrissebb kutatások porba döntötték a „szemét DNS" koncepcióját és a genom intelligens tervezettsége felé mutatnak.

UFO-t fotózott a Curiosity a Marson

 Ha ez a videót a Földön vették volna fel, akkor nyugodtan mondhattuk volna: repülőgépet filmeztek le. Itt azonban a Marson vagyunk. Itt az egyik felvételsoron két/négy objektumot látunk keresztül repülni az égen. (Képeket lásd a hivatkozott linkeken, valamint az azokból összeállított videót is!)

 

Hogyan tűnt el a torinói lepelben nyugvó test?

A testet nem vették ki a lepelből, ám amikor a bomlásnak meg kellett volna kezdődnie, már nem volt benne. Egy olasz fizikus merész elmélettel válaszol a kérdésre.

Pio atya stigmái és a karbolsav-vád – mi az igazság?

A nyomtatott és az elektronikus média kritikátlanul szajkózza az alaptalan vádat, mely szerint Pio atya karbolsavval idézte elő az oldalán és a végtagjain látható sebeket. A tényszerű cáfolatot Frank M. Rega cikke alapján ismertetjük.

A torinói leplen talált virágpor kétezer éves temetési szokásokra utal

Egy valenciai konferencián Marzia Boi spanyol kutató megerősítette: A leplen elektronmikroszkópos vizsgálattal azonosított pollennyomok a két évezreddel ezelőtti kor legfinomabb olajainak és keneteinek növényi alkotóelemeire utalnak - amelyeket feljegyzések szerint Kis-Ázsia-szerte használtak a temetkezésnél -, és rendkívüli módon maradtak meg az olajokkal együtt a szövetbe ivódva. A lepel így aligha lehet középkori másolat.

Robot harcos - kutya aggyal

Sztálin álma volt az ember majom hibrid hadsereg, a fáradhatatlan, érős és nem gondolkodó katona. Nos nem csak ez. Kísérletek folytak a Nagy Szovjnetúnióban a kutyák fejének átültetésével, illetve egy autónóm rendszerbn történő funkcionális életben tartásával kapcsolatban.

Jön vagy sem UFO-flotta a Földre 2012 év karácsonyán?

Érdekes cikket közölt a Bors online  hétvégi kiadása: http://www.borsonline.hu/news.php?hid=38753. E szerint hatalmas űrhajókból álló flotta közelít a Földhöz, mely 2012 karácsonyára a maya naptár szerinti világvége időpontjára érkezik a bolygónkhoz. Természetesen ezt a NASA tagadja és a Föld felé semmilyen, mások szerint csak meteorok jönnek.

Miért van a férfiaknak mellbimbója? Mélyenszántó tudományos vita egy könnyednek látszó kérdés apropóján.


Újabb fordulóhoz érkezett a Szkeptikus Társaság és az Értem Egyesület között zajló vita az intelligens dizájn elméletéről.

Nagy guruk pszichológiai tanításai Budapesten

Az Integrál Akadémián (Corvinus Egyetem épülete, Bp. XI. Ménesi út 5, 304/ A-B terem) január 9-én 16-18 óráig a világhírű XX. századi indiai szent, Ramana Maharishi pszichológiai tanításait megidéző előadáson vehetnek részt az érdeklődők.

 

Kinek van igaza? Egy nívós vita kapcsán előtérbe került az élővilág eredetének végső dilemmája.

A karácsony nem csak az érzelmek időszaka, hanem lehetővé teszi, hogy az élet nagy kérdéseiről is mélyebben elgondolkozzunk.

Piramisok Magyarországon (a Pilisben) és a Képes Krónika lapjain

III. István megkoronázása (Képes Krónika)III. István megkoronázása (Képes Krónika)Szinte alig tudják, hogy Magyarországon a Pilis szívében ugyanolyan piramisok találhatóak vastag földréteg alatt, mint Boszniában. A 3 piramis helye Árpádvár, Rám-hegy, és Magas (Mágus) Hegy. A 3 hegy tökéletesen ugyanolyan alakban helyezkedik el, mint a 3 gízai piramis, vagyis mint az Orion (Nimród) öve. Cikkünkben ennek a Képes Krónika képein fellelhető nyomait kutatjuk. A cikk végéről letölthető Friedrich Klára-Szakács Gábor: A Tászok tetőtől a boszniai piramisokig című könyve (MEK verzió).

Nostradamus Pannoniáról

NostradamusNostradamusKét évtizede ismerkedtem meg Nostradamussal és 'próféciáival'. Akkoriban nagyon készültek a végső időkre - 2000 körül - és angol nyelvterületen többen is elemezték a lehetséges beteljesüléseket.

Fatima Nap - Tartalom -- 7. rész

Népies szentképNépies szentképA közelmúltban Fatima kegyhelyen történt pápalátogatás kapcsán ismét mindehol megjelentek írások, műsorkban is foglalkoztak a kegyhely történetével, az ottani Maria jelenésekkel kapcsolatban. Néha sok szenzációt keltő pontatlanságot is tartalmazva. Összeállításunkban igyekezünk autentikusan bemutatni az ott történteket és a kegyhelyet, amely sok magyar vonatkozást is tartalmaz.

A Pásztorgyermekek Irodája Fatimában – Secretariado dos Pastorinhos -- 6. rész

1963. február 20-án avatták fel Fatimában a posztulatúra épületét, más néven a Pásztorgyermekek Irodáját.

A fatimai Magyar Kálvária - 5. rész

1964-ben szentelték fel Fatimában a Magyar Kálváriát, amely elsősorban az 1956-ban külföldre menekült honfitársaink adományaiból épült fel.

Fatima, a kegyhely - 4. rész

 Irásunkban a fatimai pápalátogatás helyszínét mutatjuk be

A harmadik fatimai titok története - 3. rész

Szabó Ferenc jezsuita szerzetes a Vatikáni Rádióban ismertette a harmadik fatimai titok felfedésének történetét. II. János Pál pápa az ellene elkövetett 1981. május 13-i merénylet után azt mondta „Nem tudom, ki adta a fegyvert a gyilkos kezébe, de azt tudom, hogy ki térítette el a golyót." 2000-ben, a jubileumi szentévben Joseph Ratzinger bíboros nyilvánosságra hozta a harmadik titkot, amelyről előzőleg kijelentette: „Csalódni fognak azok, akik megrendítő, apokaliptikus kinyilatkoztatást várnak a világ végére vonatkozóan."

A fatimai üzenet három titka - 2. rész

A jelenések során a Szűzanya három titkot bízott a pásztorgyermekekre. Lúcia nővér sokáig nem beszélt ezekről, de amikor az 1940-es években püspöke arra utasította, hogy írja le a titkokat, engedelmeskedett.

Tartalom átvétel
апостиль бюро переводов в московской фирме переводы | auto insurance quotes online | permanent life insurance quotes