Kultúra

„Maria Callas-mesterkurzust” tartanak a Müpában

Elvira: Jessica PrattElvira: Jessica Pratt2017 a reformáció emlékéve, Luther Márton éppen 500 éve szögezte ki téziseit a wittenbergi vártemplom kapujára. Azt azonban kevesebben tudják, hogy a bel canto királynője, Maria Callas halálának 40. évfordulója is éppen az idei évre esik. Ennek a két jeles jubileumnak állít emléket a Müpa és a Pannon Filharmonikusok koprodukciója. Vincenzo Bellini utolsó operáját, A puritánokat május 18-án és 21-én láthatja a budapesti közönség. 

Zenés Állatkerti Esték -- Nyáresti koncertek az Állatkertben: az idei már a 16. évad

Júliusban és augusztusban szerda esténként ismét nyáresti koncertekkel várja a zenebarátokat a Fővárosi Állat- és Növénykert. A hagyományos Zenés Állatkerti Esték koncertsorozat keretében összesen hét előadásra kerül sor, és lesz még egy további jótékonysági meglepetéskoncert is az idén 25. születésnapját ünneplő Állatkerti Alapítvány szervezésében.

 

Révay András: Patara csak egy van

A címet kezdő szó bizonyára sokaknak ismeretlen. Illenék is megmagyarázni, de ezzel egy kicsit még adósak maradunk. Elöljáróban csak annyit, hogy bár komoly történelmi háttér rejtőzik mögötte, most inkább felhőtlen szórakozásra utal.

Baráti Kristóf és Nyikolaj Luganszkij közös koncertje a Zeneakadémián

Két világhírű zenész, Baráti Kristóf hegedűművész és Nyikolaj Luganszkij zongorista különleges kamarakoncertet ad május 6-án a Zeneakadémia Nagytermében. A koncertet a Zeneakadémia Koncertközpont rendezi.

 

Álló tapsos sikerek a MITEM-en

Véget ért a Nemzeti Színház negyedik nemzetközi fesztiválja. A Nemzeti Színház idén negyedik alkalommal rendezte meg nemzetközi színházi fesztiválját, a Madách International Theatre Meeting-et (MITEM). Idén 11 ország 21 produkciója, ebből 18 külföldi és 3 hazai darab szerepelt a fesztiválon.

 

KismaMatiné ötödször az Operaházban

A 2016 évi csoportképA 2016 évi csoportképAz Opera egyik népszerű, új keletű hagyományaként az anyák napját megelőző szombaton (2017. május 6.) ismét a kismamákat várja ezúttal Massenet zenedrámája, a Werther előadására.

Utolsó előadások a Belvárosi Színházban -- Vári Éva búcsúzik a színpadtól

Gyógyír az északi szélre - Fullajtár AndreaGyógyír az északi szélre - Fullajtár Andrea2017. májusában három előadás kerül le az Orlai Produkciós Iroda repertoárjáról. Az Aranytó, A nagy négyes és a Gyógyír északi szélre című előadásokat ebben a hónapban láthatja utoljára a közönség a Belvárosi Színházban. Különösen fontos színháztörténeti pillanat is egyben a Nagy négyes utolsó előadása, hiszen Vári Éva, több évtized után ekkor lép utoljára színpadra.

Ünnepel a táncszakma – Gálaműsor és flashmob a Tánc Világnapján

A klasszikus balett nagymesterének, Jean-Georges Noverre-nek a születésnapjához kötődik a tánc világnapja, amelyet az UNESCO kezdeményezésére minden évben április 29-én ünnepelnek. Ezen a napon, a táncművészet legnagyobb ünnepén a Nemzeti Táncszínház és a Magyar Táncművészek Szövetsége nagyszabású gálaestet rendez a Müpa Fesztivál Színházában, amelynek keretében átadják a Szövetség szakmai díjait. Délelőtt tízperces táncakcióra készül a Góbi Rita Társulat és a Nemzeti Táncszínház a Margit híd déli járdáján.

 

Koncert egy szabad és sokszínű Budapestért

Koncert Budapestért címmel rendez hangversenyt a Budapesti Fesztiválzenekar Fischer Iván vezényletével a Budapest Kongresszusi Központban május 8-án. A koncert egy olyan toleráns, szabad, sokszínű és jókedvű Budapest jövőképét mutatja be, amelynek része a művészi és akadémiai szabadság, és a hátrányos helyzetűek megsegítése is.

 

Megosztott fődíj a független színházi fesztiválon

Az RS9 OFF (lásd: http://euroastra.hu/node/111704) független színházi fesztiválon a zsűri megosztott fődíjat osztott. Így egyenként 300.000 forint jutalomban részesült a Metanoia Artopédia Jég-doktrínák című előadása, a Ziggurat Projekt Esumi és Asao című produkciója és a Gólem Színház Gólemese című előadása.

 

Molière: Tartuffe

2017. május 5-én bemutató Szombathelyen a Weöres Sándor Színházban. Molière darabját megírása után azonnal betiltották, főként bizonyos egyházi körök támadták, mivel az álszent Tartuffe figurájában magát az egyházat látták megcsúfolva. Pedig Molière céltáblája nem a vallás vagy a papság volt, hanem azok, akik az emberi gyengeséget, kiszolgáltatottságot vagy butaságot kihasználva, a hit álarcában egyéni érdekeiket érvényesítik.

