JOG

Iskolapadba ülhetnek a társasházkezelők és ingatlanközvetítők

 

Új rendelet lépett érvénybe 2009 végén, amely szerint az üzletszerűen végzett társasházkezelői, ingatlankezelői, ingatlanközvetítői, illetve ingatlanvagyon-értékelő és közvetítői tevékenységet végzőknek rendelkezniük kell az Országos Képzési Jegyzékben meghatározott megfelelő szakképesítéssel. A szabályzat szerint mindezt legkésőbb május 10, illetve május 25-ig kell megszerezniük.

Üdülési klubokat melegebb éghajlatokra!

 

Fogyasztók ezrei esnek áldozatul évente Európa-szerte az üdülési klubok csábító ajánlatainak, akik a luxus árak fejében csupán elenyésző, avagy semmilyen ellenszolgáltatásra nem számíthatnak. A joghézagokat kihasználó üdülési klubokkal szemben az igazságszolgáltatás szinte tehetetlen, az Európai Fogyasztói Központok Hálózata így azt tanácsolja, bele se menjünk üdülési klubokkal kötendő szerződésekbe.

Akadozó akadálymentesítés a metrón

Szükség lenne a metrón olyan vizuális utas tájékoztató rendszer kiépítésére, amely jól láthatóan figyelmezteti a siket és hallássérült utasokat a szerelvény ajtóinak záródására. A biztos korábbi jelentésében már rámutatott arra, hogy az akadálymentesítés során kevéssé figyelnek a siketek és nagyothallók speciális szükségleteire, holott a jelenlegi formájában számos tájékoztatás, figyelmeztető jelzés számukra hozzáférhetetlen.
 

  

Adatmegőrzés a hazai telekommunikációs cégek gyakorlatában

Kevéssé köztudott, hogy elektronikus hírközlésről szóló törvény szerint az elektronikus hírközlő hálózat üzemeltetője, illetve a szolgáltató bűnüldözési célból megőrzi az előfizető, illetve felhasználó általi kommunikáció valamennyi forgalmi adatát. Rögzíti a vezetékes, a mobil-, valamint az internetes kommunikáció adatait, melyekkel pontosan nyomon lehet követni, hogy ki kivel, milyen időpontban, milyen időtartamban, milyen gyakran érintkezik. Jóri András adatvédelmi biztos a megőrzés gyakorlati megvalósulását vizsgálta a hazai telekommunikációs cégek körében.
 

  

Angyal József okleveles adószakértő : Tovább működik az APEH pénznyelő automatája!

Az adóhatóság 53-as személyi jövedelemadó nyomtatványkitöltő szoftvere megjelenése óta jogtalanul von el adóforintokat a magánszemélyektől és az egyéni vállalkozóktól. Ezt az adóhatóság már 4 éve elismerte ( http://nol.hu/archivum/archiv-395815 ), de a hiba kijavításáról nem intézkedett.

 

Közérdeknek álcázott piacszerzéshez asszisztál az állam

A hulladékgazdálkodási piaci verseny rendelettel történő, hirtelen felszámolása rossz üzenet lesz az állami feladatokat felvállaló gazdasági szereplők felé.

 

Van hozzá jogom!

 

Szomszédok közötti perpatvar, koccanás utáni vita a kár mértékéről, jogszerűtlennek tartott felmondás, ki nem fizetett túlórák; sajnos mindenkivel megeshetnek, igazunkat azonban sok esetben nehéz bizonyítani. Megfelelő jogi ismeretek és tapasztalat nélkül szinte lehetetlen érdekeinket érvényesíteni, egy esetlegesen elhúzódó jogi procedúra ráadásul súlyos anyagi terhet jelent.

Gyermekként kezelni a gyermekeket

A jelenlegi gyakorlat figyelmen kívül hagyja, hogy a felnőtt hozzátartozóitól elszakított kiskorú nem azért szorul különleges védelemre, mert a Bevándorlási és Állampolgársági Hivatal őt menekült, oltalmazott vagy befogadott jogállású külföldiként elismerte. A kísérő nélküli kiskorú menedékjogi illetve idegenrendészeti jogállása másodlagos: őt elsősorban gyermekként kell kezelni - fogalmazta meg az állampolgári jogok országgyűlési biztosa.
 

  

Szemét-ügyek az önkormányzati rendeletekben - az ombudsman jelentése

Ellentmondások a helyi rendeletekben, aránytalan teherviselés, nem egyértelmű díjszabás, sérülő jogbiztonság. Az ombudsman több panaszbeadvány nyomán vizsgálta a mindenkire kötelező hulladékkezelési közszolgáltatás szabályozását.
 

 

A rabszolga felszabadításhoz nem kell felkészülési idő - 2010. május 1-től megszűnhet a fogyatékosok jogtalansága

2010. február 15-én az Országgyűlés ismételten elfogadta az új Polgári Törvénykönyv hatálybalépéséhez és végrehajtásához szükséges törvényeket. Ez azt is jelenti, hogy 2010. május 1-től a gondnokoknak, gyámhatóságoknak és a bíróságoknak a megváltozott cselekvőképességi szabályoknak megfelelően kell eljárniuk.
 

