Kultúra

Keressük Petőfit! Honvédek élve találtak rá a csatatéren?

A Szegeden élő történész, Dr. Fenyvesi László eljuttatta Patrubány Miklóshoz, a Magyarok Világszövetsége elnökéhez egy újságcikkét, amelyben újraközli Körösi Orbók Kálmánnak, a Fehéregyházával határos Héjjasfalva egykori földesurának írását, amely hitelt érdemlően szólaltatja meg egyik falustársát, egy '48-as honvédet, aki 1849. július 31-én késő este egy honvédtársával együtt a csatatéren rátalált a sebesült Petőfi Sándorra, és - kérésére - bevitte a költőt Héjjasfalvára, amely akkor már hemzsegett orosz katonáktól...

 

3 az 1-ben

3 az 1- ben, melyben ajánlataim ezúttal filmzene a FilMharmonikusokkal, kis utazás a kitörölt fájlok világába az újmédiás trendekkel és végül gyerekügyi lélektúra, avagy az Anyatükör c. könyv.

 

Február a jégbontó hava

Úgy tűnik, jeget még nem bontunk, felmelegedni még nem fogunk, hólapátot még nem tehetjük félre, szánkót még nem vihetjük fel a padlásra, de számtalan program közül válogathatunk. Szemezgessünk a szokásos módon!

 

PandArt pályázat a Lakástrend 2012-n

Idén először fog össze a Lakástrend 2012 Kiállítás és a Fiat Magyarország Kft, hogy teret engedjenek mindenkinek egy kicsit megváltoztatni az új Fiat Panda külsejét.

Budapest Bár Valentin napi koncert

2012. február 14-én szerelmes dalokkal vár mindenkit a Budapest Bár a New Orleans étteremben. A koncerten a Bár repertoárjának legszebb darabjai csendülnek fel, melyekben lesz szó szerelemről, csókról, csalódásról vagy reményről.

FLIEGAUF BENCE: CSAK A SZÉL (Hu/De/Fr) -- Magyarország hivatalos versenyfilmje a 62. Berlinálén

A Magyar Filmunió, a Magyar Nemzeti Filmalap Nemzetközi Részlege sajtótájékoztatót tartott az Anker Klubban az új magyar-német-francia koprodukcióban készült Fliegauf-film 2012. február 9-19. között megrendezendő 62. Berlini Nemzetközi Filmfesztiválon való világpremierje alkalmából. Az előadók: Balog Zoltán, a KIM társadalmi felzárkóztatásért felelős államtitkára, Bereczki Csaba, a Magyar Filmunió és a Magyar Nemzeti Filmalap Zrt. nemzetközi igazgatója, Andrew G. Vajna, a magyar filmipar megújításáért felelős kormánybiztos, valamint Mécs Mónika és Muhi András vezető producerek az Inforg-M&M Filmtől. A délelőtt moderátora Papp Csaba volt a Magyar Filmuniótól. Fliegauf Benedek, mivel még a filmen dolgozik, nem tudott részt venni a sajtó-délelőttön.

Flash Art – a világ vezető kortárs művészeti magazinja magyarul


A Flash Art,  a világ vezető kortárs művészeti magazinja  2012 januárjában elindította magyar nyelvű változatát.A magyar kiadás első számának nyilvános lapbemutatója  2012. január 28-án  zajlott a Műcsarnokban.

Hétköznapi témákról tánccal a kamaszoknak

Kamaszoknak szóló előadást mutat be a Duna Táncműhely 2012. február 9-én a Nemzeti Táncszínházban. Az Ami a szívedet nyomja a tánc nyelvén beszél a tizenéveseket foglalkoztató témákról, problémákról.

 

Révay András: A gazdaságot az oktatás működteti

Az állítás - mely kétségtelenül igaz - nem politikai vagy gazdasági jellegű összejövetelen hangzott el, hanem egy galéria megnyitásán. Bár Budapesten mondták, sajnos nem ránk, hanem Finnországra vonatkozott.