 

FUNDAMENTA ‒ AMADEUS pályázatok eredményhirdetése

A Barcsay Teremben megtartott megnyitón ünnepélyes keretek között kihirdették a 2017. évi FUNDAMENTA ‒ AMADEUS Alkotói Ösztöndíjpályázat, valamint a „Kisalkotói Ösztöndíj Pályázat" nyerteseinek a nevét.

 

A Budapesti Fesztiválzenekar újra a Hősök terére készül

Közel 600 fiatal kezdett el próbálni. Több mint ezer táncos láb, közel száz zenész és egy karmester - június 10-én újra a Hősök terén ad ingyenes koncertet a Budapesti Fesztiválzenekar (BFZ)! Az esemény főhősei azok a roma és nem roma, hátrányos helyzetű térségekből érkező és szerencsésebb sorsú fiatalok, akik már februárban elkezdték a felkészülést az ország legkülönbözőbb pontjain.

 

Hollywoodi sikerprodukció érkezik Budapestre

Generációk konfliktusait dolgozza fel az 5. születésnapját ünneplő Zenthe Színház produkciója. Hétköznapi embertelenséget, generációk átörökített sérelmeit feldolgozó előadással érkezik a fővárosba május 19-én a salgótarjáni Zenthe Ferenc Színház.

 

Nemzetközi Egyetemi Színházi Fórumra utazik a JESZ

A Janus Egyetemi Színház társulata Vilniuszba készül, ahol a Litván Nemzeti Dráma Színházban a Kőműves Kelement mutatja be május 12-én. A meghívás az őszi JESZ-es X. Nemzetközi Egyetemi Színházi Találkozó szerves folytatása.

 

Kolozsvári7-et rendez a Bethlen Téri Színház

Május 8. és 14. közt összművészeti kisfesztivált rendez a Bethlen Téri Színház, amelynek középpontjában Kolozsvár és a városhoz köthető művészek állnak. A Kolozsvári7 programjában a tánc- és színházi előadások mellett szerepel bábelőadás, filmvetítés és irodalmi beszélgetés is. A Kolozsvári7 május 8-án Korniss Péter: Volt egyszer egy színház című fotókiállításának megnyitójával indul.

 

Kamarazenei különlegességek a Zeneakadémián

Priya Mitchell nemzetközi hírű hegedűművésznő, Csillagh Katalin zongoraművész és Győri Noémi fuvolaművész különleges koncertet ad a Zeneakadémia Solti Termében, május 3-án a Kamarazene karnyújtásnyira sorozat keretében.

 

Radikális és konzervatív, hagyományos és újszerű, megszokott és újító - ez mind a 2017 tavaszi Budapest Fashion Week-en

Április 28 - 30 között kerül megrendezésre a 2017 tavaszi Budapest Fashion Week. A szervezők ezúttal elegáns díszletek közé, a Városligeti Gundel Étterem Erzsébet Királyné Báltermébe helyezik az eseményt.

 

HIT, SZERETET, REMÉNY - dráma az Örkény Stúdióban

Ödön von Horváth (1901-1938) családja a soknemzetiségű Osztrák-Magyar Monarchia különböző területeiről származott. Iskoláit Budapesten, Münchenben, Prágában és Bécsben végezte. Magyarországon példaképe Ady és Mikszáth volt. Diplomataként, regény- és drámaíróként mutatkozott be. 1923-tól Berlinben már íróként dolgozott, majd Bajorországban telepedett le. A bécsi dialektusban írt, erősen társadalomkritikus drámáit Bécsben mutatták be. A rendkívül ironikus hangvételű Mesél a bécsi erdő című drámája (1926) ugyan Johann Strauss híres keringőjére utal, de a nyárspolgárok életét figurázza ki: ostobaságukat, reménytelenségüket. 1931-ben műveiért megkapta a Kleist-díjat.

REFORMÁCIÓ 500. Ég és Föld – Borsos Miklós és a Biblia

A gyógyító 1982 tus, diópác, papír 325x485 mmGaléria: Ég és Föld - Borsos Miklós és a Biblia(Fotó: KOGART)A gyógyító 1982 tus, diópác, papír 325x485 mmGaléria: Ég és Föld - Borsos Miklós és a Biblia(Fotó: KOGART)Győrben, az Esterházy-palotában folytatódik a Kovács Gábor Művészeti Alapítvány (KOGART) és a Debreceni Református Hittudományi Egyetem (DRHE) tavaly novemberben elindított, a reformáció 500. évfordulója alkalmából rendezett négyállomásos sorozata. A mostani tárlat Borsos Miklós azon munkáit vonultatja fel, amelyeket a Biblia hatása hívott életre.

Azt adják, ami a legfontosabb

A Budapesti Fesztiválzenekar kamaraformációi május 2. és 7. között újra a nyakukba veszik az országot, és 21 különböző helyszínen adnak ingyenes közösségi koncerteket. Elhagyott zsinagógák, templomok, idősotthonok és iskolák telnek meg zenével. A világhírű zenészek egy hét alatt összesen tíz megyében fordulnak meg.