  

Az ombudsman a szmogriadó budapesti szabályozásáró

 

A sárga matricás gépjárművek közlekedési korlátozásának felülvizsgálatát kezdeményezte Szabó Máté országgyűlési biztos, és javasolja a szmogriadó idején alkalmazható közlekedési korlátozások elhalasztását mindaddig, amíg Budapesten létrejön a megfelelő kapacitású közösségi közlekedési rendszer. Az előzmény: egy négynapos szmogriadó, valamint az, hogy három év haladék után a Hungária körúton belül, öt év múlva az egész fővárosban tilos lesz a rosszabb környezetvédelmi besorolású járművek közlekedése az év egy jelentős időszakában.

   

A téli gumi használatát ajánlja az állampolgári jogok országgyűlési biztosa

http://www.obh.hu/http://www.obh.hu/ Közlekedési projekt részeként Szabó Máté országgyűlési biztos vizsgálta a téli gumi használatának feltételeit, miközben jogszabály a téli abroncs kötelező alkalmazását jelenleg nem írja elő.

Veszélyeztetett gyermek ma az, akit a hivatalnok annak gondol? Az ombudsman pontos jogszabályt kér

Nem egyértelmű a gyermekvédelmi jogszabályokban megfogalmazott veszélyeztetettség kategória értelmezése és gyakorlati alkalmazása, ezért a gyermekjóléti szolgálat és a döntéshozó gyámhivatal munkatársai a veszélyeztetettség fogalmát a személyiségük, ismereteik, az adott területen szerzett szakmai gyakorlatuk alapján eltérően értelmezhetik.

 

A civil szervezetek törvényességi ellenőrzésének problémáit vizsgálta az ombudsman

 

Egy hivatalához érkezett panaszbeadványban foglaltak alapján az állampolgári jogok országgyűlési biztosa átfogó vizsgálatot indított a társadalmi szervezetek működését biztosító jogszabályok gyakorlati alkalmazhatóságának kérdéseivel, így különösen a civil szervezetek működésének törvényességi problémáival kapcsolatban. Az átfogó vizsgálat keretében különös figyelmet fordított a társadalmi szervezetek törvényességi felügyeletét ellátó ügyészség jogalkalmazási tapasztalatainak megismerésére.

   

A tétlenség szaga - az ombudsman egy önkormányzat tehetetlenségéről

 

Éveken át sérült a lakók egészséges környezethez és tulajdonhoz való joga, mert az illetékes önkormányzat, bár megtehette volna, képtelen volt intézkedni az áldatlan állapotok megszüntetéséért. Az egyik bérlő a mennyezetig tömte tele szeméttel a lakását, az önkormányzat pedig belenyugodott abba, hogy a rendcsinálásra, fertőtlenítésre kirendelt alkalmazottait a lakó nem engedi be. Az ombudsman soron kívüli cselekvést kért és felhívta a figyelmet az ilyenkor lehetséges rendőri kényszerítés lehetőségére.

   

Csorbuló méltóság, megalázó körülmények, túlterhelt személyzet - az ombudsman vizsgálata a Venyige utcai bv-intézetben

Az előzetesen letartóztatottak átlagosan napi 22-23 órát töltenek bezárva a zárkájukban, feleakkora helyen, mint amit a jogszabály előír. Napi egy órát lehetnek szabad levegőn egy rácsos betonudvaron és hetente egyszer öt percig fürödhetnek. Az ombudsman újra a miniszterhez fordult.

Az igazságügyi szolgáltató mediator irodák és bíróságok együttmüködése a lakosságnak, vállalkozásoknak fontos

 

Viselkedési és jogviták rendezésének kultúrája Magyarországon erősen változik Európához való csatlakozásunk óta. A magyar bíróságok az OIT segítő szerepvállalása a lakosság számára hiteles, érvényes, jó üzenet a konfliktusrendező igazságügyi mediatio mellett. Megtakarítás a költségvetésnek, a polgári jogviták vitázó résztvevőinek.

   

Kik vonják kétségbe az Alkotmánybíróság vagyonadóról szóló egyhangú döntését?

Egyes vélemények szerint, megosztja az adózási szakmát a vagyonadóról szóló Alkotmánybírósági döntés. Igen megosztja! Megosztja adóügyi végzettség nélküli adószakértőkre: pl. volt pénzügyminiszter, volt APEH elnökhelyettes, könyvelői szervezet alelnöke.

Az ombudsman a nemzetbiztonsági szolgálatokról szóló törvény felülvizsgálatát javasolja

Az állampolgári jogok országgyűlési biztosát a törvény nem hatalmazza fel arra, hogy észrevételt tegyen a tényfeltáró munkacsoport jelentéséről, amely romák elleni sorozatgyilkosságok felderítésével kapcsolatos nemzetbiztonsági szolgálati munkát értékelte.