3 az 1-ben

3 az 1-ben és benne a LOFFICE bronzérme, a Formatervezési Díjasok Hágai bemutatkozása és a Vajdaság Paganinije, Lajkó Félix a MÜPÁ-ban.

 

Lakótelepi kiállítás

A művészet emlegetése kapcsán sokszor gondolnánk azt, hogy az az igazi, amit a múzeumok őriznek. Miközben a hétköznapokban megannyi eset cáfol rá erre. Részben azért, mert néha, egyes múzeumi kiállításokról alig győz a látogató kiszabadulni. Részben azért, amiről itt is többször esett szó. Számos olyan kezdeményezésről, melyek közelebb viszik az emberekhez az alkotásokat. Ezek sorába tartozik az a lakótelepi kiállítás mely 2012. február végéig tekinthető meg Dél-Budán.

ARTplacc 2012 - Kortárs Művészeti Napok Tihanyban.

A 2011-ben első alkalommal megrendezett ARTplacc után idén másodszor is sor kerül a tíznapos kortárs művészeti eseményre 2012. augusztus 10. és 20. között.

 

New York, Versailles, Budapest

Bernar VenetBernar Venet

A kortárs francia képzőművészet kiváló alakjának, Bernar Venet-nek a Műcsarnokban 2012. január 26-án megnyílt New York, Versailles, Budapest című  kiállítása a művész több mint 50 éves, bámulatosan koherens életművéről ad átfogó képet.

 

2012. február 2-án kezdődik a 9. Budapesti Nemzetközi Cirkuszfesztivál

A kétévente megrendezett fesztivál látványos ünnep, a résztvevő artisták számára pedig valódi presztízsharc. Idén először a fiatal magyar cirkuszművészek is összemérik erejüket a nemzetközi fesztivál előtt. A manézs világát fotókiállítás mutatja be, a cirkusz szociális funkciójáról pedig egy konferencián osztják meg tapasztalataikat a téma szakértői.

                                                      

3 az 1-ben, és benne háromnapos Víg Végnapjaink Fesztivál a Gödörben valamint visszatekintés egy konferenciára

Végezetül egy különleges csuklópánt bemutatása, ami motivál az aktívabb életmódra.

 

Búcsúzó programok és bemutatók januárban az Új Színházban.

Az Új Galériák mindenkit meghív 2012. január 27-én, péntek délután, 18 órakor tartandó kettős kiállítás megnyitójára az Új Színházba (a Varázshegy bemutatója előtt).

3 az 1-ben és ezúttal gondoltam egy merészet

2 programot ajánlanék, mégpedig a Budapesten és Szegeden dübörgő Jazzmozdonyt, valamint a gasztro kezdeményezést az Első Gourmet Pincét a kulináris élmények rajongóinak. És a maradék 1 a merészségem, melyben megismerhetik Tóth Boglárka tökéletes női székét. Igen, már van ilyen.

 

HAZÁNKBA LÁTOGAT EMMANUEL MOURET FRANCIA RENDEZŐ - A SZERELEM MŰVÉSZETE február 9-től a mozikban!

Emmanuel Mouret francia író-rendező legújabb alkotása, A SZERELEM MŰVÉSZETE című romantikus vígjáték magyarországi premierjére, Budapestre látogat. A párkapcsolatok természetét érzékenyen és szórakoztatóan boncolgató művész, Julie Depardieu mellett, filmjének főszereplője is.  A Locarno Nemzetközi Filmfesztivál, valamint a Montreal Nemzetközi Filmfesztivál versenyprogramjába is meghívott alkotás 2012. február 9-től látható a hazai mozikban.

 

3 az 1-ben, melyben Őry Annamária kedden nyíló kiállítását ajánlanám olvasóink figyelmébe, majd péntekre jazzel spékelt tippem

Következő hét hétfőjén, 2012. január 30-án pedig tiszteleghetünk az Olimpia előtt a százhalombattai „Matrica" Múzeumban. Melyik az érdekesebb? Döntsék el Önök.