 

Időutazás a tánctörténetben: Harlequinade – szenvelgők komédiája

Április 29-én, a Tánc Világnapján mutatta be a Miskolci Balett új táncjátékát Harlequinade - szenvelgők komédiája címmel. Az előadás rendező-koreográfusa a számos díjjal elismert Gergye Krisztián, akinek ez az első önálló rendezése a Miskolci Nemzeti Színházban. Az előadás egyfajta tisztelgés a tánc minden műfaja előtt, játékos, abszurd formába öntve.

 

Hatalmas sikerrel zárult a 37. Budapesti Tavaszi Fesztivál

24 nap, 109 helyszín, 187 program - kivételes produkciók, telt házas előadások és koncertek, felejthetetlen pillanatok. Vasárnap a legendás Kodály-mű, a Háry János bemutatójával ért véget a három és fél héten át zajló 37. Budapesti Tavaszi Fesztivál.

 

Klasszikus vígjáték a mába helyezve

A Thália Színház új produkciójáról A főnök meg én meg a főnök című darabról stílszerűen a Salvatore Bar Extrában kaptunk nemcsak információt, hanem a kávé mellett a Salvatore Bar Extra egyik koktélspecialitását is megkóstolhattuk.

 

22 Grammy-díjas legenda zenész ikonokkal CHICK COREA TRILOGY feat. Eddie Gomez, Brian Blade

A Get Closer Concerts újabb nagyágyút hoz Budapestre. Chick Corea egy igazi zenész ikon, egy élő legenda. A 22 Grammy-díjjal rendelkező billentyűs, zeneszerző és zenekarvezető 63 jelöléssel a negyedik legtöbbször jelölt művész a Grammy történetében. Otthonosan mozog különböző zenei stílusokban, legyen az akár avant-garde, bebop, jazz-rock fúzió, vagy gyermekdalok. A kamara- és szimfonikus művek is ismerős terep számára. Budapesti koncertjén májusban két legendás zenész lesz a társa, a kétszeres Grammy-díjas bőgős, Eddie Gomez és Brian Blade, dobos.

 

Zebracsikó született -- Délutánonként már nagyokat hancúrozik a kifutóban

Foto: (c) Bagosi ZoltánFoto: (c) Bagosi ZoltánNagyokat szaladgál és hancúrozik a kifutóban az Állatkert legifjabb zebrája. A csikó április 15-én született, és szép időben kora délutánonként már a kifutóba is kiengedik a gondozók. A főváros állatkertjében 1894 óta tartanak zebrákat, az első zebracsikó pedig 1930-ban született. 

RS9 OFF Fesztivál az RS9 Színházban

2017. április 28-tól 30-ig a budapesti RS9 Színház RS9 OFF elnevezésű független színházi fesztiválja egyfajta szemleként önálló társulatok, vándorszínházak, kulturális egyesületek és kis színházi műhelyek darabjait vonultatja fel.

 

ARTista Café - Jégbe zárt cirkuszvilág - Antarktisz gyermekei

A Fővárosi Nagycirkusz havi cirkuszművészeti műsoros-beszélgetős pódiumestjének, az ARTista Cafénak mi más is lehetett volna az áprilisi témája, mint a frissen debütált, nagyszabású jégrevüje, a Jégbe zárt cirkuszvilág - Antarktisz gyermekei, amelyet a világhírű moszkvai Nikulin Cirkusszal szövetkezve és magyar artistákat is felvonultatva mutattak be. A meghívott vendégekkel Szabó László, a Magyar Teátrumi Társaság titkára beszélgetett.

 

Ezrek mozdultak meg a 2. Budapest Art Weeken

A Magyar Képzőművészeti EgyetemA Magyar Képzőművészeti Egyetem2017. április 18-23. között rendezték meg a 2. Budapest Art Weeket, amely a Budapesti Tavaszi Fesztivál egyetlen, hivatalos képzőművészeti eseménysorozata. Az idei alkalommal több, mint 10 000 látogató vett részt a 60 helyszín százat is meghaladó programkínálatán. Rengetegen voltak kíváncsiak a műterembejárásokra, a kortárs tánc előadásokra, irodalmi-képzőművészeti beszélgetésekre, vezetett sétákra és az intézményes-galériás tárlatokra. Az eseménysorozatot 2018. áprilisában folytatják a szervezők.

 

Unikumok az Unicről -- Bárki segítheti a Közlekedési Múzeum kivételes gépkocsijának újjászületését

Fotó: Közlekedési MúzeumFotó: Közlekedési MúzeumA gépkocsi alvázát Georges Richard, a népszerű autóversenyző által 1905-ben, Párizsban alapított Unic autógyárban építették. Az autógyártás hőskorának közismert színterét jelentő vállalkozás fő profilja az egyedi megrendelésekre alvázak, és taxi célokra szolgáló gépkocsik létrehozása volt, azonban az első Unic autókat az 1900-as évek elején még a nagyközönségnek készítették.

Tartalom átvétel