 

Délibábos vagyonadó

 

A Magyar Okleveles Adószakértők Egyesülete (MOKLASZ) üdvözli az Alkotmánybíróság döntését, mellyel visszaállította a jogalkotás szakmaiságába vetett hitet. Messzemutató hatású döntés volt az Alkotmánybíróság részéről a tegnapi nap során az Egyes nagy értékű vagyontárgyakról ... szóló  törvény lakóingatlanokra vonatkozó részének megsemmisítése.

Szólás, vallás, szabadság- Húsz éves az 1990. évi IV. törvény

Húsz évvel ezelőtt, 1990. január 24-én 304 igen szavazattal, tizenegy tartózkodással és egy ellenvéleménnyel az Országgyűlés elfogadta a lelkiismereti és vallásszabadságról, valamint az egyházakról szóló 1990. évi IV. törvényt.

Az Alkotmánybírósági döntés után a kormány nem adja fel :láthatóan készül a vagyonadó "B" változata

A kormány, a most kiadott közleményéből láthatóan nem adja fel az Alkotmánybíróság döntése után. Az alább olvasható közleményéből látható, az emberek kifosztására már nyomul a "B" változat. Reméljük a választások megelőzik...

Az állampolgári jogok biztosa az Alkotmánybíróság határozatáról

Az állampolgári jogok országgyűlési biztosa üdvözli az Alkotmánybíróság határozatát, amely alkotmányellenesnek nyilvánította és megsemmisítette a vagyonadó-törvény lakóingatlanok adóztatására vonatkozó részét.
 

  

Eltörölték a lakóingatlanokra vonatkozó részét a vagyonadónak! - a teljes ítélet szöveggel!

www.mkab.huhttp://www.mkab.hu/  Az Alkotmánybíróság szerencsére idejében véget vetett az emberek törvényes kirablásának: elkefélte a vagyonadó magán lakóingatlanokra vonatkozó részét. Így hiába volt az APEH megfélemlítő kampánya, a sokszáz sebből végző hasraürtés/négyzetköböl alapú ingatlankalkulátora, mely a személyek adatait regisztrálta. UPDATED: 2010-01-26 15:31:19

Az Autóklub kezdeményezte az új eredetvizsgálati szabályozás felülvizsgálatát

 A Magyar Autóklub álláspontja szerint az 5/1990. (IV.12.) KöHÉM rendelet módosításával bevezetett rendelkezés, mely szerint a járművek időszakos vizsgálata során a vizsgáló állomás - a 2006. január 1-jét követően újként forgalomba helyezett járművek kivételével - hivatalból eredetiségvizsgálatot köteles végezni, amennyiben a vizsgált járművön korábban nem végeztek sem eredetiségvizsgálatot, sem integrált vizsgálatot, elfogadhatatlan a gépjármű tulajdonosok jelentős részének.

Kaposvártól Veszprémig - az ombudsman vizsgálatai a börtönökben

 

Az állampolgári jogok országgyűlési biztosa 2009 márciusában előzetes bejelentés nélküli helyszíni vizsgálatokat kezdett a büntetés-végrehajtási intézetekben, miután a kaposvári börtönben - akkor még tisztázatlan körülmények között - meghalt egy fogvatartott. A Katonai Ügyészség most vádat emelt tíz börtönőrrel szemben.

   

Európai szintű, de túlzsúfolt -az ombudsman a veszprémi büntetés-végrehajtási intézetről

http://www.obh.hu/http://www.obh.hu/ Túlzsúfolt a Veszprém Megyei Büntetés-végrehajtási Intézet, és ez sérti a fogvatartottak pihenéshez és az egészséges környezethez való jogát, közvetlenül veszélyezteti az emberi méltóságukat is. A foglalkoztatási és tanulási lehetőség szinte teljesen hiányzik, ami nem felel meg a társadalmi bűnmegelőzés nemzeti stratégiájáról szóló országgyűlési határozatnak - állapította meg Szabó Máté ombudsman.

Lehet-e a törvénytervezetek előterjesztése előtt egyeztetni a minisztériumoknak ebben a kérdésben?

A kihirdetett, de még nem hatályos Polgári Törvénykönyvnek (2009. évi CXX. törvény) megfelelően a családjogban alkalmazható mediációt (közvetítést) érintő jogszabályokat módosítani kell.

Valódi versenyhelyzet az eredetiségvizsgálati piacon

Az eredetiségvizsgálat új rendjével - a Gazdasági Versenyhivatal elvárásainak is eleget téve - megszűnik az eredetiségvizsgálatot végző műhelyek függősége.
 

 

Parkolási bírság a nagykövetnek, avagy mire bizonyíték a mikuláscsomag hiánya?

Bizonytalan értesítést jelent a mikuláscsomag , hiszen azt szél elfújhatja, az eső eláztathatja, bárki eltávolíthatja. A fizetésre megszabott idő ezért akkor kezdődjön, amikor a megbírságolt autós bizonyíthatóan tudomást szerzett a büntetéséről - a fővárosi parkolási rendelet módosítását javasolja az ombudsman.
 

 

Tartalom átvétel