 

Visszakerült Mária Terézia portréja a pécsi városházára

Több mint hatvan év után szombaton visszakerült a pécsi városházára Mária Terézia osztrák császárné és magyar királynő portréja.

Emlékmúzeum nyílt Csonka János születésének 160. évfordulóján Budapesten

Csonka János gépészmérnök (1852-1939) születésének 160. évfordulóján emlékmúzeum nyílt vasárnap Budapesten, a XI. kerületben, a Bartók Béla úton abban a házban, ahol a feltaláló eredeti autószerelő műhelye, majd gépgyára működött.

A Magyar Kultúra napja

A magyar kultúra napja alkalmából 2012. január 22-én, Budapesten, a MOM Művelődési Központban Szőcs Géza kultúráért felelős államtitkár ünnepélyes keretek között elindította a MaNDA TV adását. Az adás a http://www.mandatv.hu/ cimen folyamatosan nézhető. A rendezvényen részt vett Hammerstein Judit kultúrpolitikáért helyettes államtitkár is, aki ismertette az új közművelődési koncepció alappilléreit.

 

TÚLÉLŐK

Lukats Andor fotóiLukats Andor fotói

A Petőfi Irodalmi Múzeumban TÚLÉLŐK címmel Lukáts Andor, Kolovratnik Krisztián és Lackfi János november végén megnyílt fotókiállítása 2012. február 10-ig még látogatható.

3 az 1-ben, azaz 2 kiállítás és 1 kreatív érdekesség a mai ajánlatom

Mediterrán hangulat lesz az Országos Széchényi Könyvtárban és új galéria nyílik a nyolcadik kerületben. Zárásként a Creative Selector elindulásáról olvashatnak. Jó olvasást!

 

Előkerültek Deák Ferenc elveszettnek hitt magánlevelei

A magyar kultúra napja alkalmából 2012. január 20-án René Louis Roudaut, Franciaország magyarországi nagykövete ünnepélyesen átadta Szőcs Géza kultúráért felelős államtitkárnak a követségen fellelt, Deák Ferenc által írt magánleveleket és egyéb emlékeket. Az ünnepélyes alkalomra a Magyar Országos Levéltárban került sor, ahol a jelentős eszmei értékkel bíró iratokat el is helyezik az utókor számára.

 

3-az 1-ben, és benne 2 esemény

- Nemzeti Múzeum és KoMa társulat - a Magyar Kultúra Napja alkalmából, és 1 színházi bemutató, a Váltságdíj. Mind 3 nagyon érdekes, ha idejük engedi, ne mulasszák el, menjenek el és nézzék meg.

 

Révay András: Natalia

A művészettörténet számos olyan alkotót ismer, akit csak a keresztnevén emlegetünk. A lengyel művésznő, Natalia LL most megnyílt kiállítása a budapesti Ernst Múzeumban azt jelzi: ez a sor valószínűleg bővülni fog.

3 az 1-ben és benne széles a kínálat

Kezdeném a Néprajzi Múzeum hétvégi programjával és az Adventi album eredményhirdetésével, majd következzék egy kis divat a Sugarbird-del, akik 12 szerencsés lány álmát váltották valóra. A végére egy kuriózum, miként találkozik a Jack Daniel's és a százlábú, és ez nem vicc.

 

BKF Art Kickoff 2012

 

2012. január 20-án, pénteken délután startol a BKF Art Kickoff 2012 elnevezésű négynapos, művészeti esemény a Design Terminálban. Design máglyákkal startol a BKF Art Kickoff 2012 a Design Terminálban! Elsőként raknak örömtüzet a város közepén és elsőként rendeznek aktív kiállítást a Design Terminálban. Elsőként rendeznek fesztivált művészeti szakjaiknak.

Tartalom átvétel